Sok női író kijelentette már, miszerint a feminizmus az a radikális gondolat, hogy a nő is ember. Legalábbis ebből indultak ki a régi feministák. A mostani szélsőséges irányzatok pedig már azt mondják, hogy a nő több, mint a férfi. Lehet választani!
Kevés mozgalom kavart annyi vihart, mint a feminizmus. Nem meglepő, hiszen először semmi mást nem akart, mint egy olyan világot, ahol nők és férfiak egyenlő esélyekkel indulhatnak. Ehhez azonban a férfiaknak újra kellene értelmezniük hatalmi túlkapásaikat, a nőknek pedig nemcsak a férfiakhoz, de az önmagukhoz való viszonyukat is. Ma mindkét nem fején vaj van.
Hol tartunk ma?
Állítólag a nőké a jövő. Vajon elégedettek lennének-e velünk a női mozgalmat elindító szüfrazsettek, ha látnának minket? Hol tart most a feminizmus, mikor énekesnőink zöme félmeztelenül vonaglik a színpadon? Ezek a popénekesnők ma lányok és nők millióinak ikonjai. A popkultúrában még mindig az van, hogy a nő vagy pucér, vagy totálisan idióta. A lányok – és sokszor az érett nők is – őket utánozzák, mert elhiszik, hogy ez a nőiesség csúcsa. (A saját magukról közzétett civil fotók legalábbis erről tanúskodnak.) Milyen a valódi nő? Sajnos, még mindig nem sikerült a tételt definiálni.
Kié itt a felelősség? Úgy tűnik, senkié. A régi feministák azt mondták, hogy mindez a férfiak hibája, mert ők diktálnak a szórakoztatóiparban, s a félmeztelenül vonagló nők igazából csak a férfiak igényeit szolgálják ki. Ehhez képest a mai feministák kijelentik, hogy a nőknek igenis joguk van a pucsításhoz. A mai nő nem csupán megjátssza, hogy pornót imitál a színpadon, hanem határtalanul élvezi is. Mert időközben, az elnyomás évei alatt valahogy megtetszett a nőknek a meztelenkedés. A kérdés csupán az, hogy miért jó a nőknek, ha a férfiak úgy kezelik őket, mint egy darab húst? A férfi agya ugyanis egyszerű, ezért mindig lesznek férfiak, akik elhiszik, hogy a nőknek az a jó, ha lekezelik őket, és csupán a vágy tárgyaként viszonyulnak hozzájuk.
A régi bibliai nézet szerint a nemi aktus egyfajta szövetség a férfi és a nő között, mert egy „testté“ válnak. A kötöttség itt azt is jelenti, hogy az aktus egy életre szóló, hűséges köteléket hoz létre. A mai világ ezt nagyrészt tagadja, ahogy azt is, hogy a nő szorosabban kötődik a férfihoz mint fordítva.
Kelet felé lejt?
Igazság szerint a szocializmus alatt a nők nálunk dolgozhattak, joguk volt az abortuszra, volt kiépített bölcsőde- és óvodahálózatunk (nem úgy, mint például Svájcban, ahol a gyerekek nem kapnak ebédet az iskolában). Vagy Franciaországban, ahol csak három hónapig maradhatnak a nők otthon a babáikkal, utána satuba kerülnek, s választaniuk kell: vagy a munka, vagy a gyereknevelés.
A nyugati feministák ma nem egy kérdésben összekülönböznek a volt keleti blokk országainak nőivel, mert úgy tartják, hogy Európa kelet felé lejt, s mi itt hatalmas elnyomásban éltünk a szocializmus alatt. (Ami nem igaz.) Negyvenöt után nálunk is szabadon tanulhattak a nők, részt vehettek a politikai életben, és így tovább. A nyugati országokban sem volt közben fenékig tejfel az élet, hisz a példaként emlegetett Svájcban csupán 1971-ben kaptak a nők szavazati jogot.
Üvegplafon
A női egyenjogúság ma már törvénybe van iktatva – ennek ellenére a nőjogi mozgalmaknak még mindig van létjogosultságuk. (S nem csupán a hithű muszlim országokban, például Iránban, ahol kilencéves gyereklányokat adhatnak férjhez.) A nő nálunk előrejuthat, de még mindig él az „üvegplafon“ gyakorlata. A legnagyobb presztízzsel és fizetéssel járó pozíciókat többnyire férfiak osztják le egymás közt. És ebbe a „zárt körű társaságba“ a férfi szolidaritás nemigen engedi be a nőket.
Gondoljunk csak bele, hány női rektorról, bankigazgatóról, professzorról, vállalatvezetőről tudunk – vagy éppen hány női tagja van a tudományos akadémiáknak. Ha egy nő eredményei folytán magas pozícióba jut, férfi munkatársai sokszor nem a szakmai teljesítménye alapján mérik. S nem csupán a férfiak! A nők is azt tartják sokszor: Ha egy nő okos, akkor nem lehet elég szép, s ha szép, akkor nem lehet elég okos. Pont ezzel szállt szembe a feminizmus harmadik hulláma, amely a kilencvenes években indult el az Egyesült Államokban, s 1989-ben, vagyis a gyöngéd forradalom után jutott el hozzánk.
Madonna hiába emel szót a női jogokért, ha melltartóban vonaglik a színpadon. A kérdés ugyanis úgy hangzik: Miért kell a nőnek még mindig levetkőznie ahhoz, hogy figyeljenek rá? Miközben Rihanna és Madonna harcos amazonnak álcázza magát, nem mer kevesebbet mutatni a testéből.
