Az abortusz kérdése jelen van a köztudatban. Az emberek egy része azt mondja, a nőnek joga van eldönteni, hogy megtartja-e a terhességét, a másik csoport a meg nem született gyermek élethez való jogát védi.
Abortusz. Az egyik legkiszolgáltatottabb helyzet, amelybe nő juthat. A magzatvédők keményen ellenzik, az abortusz jogáért küzdők bizonyos helyzetekben elkerülhetetlen rossznak tartják.
Az abortusz körül rendszeresen viták lángolnak föl. Ezeket a vitákat többnyire férfiak szítják, a nők megkérdezése nélkül. Arról ritkán esik szó, hogy a nő mit él át az abortusz után.
Sok országban sokáig azért tiltották az abortuszt, hogy növeljék az állam katonai és politikai hatalmát. Ma már szerencsére kevés helyen áll fenn ilyen szituáció, de a terhességmegszakítás mindenkiben magasra csapó indulatokat vált ki.
Sokfélék vagyunk, lányok, asszonyok, és a sorsunk is különböző. Egy biztos: legyenek bár az abortuszra kényszerítő körülmények akármilyenek, a felelősség – ahogy a műtőasztal is – egyszemélyes...
Abortusz. Nem beszélünk róla. A nők azért, mert úgy érzik, bűnösnek tartják majd őket, ha bevallják, hogy már volt abortuszuk. Mások meg általában csak azért beszélnek róla, hogy stigmatizálják a nőt, aki aláveti magát a műtétnek.
Lehet, hogy az élet már a fogantatás pillanatában elkezdődik, de az a kérdés, hogy mikortól ember az ember, már megosztja az emberiséget. Az anya élete vagy a magzat élete a fontosabb, a szülő nő élete vagy a baba élete a drágább?
Az abortusztabletták ma már helyettesíthetik a hagyományos műtéti megoldást. Ez számtalan kérdést vet fel, amelyeket cikkünkben szeretnénk megválaszolni.
Megint elrendeztek bennünket. Módosították az abortusztörvényt. Nem arról van szó, hogy igazuk van a döntőshozóknak, vagy nincs igazuk – hanem hogy megint a nő nélkül döntöttek a nő testéről.