Egy férifi és egy nő gondolatai az összeköltözés napjairól.
Vajon mi jár ilyenkor a fejünkben?
Andi, február 2.
Azt hiszem, utoljára az államvizsga után éreztem azt a felszabadult boldogságot, mint tegnap, mikor Zsoltival végre beköltöztünk első közös otthonunkba. Igaz, este kicsit nyűgösködött, hogy meleg vacsora nélkül kell zárnia a napot, de amikor kijöttem a fürdőszobából egy szál „semmiben”, mindjárt más irányt vettek a gondolatai. Soha nem gondoltam volna, hogy egy ilyen csodálatos, romantikus férfival ajándékoz meg a sors. Imádnivaló.
Zsolti, február 2.
Tegnap becuccoltunk a közös kéglinkbe. Tök jó, végre nem kell az ősök örökös nyavalygását hallgatni, ha együtt akarok lenni vele. Minden király volt, csak ellébecolta a vacsit. Ja, ő nem ér rá este főzni. Végül azonban megtalálta a kárpótlás megfelelő módját, és őrületes magánszámot adott elő. Hogy lehet egy nő ilyen észbontó?
Andi, március 7.
Ma hosszú idő után először nem jutottam el az aerobikórámra, mert mikor hazaértem, a rendetlenségtől rosszullét fogott el, és inkább egész délután rakodtam. Nem értem, miért esik Zsoltnak nehezére rendet rakni. Koszos, büdös trikó, megfeketedett nyakú ingek, pulóverek, tréningruhák és zoknik kerültek elő a legváratlanabb helyekről, csak éppen a szennyesláda árválkodott üresen.
A CD-ire, számítógépes újságjaira és a focilabdáira pedig már ránézni sem bírok. Remélem, sikerül őt „megnevelni”, mert kezdem úgy érezni: kicsit nagyon elkényeztette az édes anyukája... De haragudni nem lehet rá – egyszerűen nem lehet nem szeretni.
Zsolti, március 7.
Nem értem, miért basáskodnak a nők felettünk! Eddig azt hittem, Andi jobb fej, mint az eddigi barátnőim, de nem. Ma edzés után egy leamortizált mártírként várt, és pont azt a szöveget nyomta, mint az anyám. Helyettem rakodik, nem csinálok semmit stb. De én nem kértem rá, sőt, keresgélhetem a cuccaimat a nagy „rendben”. Egyébként is az egész összeköltözés az ő ötlete volt. Nem én nyomultam. Duma, lelkizés volt, vacsora viszont nem. „De, Zsoltikám, a csirkés saláta egészséges…” Lehet, hogy a nyulak szeretik, de férfiember húst eszik. Apám szerint a csirke minden, csak nem hús.
Andi, április 1.
Reggel boldogan ébredtem Zsolt karjaiban, de sajnos, hamar elszállt a boldogság, mikor magából kikelve kirontott a fürdőszobából, hogy tönkretettem a borotváját, és most szégyenkezni fog a főnöke előtt. Miattam. Nem értem, miért ilyen kicsinyes. Valamelyik nap meg azon hisztizett, hogy kölcsönvettem a pólóját. Bármennyire aranyos, néha fárasztó vele az élet.
Zsolti, április 1.
Soha nem fogom megérteni a nőket. Tömve a szekrénye rongyokkal, de neki ez nem elég. Lenyúlja még az én cuccaimat is. Ha ez így megy tovább, egy szép napon arra megyek haza, hogy Andi az alsógatyámban feszit. Bár szerintem ő még abban is őrülten dögös lenne. Ma viszont eldobtam az agyam, amikor megláttam, hogy a borotvám tele szőke szőrszálakkal, és olyan tompa, mint egy padlóra küldött bokszoló. És még ő nyávogott, hogy irigy vagyok, önző és kicsinyes. Meg nem értékelem, hogy mindezt miattam tette, mert nekem akart tetszeni. Hm.
Andi, május 9.
Már csak egy hónap választ el a nyelvvizsgától, és egyre idegesebb vagyok. Zsolti meg olyan, mint egy unatkozó kisgyerek, ha nem foglalkozom vele. Őrület. Majdnem harmincéves, és mi érdekli? Foci, haverok, kaja és azok az ócska hollywoodi horrorfilmek, amelyekre szerintem még a „kultúrszemét” kifejezés is enyhe dicséret. Tegnap sem tudtam tőle tanulni, mert egész este vámpírok, zombik, farkasemberek vagy kísértetek ordítoztak dolby suroundban, mert szerinte az iszonyat görcse csak így élvezhető. Aranyos nagyon, de néha úgy érzem, megrekedt a felnőtté válásban.