A harmadik hullám
Igazából ez a hullám szállt szembe a legvehemensebben a szépségkultusszal. Megengedhetetlen, hogy a nőket a férfiak által irányított szépségipar manipulálja, és szexuális objektummá fokozza le. Erről írt a feminista Naomi Wolf a The Beauty Myth című könyvében (magyarul is megjelent A szépség kultusza címmel). Naomi Wolf a tudatos választás fontosságát hangsúlyozza. Ha valaki önként, belső indíttatásból akar tűsarkú cipőt hordani, ám tegye, de ha csak azért, mert úgy érzi, hogy a férfiak szemében ettől lesz vonzó, és különben távol áll tőle, illetve kényelmetlen számára, akkor inkább felejtse el.
A nők kevesebbet keresnek
A nők még mindig kevesebbet keresnek, mint a férfiak. Azért is, mert még mindig alacsonyabb pozíciókban dolgoznak, s zömében rájuk hárul a gyereknevelés terhe is. Az utóbbi időben rengeteg a válás, s a gyerekeket elsősorban a nők nevelik. A nőnek egyszerre kell helytállni a munka frontján, (sok) pénzt keresni, emellett ellátni a családot, s akár az idős szülőkről is gondoskodni. Sokszor pedig ugyanabban a munkakörben kisebb fizetéssel számolhat, mint egy férfi. Ráadásul a nők szakmai karrierjét kettétöri, egyes szakmák esetében akár el is lehetetleníti a gyermekvállalás.
Ez a nő dolga!
A patriarchális, férfijogú eszmék olyan erősen beleivódtak a gondolkodásunkba, hogy sokszor még maguk a nők is természetesnek tartják, hogy a házimunkát nekik kell elvégezniük. Miközben a férfi is tud porszívózni, főzni, gyereket nevelni. Ma a nők ezért a családon belüli arányos munkamegosztásért harcolnak.
A feminizmus hullámai
Az amerikai feminizmus számos alakváltozáson ment keresztül, mire a hatvanas évek végén elérte Európa nyugati országait. Ezt a hullámot Amerikában Betty Friedan pszichológus The Feminine Mystique (1963) című könyve indította el: ebben interjúkat készített kertvárosi háztartásbeli feleségekkel, akik elmondták, hogy a háztartás vezetése nem elégíti ki őket. Az akkori média azt sugallta nekik, hogy a nő helye a konyhapult mellett van, s mindig csinosnak kell lennie, hogy férje igényeit kielégítse, karrierjét előmozdítsa. (Ezért a különböző lelki gondokkal küszködő nők azt gondolták a hiba biztosan csak bennük van.) A könyv bestseller lett, s útjára indította a feminizmus második hullámát, melynek célja az volt, hogy a nők is dolgozhassanak, és a vezető pozíciók is hozzáférhetővé váljanak számukra. Emellett középpontba került a nő saját testéhez való joga (a reproduktív jogok, a fogamzásgátlás, az abortusz, a mesterséges megtermékenyítés), illetve a szexuális zaklatás, nemi erőszak jogi szankcionálása. Később vita alakult ki a pornográfiáról és a prostitúcióról (melyet a legtöbb feminista ellenez, és egyaránt büntetné a futtatót és a klienst).
Érdekesség, hogy a szüfrazsetteket, és még inkább elődeiket, az Új Nőket gyakran tüntették fel szexéhes démonokként. (Akkoriban ugyanis a nők számára a szexuális visszafogottság volt a norma.)
Szüffrazsettek
A leghíresebb feministák a szüffrazsettek voltak. Angliában tűntek fel, s elindították a feminizmus első hullámát. A nemek közti egyenlőtlenségek az iparosodás felerősödésével még inkább kiéleződtek. Az angol Mary Wollstonecraft megírta A nők jogainak követelése című vitairatát. 1820-ban egy férfi, William Thompson a nők helyzetét a rabszolgákéhoz hasonlította. 1857-ben Caroline Norton nyilvánosságra hozta saját, erőszakos házasságának történetét: férje gyermekük láthatásától fosztotta meg.
Válaszul elfogadtak egy törvényjavaslatot a nők válásának megkönnyítésére. A nagy áttörésre viszont a századfordulóig kellett várni, amikor is Angliában a szüfrazsettek elindították a nagy visszhangot kiváltó mozgalmukat a nők választójogáért és az egyenlő oktatásáért. A szüfrazsettek elítélték a nők családon belüli alárendeltségét; s hogy nyomatékot adjanak követeléseiknek, éhségsztrájkot folytattak, a kerítéshez láncolták magukat. Vezetőjük, Emmeline Pankhurst így foglalta össze céljaikat 1914-ben: „Mi azért harcolunk, hogy eljöjjön az idő, amikor egy születendő kislány egyenlő esélyekkel vág neki az életnek, mint fiútestvérei.”
Protofeminizmus
A 15. században jelent meg. A velencei írónő, Christine de Pizan a nők oktatása mellett állt ki, valamint tiltakozott az egyház azon nézete ellen, miszerint a nő morálisan gyengébb, hajlamosabb a bűnre. Az angol Mary Astell szintén a nők oktatása mellett szállt síkra, és kritizálta a házasságon belüli egyenlőtlenségeket nő és férfi között. A 17. században Aphra Behn – első angol női színdarabíróként – a szülők által elrendezett érdekházasságot vette górcső alá. Sajnos, egy fecske nem csinált nyarat.
Akkor hát: mi is az a feminizmus?
A feminizmus nem a férfiak kritikája, hanem egy, a férfiak által uralt rendszer kritikája. Ezt bizonyítja, hogy vannak férfi szövetségeseink, feminista férfiak is. A feminista nőkre még mindig ráfogják, hogy „szerencsétlenek”, mert ritka, hogy valaki személyes frusztráció nélkül, pusztán azért álljon ki egy ügyért, mert hisz benne. (Legalábbis mifelénk.)
