Szeretni magunkat sokszor nem nagy elhatározásokkal kezdődik, hanem egészen hétköznapi döntésekkel: egy kis pihenéssel, kevesebb megfelelni akarással, több vízzel, barátnőkkel, nevetéssel és néha egy szeletnyi önzéssel.
Írásunk humorral, iróniával és nagyon is ismerős női helyzeteken keresztül mutatja meg, miért nem luxus, hanem alapfeltétel, hogy időnként magunkat is az első helyre tegyük.
1. Szeretem magamat
Én: Az utóbbi években közhellyé csépelték a „szeressük magunkat” szlogent. Pedig mélységesen igazat mond. A kényeztetés irtóztatón jólesik. Sajnos, erre elég későn jöttem rá. Életemben először önző vagyok. Gyakran kényeztetem magam, és ettől mindig jókedvem támad. Az a nő, aki erre nem képes, ne is olvassa tovább a cikket. (De azért tudatosítsa: e nélkül nincs esély a boldogságra.)
A barátnőm: Szünet nélkül takarít. Az ablakokat minden hónapban megmossa. Minden héten tiszta ágyneműt húz. Minden nap porszívóz, és felmossa a konyhát. Nála enni lehet a padlóról. Csak az a baj, hogy senki se akar a padlóról enni. Mert a barátnőm folyvást fáradt és ideges. Senki sem szereti, mert ő se szereti magát. „Ez a te nagy bajod” – súgtam meg neki az egyik délután, és lenyomtam a fotelba. Hét óráig ücsörögtünk, és beszélgettünk. A porszívózatlan szőnyegen gyűltek a morzsák, mert pizzát rendeltünk, és ott helyben meg is ettük. A család ezúttal szalámit, zöldpaprikát vacsorázott, és egy jókedvű anya csavarta hozzá nekik a friss narancslevet...
2. Szeretem a munkámat
Én: Minden munkában van valami szép és jó. Csak meg kell keresni. Én legalábbis ezzel motiválom magam. Butaság olyasmit csinálni, amit nem szeretünk. Ha nem szeretjük, ne csináljuk!
A barátnőm: Már korán reggel szerencsétlennek érzi magát. Munkába kell menni... Egy élelmiszerüzletben elárusító. „Mi a fenének örülhetnék?” – kérdezi. Nos, nekem a témáról sok minden eszembe jut.
Például örülhetne a frissen készített szendvicseknek, a szépen szeletelt uborkának vagy a ropogós kifliknek, amelyek majd megszólalnak. Örülhetne akárminek! Másnap felhívott: „Nem is ropogósak a kiflik!”
3. Csak fél tányérral eszem
Én: Sose szabad egészen jóllakni, figyelmeztetnek a szakemberek. Nekem sohasem sikerül. Gyerekkoromban arra tanítottak, hogy nem hagyunk maradékot a tányéron. Hja, a híres poroszos nevelés! Szerintem egyszerűbb kevesebbet enni úgy, ha a tányért nem rakjuk tele.
A barátnőm: Mindig jól megrakja a tányérját. Ő is jó nevelést kapott, egy falatot se hagy ott. A gyerekek maradékát is megeszi. Hogy „kárba ne vesszen”. Meg is látszik rajta, XXL méretet hord. A férje kedvesen konyhamalacnak becézi. A malacot pedig a hentes levágja, de cseppet se kedvesen...
4. A poharam mindig tele van
Én: Az evéssel ellentétben inni rengeteget szabad. Akár annyit is, mint a gödény.
A barátnőm: Úgy látom, hogy keveset iszik. „Igen, igazad van – mondta. – Unom, hogy mindig pisilni kell.” Hát, nem szívesen nézném meg a veséjét. Az én vesém biztosan sokkal szebb, mert naponta többször is alaposan átöblítem.
5. Van pár jó barátnőm
Én: Midasz király borbélya nem tudta tartani a száját, ásott egy gödröt, és belesuttogta, hogy a királynak szamárfüle van. Pedig a borbély férfi volt! A nőkben sokkal erősebb a közlési vágy. Ha valami fáj, beszéljük ki magunkból! Titkaink letéteményese a jó barátnő. A vallomásért cserébe ő is elmondja a saját titkait. Ez nagy öröm, hiszen más problémája mellett a sajátunk kisebbnek látszik.