Zsolti, május 9.
Végre sikerült megszereznem Coppola Drakuláját, de inkább Lacinál nézem meg, mert Andi tegnap is végigrinyálta a filmet. Neki angolt kell tanulnia! Rendben, de attól még nekem nem kell szüneteltetnem a létezésemet, vagy igen? Mindenen csak morog, duzzog. Kezd egyre inkább az anyámra emlékeztetni. Tényleg, nem is mondtam, hogy ma a szervezési osztályra új csaj jött hozzánk melózni. Nehézbombázó.
Andi, június 11.
Végre megvan a nyelvvizsgám! Tudom, az utóbbi időben kicsit feszült voltam, ami rányomta bélyegét a kapcsolatunkra, ezért elhatároztam, hogy ma este meglepem Zsoltot egy csoda vacsival. Igaz, ráférne a lakásra egy nagytakarítás, de mindent egyszerre nem lehet.
Bár, ha belegondolok, a múlt héten is segített takarítani, mielőtt elment a fiúkkal sörözni. Fejlődőképes… Bár néha úgy érzem, nincs elég időm magamra. Vajon minden pasi ilyen fárasztó?
Zsolti, június 11.
Ajaj, elfelejtettem, hogy Andi ma vizsgázik. Kicsit bűntudatom is van, főleg, mert a kedvemért még a konyhába is bemerészkedett. Igaz, a végeredmény még a könnyeitől sem lett sós, de azért megembereltem magam, és eltüntettem a cipőtalpszerű húst és az enyvszerű krumplit. Apám mindig azt mondta: A férfiember megeszi, ami a tányérján van, ha beledöglik is. Ja, ő könnyen dumál, mert anya egy igazi konyhatündér.
Andi, július 1.
Végre, ez az iskolaév is letelt. Rám fér egy kis pihenés. Először rendbe vágom a lakást, aztán irány a tengerpart. Már alig várom, hogy végre együtt legyünk, mert bizony mostanában kevés időnk volt egymásra. Zsolt egyre többet túlórázik, esténként meg a haverjaival lófrál, vagy focizik. Két hete csak enni és aludni jár haza. Hiányzik.
Zsolti, július 1.
Andi mostanában észre sem vesz, mindig csak az iskolájával és a diákjaival foglalkozik. De legalább nem nyaggat, és nem akarja beosztani a napomat. Tegnap viszont őrületesen jót buliztunk a fiúkkal. Eljött a „nyuszilány” is a szervezésről. Egek, hogy milyen jól rázza magát! Minden pasi bezsongott tőle. Megígérte, hogy eljön a legközelebbi edzésünkre, és megnézi, hogy rúgjuk a fiúkkal a bőrt.
Andi, augusztus 3.
Zsolt teljesen megváltozott mostanában. Már a hülye filmjei sem érdeklik, egyfolytában a haverjaival lóg. Fociznak. Az egész nyaralást én szerveztem. Az utolsó pillanatban kiverte a hisztit, hogy csomagoljak be neki, elvégre az anyukája is mindig bepakolt helyette. Eléggé a szívére vette, amikor elmagyaráztam neki: az bizony nem én vagyok! Végül morcos képpel bepakolt, de ha jól láttam, zoknit nem csomagolt. Ingeket és nyakkendőt viszont annál többet. Aranyos lesz. Bár ha anno Faludynak megfelelt…
Zsolt, augusztus 3.
Andi legújabb őrülete miatt több mint ezer kilométert vezethetek. Nincs kedvem a nyaraláshoz. Ezen a pénzen vehettem volna egy csúcs laptopot, és nem kellene osztoznom vele a gépen.
Nők… Ráadásul teljesen kiborult, amikor megkértem, pakolja el az én gönceimet is. Ennyit igazán megtehetett volna.
Andi, szeptember 2.
Azt hiszem, el kell ismernem, hogy mi nem egymásnak születtünk. A nyaralás alatt egyfolytában civakodtunk – nem együtt vakációztunk, csak egymás mellett. Már igazából nincs egymás számára mondanivalónk. Azt hiszem, valamit nagyon elrontottunk.
Zsolt, szeptember 2.
Talán le kellene lépnem. Andi már teljesen kikészít. Egyfolytában nevelni akar, nem tud elfogadni olyannak, amilyen vagyok. Na és a nyaralás! Képes lett volna két héten át, negyvenfokos hőségben a régi romok közt bóklászni. Úgy éreztem magam, mint az iskolai tanulmányutakon. Már nem látom benne a dögös, vonzó Andit. Igen, azt hiszem, ennek vége.
