A kengyelben két női láb mered az égnek, körülötte zöld maszkos, zöld sapkás személyzet. – Altatás! – vezényel az orvos. Csússzon kicsit lejjebb! – Fekete hajú, harmincas nő fekszik a jupiterlámpák fényében. Homloka gyöngyözik, zihálva szedi a lélegzetet, teste kitárva.
Abortusz. Az egyik legkiszolgáltatottabb helyzet, amelybe nő juthat. A magzatvédők keményen ellenzik, az abortusz jogáért küzdők bizonyos helyzetekben elkerülhetetlen rossznak tartják. A nyugati országokban mindennaposak az abortusz melletti és elleni tüntetések. A rendőrkordon két oldalán földühödött tömeg: a szabad abortusz hívei és az élet szentségét hirdetők. Amerikában néhány szélsőséges szervezet, köztük a Pro Life megtámadja az abortuszklinikákat, és meggyilkolja az ott dolgozó orvosokat. (Az első meggyilkolt orvos David Gunn volt. John Brittonnal együtt a kísérőit is lelőtték. Azóta új szakma kezd kialakulni, az orvosokat kísérő és védő „testőrség“.)
Az abortuszt végző orvosokra kifejezetten vadásznak az „életmentők“: fölgyújtják a házukat, inzultálják a családjukat. (Nem csoda, hogy az orvosok golyóálló mellényben járnak, és mindig más útvonalat választanak céljuk elérésére.) A hullám átterjedt Angliára is, ahol 1967-től engedélyezik az abortuszt. A magzatvédő militáns csoportok itt is elbarikádozzák a kórházakat, és az abortuszra vállalkozó orvosokat leköpdösik, megbélyegzik.
Az abortusz története
Sok országban sokáig azért tiltották az abortuszt, hogy növeljék az állam katonai és politikai hatalmát. Így volt például az ókori Spártában (de Mussolini Olaszországában, a hitleri Németországban, a sztálini Szovjetunióban vagy Causescu Romániájában is). Ezek az országok azt remélték, hogy így számbeli fölénybe kerülnek az ellenségeikkel szemben. Máskor a tiltás a férfi jogainak védelmében történt. Az ókori Rómában például a rabszolganőket abortuszra kötelezték, ha uruk ágyasként akarta használni őket. Viszont büntették az abortuszt, ha a rabszolgatartó pénzért eladható utódot remélt tőle.
„Vajon az, hogy az anya szexuális életet él, nem jelent-e egyfajta beleegyezést a terhességbe, hisz tisztában van a következményekkel. Ez azonban nincs így. Ha például valaki elmegy otthonról, és tudja, hogy ezalatt be is törhetnek, nem jelenti azt, hogy beleegyezett a betörésbe.“
Az ókori Görögországban nem csupán az abortuszt fogadták el, hanem azt is, hogy az újszülötteket elhagyott helyre kitegyék azért, hogy elpusztítsák őket. Az abortuszt csak akkor tekintették elfogadhatatlannak, ha erről a terhes anya döntött, mintegy a férje háta mögött. Nem azért ítélték el az abortuszt, mert az a magzatot elpusztította, hanem azért, mert a nő kivette a döntést férje kezéből. Egészen a múlt századig a nőt nem tekintették olyan mértékben embernek, mint a férfit. Az állatok keletkezéséről c. művében Arisztotelész például a leggyakoribb születési deformitásnak azt tartja, ha valaki nőnek születik.
Az, hogy a megtermékenyítéshez a nőtől származó petesejtre is szükség van, csak a 19. század harmadik felében végzett vizsgálatok után vált elfogadottá. Az orvosok azonban még sokáig erősen születésszabályozás-ellenesek voltak. Az USA-ban például a fogamzásgátlókról való tájékoztatást sokáig törvény tiltotta (de Franciaországban is). A tilalmon csak a 1960-as évek végén, majd a 70-es években enyhítettek.
A legtöbb európai országban ma már a terhes nő kérésére elvégzik az abortuszt anélkül, hogy a nőt az indokairól faggatnák. A fejlettebb országokban az is érvényes, hogy a liberális törvény nem idézi elő az abortuszok számának növekedését. De vajon mi lehet az oka, hogy a volt szocialista országokban ijesztően magas a művi vetélések száma? Szakértők szerint az itteni nők kevésbé ismerik és használják a fogamzásgátlókat. A volt Szovjetunióban például a nők életéhez a (középkori állapotok között végzett, érzéstelenítés nélküli) küret éppúgy hozzátartozott, mint a sorban állás. (Az elképesztő statisztikák szerint a szovjet nők nemritkán tíz-tizenkétszer is átestek ezen a testet-lelket károsító beavatkozáson.)
Mit mond a katolikus egyház?
A mai katolikus álláspont szerint az abortusz és a fogamzásgátlás egyaránt megengedhetetlen. A terhesség elkerülésének egyetlen elfogadható módja a nemi élettől való tartózkodás. Sok katolikus országban (Írország, Spanyolország, Lengyelország) tiltják az abortuszt, és a terhesség megszakítását csak kivételes esetekben engedélyezik, akkor, ha az anya élete veszélyben forog. Sokan emlékeznek még arra az esetre, amely „az ír bakfis kálváriája“ címen vonult be a történelembe. (Vagy vegyük a legutóbbi tilalmat, mikor a pápa nem engedélyezte a jugoszláv háborúban megerőszakolt apácák abortuszát).
„Sok nő az abortuszt afféle fogamzásgátlónak használja, vagyis a helyett veszik igénybe. Velem is ez volt a helyzet: ha akkor valaki őszintén megbeszéli velem, hogyan védekezzünk, bizonyára másként alakul az én sorsom is.“ (Egy 40 éves, egyszer abortált asszony vallomásából)
Pár évvel ezelőtt egész Írországot felbolydította egy tizennégy éves diáklány ügye. A lányt egyik iskolatársának apja megerőszakolta. Írországban 1983 óta Európa egyik legszigorúbb abortusztörvénye van érvényben, ezért a bíróság elrendelte, hogy a diáklány a következő 9 hónapban nem hagyhatja el az országot (nyílt titok, hogy az ír nők Angliába utaznak, hogy megszakíttassák a terhességüket). A közvélemény nyomására a bíróság később visszavonta a döntését, a lány átment Angliába, ahol elvégezték az abortuszt azzal az indokkal, hogy a terhesség a lány (lelki) egészségét veszélyeztette. A kedélyek azonban nem nyugodtak meg. Az abortuszt ellenzők fölháborodottan tüntettek, hogy ezentúl minden lány nyugodtan fenyegetőzhet öngyilkossággal, ha nem akarja megszülni a gyerekét. Az abortusz jogáért küzdők pedig törvényes szabályozást követelnek.
Az evangélikus vagy református egyházak már engedékenyebbek: „Az élet csak akkor létezhet, ha elfogadják. Az élet csak kapcsolatokban értelmezhető“ – nyilatkozta például dr. Elisabeth Moltmann tübingiai evangélikus teológus.