A barátnőm: Körülbelül egy éve nem találkoztunk. Elég nyúzottnak látom. Nem túl jól mennek a dolgai, pendlizik a munka, a család meg a beteg édesanyja között. Nincs ideje magára. A férje már meg se hallgatja a sirámait. Én meghallgatom. A harmadik mondatnál sírni kezd, és ez jót tesz neki. Előttem nem kell szégyellnie magát, néha én is szoktam sírni. Még könnyes a szeme, de már elmosolyodik, amikor elmondom neki az első számú szabályt. Megígérte, hogy ő is kipróbálja...
6. Van állatom
Én: Lehet az ló, macska vagy kutya. Csak nyihogjon, doromboljon vagy ugasson. Nincs annál boldogítóbb érzés, mint amikor valaki feltételek nélkül szeret minket. Minden alkalommal szeretettel fogad, sohasem veszekszik. És soha nem hűtlen.
A barátnőm: Azt állította, hogy nem szereti az állatokat. Soha nem akart egyet sem, nem is volt neki. Egyszer kapott egy borzot névnapjára. Beleszeretett. Most már van, aki elmegy vele sétálni. Még a könyvet is együtt olvassák. A borz az ölébe ül, és nézegeti a szöveget.
Főzés közben ott sertepertél a konyhában. Nem beszél vissza. Mindig valami huncutságon töri a fejét. Játszani akar, és beszélgetni. Egyikük se unatkozik.
7. Van pénzem magamra
Én: Végre olyan is van, hogy a vendéglőben nem nézem meg az étlap jobb oldalát. Vagy megnézem, de nem törődöm vele. Aki ezt negyvenöt éves korára egyszer-egyszer nem engedheti meg magának – nos, az nem szereti magát.
A barátnőm: Azt bizonygatja, hogy a tojásos csuszát és a gulyást szereti a legjobban. Meg a saját főztjét. Minden pénzt a fiának ad, aki a legdrágább kávéházakba jár. Ez a barátnőm évek óta nem volt kávéházban.
8. Már alig van gátlásom
Én: Próbáljanak meg egyszer úgy pisilni, mint a férfiak. No nem állva, hanem csak úgy spontán, nem törődve azzal, hogy hallatszik. Szégyenérzet nélkül vállaljuk biológiai szükségleteinket! Valamennyit. Hiszen ha beszívjuk a levegőt, ki is kell engednünk. És bizony nem mindig sikerül azon a nyíláson keresztül, amelyiken akarjuk. Ebből se kell tragédiát csinálni. Mert én évekig tragédiának vettem, a barátnőim szintén. Pedig mindez természetes. Lazítsunk!
A barátnőm: Egyszer elmondta, hogyan járt Vera néni, a nagymamája barátnője. Nagyon régen történt. Vera néninek komoly ismeretsége volt. Hosszú évekig udvarolt neki egy fiú. Egyszer elmentek az állatkertbe, és Vera néninek vécére kellett volna menni. Igen ám, de erről nem illett beszélni. Kereste-kutatta, hol lehet a vécé, de nem találta. A helyzet kezdett kínossá válni. A fiú mit sem sejtett. Aztán Vera néni nem bírta tovább, fölszaladt a dombra, és egy bokor mögött könnyített magán. Csakhogy a pisit nem itta be a föld, hanem szép lassan lecsordogált, és tócsába gyűlt a fiú lába előtt. Amikor ezt Vera néni észrevette, elszaladt. Örökre. Nem bírta elviselni a szégyent.
9. Járjunk fürdőbe!
Én: Kötelezővé tenném a fürdőt minden dolgozó családanya számára. Elég egy hét, néha egy wellneshétvége is. Az ideális azonban a három hét. Életemben soha senki (kivéve édesanyámat) nem kényeztetett ennyire...
A barátnőm: „Fürdő? Megbolondultál? Nincs nekem arra időm!” Állandóan jön-megy. Hogy a gyerekeknek mindenük meglegyen, hogy ki legyenek vasalva a férje ingei, hogy otthon ki legyen takarítva, megfőzve, kimosva. Emellett dolgozik, teljes munkaidőben. Gondozza idős nagyszüleit. Egyszer aztán összeroppant. Mivel pihenésre soha nem volt ideje, a szervezete felmondta a szolgálatot. Megbetegedett. Több hónapos kórházi kezelés után fürdőbe küldték az orvosok. Megfiatalodva jött haza. A családja természetesen nélküle is ellátta a háztartást. Enni nem lehetett ugyan a padlóról, mert azt a fia takarította, de az asztalon lehetett, mert az a lánya gondja volt. Azóta el van osztva a munka. A barátnőm pedig tanulja az első számú szabályt...
