„Ajándék a lét: hát adjunk!” – mondta Szabó T. Anna a Neked hoztam (Adventi könyvecske) című kötetének legelső versében. Teljes mértékben igazat adok neki, de mit adjunk? Van még valaminek igazi értéke? Van még valami, ami emberi? Valami olyan, ami nem felesleges kacat, hanem a lételemünk? Ami után nem csupán addig áhítozunk, amíg nincs a birtokunkban?
Az van, hogy szerettem volna egy olyan influenszer testvérpárról írni, akik egy rahedli karácsonyi ajándékot kaptak (a szobájuk konkrétan a plafonig megtelt dobozokkal). Gondolok itt olyan táskákra, cipőkre, ruhákra és sminkeszközökre, melyek darabja több ezer dollárba is kerülhet. A végén kiderült a turpisság, hiszen a holmik olcsó koppintások voltak csupán.
Aztán tegnap este elmentem egy művészeti iskola adventi koncertjére, és váratlanul rádöbbentem, mi az igazi, értékes és időtálló karácsonyi ajándék. Lelövöm a poént, bár az olvasó már biztosan sejti: köze sincs az olyan tárgyakhoz, mint amilyeneket az influenszer testvérpár – akiknek olyan huzatos a feje, hogy az én fülem fáj tőle – felhalmozott.
Az igazi seszín
Hogy ne rondítsak bele ebbe a csodálatos időszakba, és ne növeljem a karácsonyi ajándékozás eleve megtépázott hírnevét, a testvérpár történetét itt lezárom. Egyébként is annyi kiábrándító dolog zajlik a világon! Így, mint a teleshop reklámokban, mielőtt lerántanám a leplet a nagy felfedezésemről, hadd meséljek ezekről a kiábrándító dolgokról.
Mint a színek rajongója borzalmas csapásnak tartom, hogy a Pantone vállalat szerint a 2026-os év színe a PANTONE 11-4201 Cloud Dancer. Személy szerint magyarul az igazi seszínnek nevezném, esetleg „öntsd ki a tejet a kávéfőző tartályából, mert furcsa az állaga” színnek. Azt mondják, hogy ez a tökéletes kiegészítő árnyalat, hiszen minden más színt diszkréten kiemel. De nem az lenne az év színének a lényege, hogy őt emeljük ki?
Az év színe a 2026-os év színe a PANTONE 11-4201 Cloud Dancer.
Bár ezen a „seszínen” egy cseppet sem szabadna csodálkoznom, hiszen fénysebességgel loholunk a mindenféle egyediséget, varázslatot és kreativitást mellőző világ felé.
McReklám
Éldegélünk az egyenszínű, egyenbútorokkal berendezett egyenlakásunkban, egyenmédiát falva az időközben kezünkhöz nőtt telefonunkon keresztül. Még a mosolyunk is egyforma (már akinek még engedik az izmai ezt az örömet kifejező mozdulatsort), hiszen már az ember arcának is egy adott divathoz kell igazodnia, aminek a természetességhez annyi köze van, mint mekinek az egészséges életmódhoz. És ha már meki…
Vegyük például ezt az MI-reklám dolgot. Mivel a csapból is a mesterséges intelligencia folyik, a legismertebb burgerbüféholland lánca úgy döntött, idén karácsonykor MI segítségével készít reklámot. Ez már magában elég borzalmas, de az még egy jókora lapáttal rátesz, hogy a reklám az év legrosszabb időszakának nevezte az ünnepeket, és azt javasolja, hogy inkább az egyik éttermükben töltsük. Erre még keresem a megfelelő szavakat, amik pontosan lefedik azt az undort, amit érzek.
Mert az egy dolog, hogy szépen lassan mindent, ami kreatív volt, „eltanul” az MI (értsd: ellop már létező alkotásokból), de hogy az emberi lélek egyik legmeghittebb ünnepét így ledegradálja, már teljesen más.
