Kriszta 24 éves volt, mikor megváltozott az élete. Addig unatkozott. Unottan feküdt le este, és unottan kelt föl reggel. Az egyetemen unta a csoporttársait, unta az előadásokat. De azért minden reggel kifestette magát – és mert jobbat nem tudott, napközben is tette a dolgát. Pedig unta a barátnőit.
Unta a ruhákat, az öltözködés már rég nem villanyozta föl, sem a különböző szerelmes sztorik. Nem vágta a mesélő arcába, hogy nem érdekli – úgy gondolta, nem illik senkit megbántani. Unta a szombat esti bulikat is, amelyek mindig azonos forgatókönyv szerint zajlottak. Becsípett, aztán csókolózott valakivel, akit másnapra igyekezett elfelejteni. A „csajozós“ szöveget kívülről fújta, de azért meghallgatta – úgy gondolta, ezt várják el tőle.
Hol jógatanfolyamra járt, hol ész nélkül bulizott, hol énekelni tanult – a lelke azonban üres maradt. „Hol rontom el?“ – kérdezgette magától. „Pedig mindent megteszek, amit kell. Tanulok. Végighallgatom az embereket. Jól nézek ki, a pasikat az ujjam köré csavarom. Mi hiányzik? Miért nem vagyok boldog?“ A csoportra véletlenül akadt rá. Ott hasonlókkal találkozott, mint ő: ők is kerestek... Valamit, amit másoktól – senkitől – nem kaphatunk meg. Mert ez a valami bennünk él, és ha nincs meg, bennünk fáj.
Egy napon különös dolog történt. Mindnyájan húztak egy kis lapocskát, amelyen – így mondták – az angyalok üzentek. Kriszta reszketve húzta ki a magáét. Feldobogott a szíve az örömtől. Megkapta a választ. Igen, így van! Hogy eddig nem jött rá!
Pedig pofonegyszerű: „Minél több szeretetet adok, annál több szeretetet kapok!“ A csoport vezetője csöndesen így szólt: „Elnézted. Kérlek, olvasd el figyelmesebben!“ „Minél több szeretetet adok, annál több szeretetet... tudok adni.“
– Mester! – szólalt meg pár másodperc után. – Ennek így semmi értelme!
– Csak így van értelme – válaszolta a Mester. – Az emberek folyton azt keresik, mi hiányzik az életükből. Folyton azon rágódnak, ki szereti őket, miért nem szeretik őket. Az eszükbe sem jut: vajon ők mennyire szeretnek? Csak kapni szeretnek – és közben elfeledkeznek arról, ők mennyit adnak. Pedig az embert az tölti el igazi boldogsággal, amikor adni tud. Az üzeneted azt jelenti, hogy ne foglalkozz annyit magaddal. Arra figyelj, miért születtél, te mit adhatsz másoknak. Az üzeneted: szeress másokat!
Kriszta kábultan támolygott ki a teremből. Nem nagyon értette, mi történik vele, de azért hazafelé menet átadta helyét egy öreg néninek. Az üzletben rámosolygott a morcos elárusítónőre. Felfigyelt a barátnője legújabb „szerzeményére“, egy op-art mintás pólóra. És ráébredt, hogy a fiú, aki a szombati bulin vele szembe ült, ő is csak kínlódik. Semmi mást nem akar, csak hogy elfogadják... És Kriszta elkezdett másokkal foglalkozni. És az unalmas világ, amelyben addig élt, kiszínesedett.