A reklámot azóta eltávolították, a készítői pedig váltig állítják, nem értik a rossz visszhangot, hiszen hetekig dolgoztak rajta. Hogy oda ne rohanjak! Nagyjából annyit dolgozhattak vele, mint én azzal a pizzával, amit házhoz rendeltem.
A csodás jövő
És ha már MI… Magyarországon megjelent az első olyan könyv (vagy ki tudja, hányadik), amit teljes egészében mesterséges intelligencia fordított. Csak én érzem úgy, hogy tapsikolva vágjuk magunk alatt a fát? Hogy szó nélkül hagyjuk, hogy a kultúránkat, aminek jelentős részét a nyelvi sokszínűségünk adja, teljesen szegénnyé, magyartalanná tegyük? Hagyjuk, hogy a régen varázslatos gyerekkort felváltsa a képernyős brainrot? Hogy a gyerekek fantáziája és motorikus képességei (az olvasási készségbe nem megyek bele, mert elsírom magam) elsorvadjanak? Ez lesz a csodás jövő?
Elismerem, az MI a hasznunkra válhat. Hiszem, ha becsületesen és bölcsen használjuk, akkor sok területen nagy segítség lehet. De most őszintén? A történelemből kiindulva úgy ismerjük az emberiséget, mint aki képes maradéktalanul jóra használni a találmányait?
Mesterséges művészet
Egyébként a „mesterségesnek” semmi keresnivalója a művészetben. A művészet alapja és célja az érzelem. Ezt egy gép nem értheti meg – hiszen sokszor még nekünk, embereknek is jókora fejtörést okoz –, ahogy azok az emberek sem, akik géppel generált képeket neveznek saját alkotásuknak.
Az emberi lét, a lélek, az elme egy olyan csoda, amit nem lehet gépsoron gyártani. Érdekességünk, egyediségünk – amiért alig pár évtizede még véres csatákat vívtunk – éppen a sokszínűségünkből fakad.
Az érzéseinkre olyan gépek akarnak hatni, amik nem tudnak érezni. A világunk színtelenné válik, holott mi magunk alapvetően sokszínűek vagyunk, mint a hangszerek, amiket a gyerekek az adventi koncerten olyan gyönyörűen megszólaltattak: szaxofon, gitár, zongora, dob, fuvola, hegedű, xilofon, cselló, a csodálatos énekhangokról és táncról nem is beszélve. Vagy a zeneiskola előadóterme előtti kiállításról, amin a rajz szakosok munkái díszelegtek.
Vajon mit mozgatna meg a mesterséges intelligenciában egy koncert? Átérezné a büszkeséget, amit akkor érzek, amikor a családtagjaimat látom fent a színpadon? Könnyezne, ahogy én, amikor meghallom a Csendes éjt vagy a Mennyből az angyalt? Ahogy ezektől a dallamoktól (és a mézeskalács meg a mandarin illatától) minden elmúlt karácsonyom emléke egyszerre önti el a lelkemet? Ahogy a következő szép karácsony reményében mosolyogva hajtom álomra a fejem a hóemberes párnámon?
Mit adjunk karácsonyra?
A mesterséges intelligencia által generált jövő színtelen, szagtalan, mentes mindentől, ami emberré tesz minket. Ez borzasztóan hangzik, de a koncerten azért felsejlett az a jövő is, amiért megéri meghúzni a határt a valódi érték és egy minden bizonnyal hasznos, de élettelen tárgy között. Az értékes jövő ott állt a színpadon és ott volt a folyosón kiállított rajzokon felejtett ujjlenyomatokban.
A kíváncsiság, az öröm, az alkotás, a szeretet és még megannyi más emóció teszi igazán utánozhatatlanná az embert. Lehet egy mindenféle drága ajándékkal megpakolt szobánk, valódi érzelmek nélkül semmit sem ér az életünk.
„Ajándék a lét: hát adjunk!” S hogy mit adjunk? Ne pazaroljuk az időnket, az odaadó figyelmünket és a társaságunkat holmi képernyőkre, hanem ajándékozzuk meg vele a szeretteinket, mert ők megértik, mit jelent az, ha azt mondjuk, boldog karácsonyt!
