Nemrég összefutottam egy kedves ismerősömmel, Juditkával. Dőlt belőle a panasz. Válása óta komoly dilemma számára, mi lesz nyáron a lányokkal. Ajándékboltban dolgozik, főszezonban nem vehet ki szabadságot. Programja minden nap ugyanaz: munka után rohan bevásárolni, majd hullafáradtan beesik a lakásba, és kezdődik a második műszak, a főzés. A lányok egész nap egyedül vannak, s jobb híján tévét néznek. Válogatás nélkül. És napról napra lustábbak.
Igen. Ez itt a kérdés. Hova lesz az a sok gyerek nyáron? Egyre több szülő ugyanis nem tudja megoldani gyermeke – gyermekei – nyári felügyeletét. Egyre kevesebb a kakaóillatú, jóságos nagyi, aki igazi falusi vagy kisvárosi vakációt biztosít unokáinak. (Sok nagyi ma már – felemelt nyugdíjkorhatár! – dolgozik, vagy nem éppen az unokák nyarának bearanyozását tekinti életfeladatának.)
Nem jó, ha hagyjuk a gyerekeket ellustulni, mert egy nemrégiben publikált orvosi tanulmány szerint a nyári mozgásszegény életmód következtében „a gyerek szervezetében felbomlik az energiafelvétel és -felhasználás közti egyensúly, és szeptemberre a gyerekek negyven százalékának testtömegindexe meghaladja a normát”.
Országszerte rengeteg „kulcsos gyerek” cselleng az utcákon, kitéve különböző veszélyeknek. Hiába a figyelmeztetés, ilyenkor bizony elszaporodnak a gyermekbalesetek. Nagy segítséget nyújthatnak a nyári táborok – már amennyiben a gyerek hajlandó elszakadni a családi fészektől. És kényelemtől. Mert egyre több az olyan gyerek, aki nem hajlandó táborozni. Vagy kényelmi, vagy más okokból. (Ezek az okok is megérnének egy misét, vagyis jegyzetet.)
A szülők zöme már májusban elkezdi tervezgetni a táborozást, a kínálat ugyanis hatalmas és sokszínű. (És drága. Ezért sok függ a család pénztárcájától.) Számtalan szaktábor és „sima” nyaraltatás kínálja magát az iskolák faliújságjain és az újságok hasábjain. A színes kavalkádban azért ne felejtsük el a lényeget: hogy a gyerek jól érezze magát. Mert nem igazán „célszerű” pedagógiai célzattal kiválasztani a tábort.
Ha például a tanuló az iskolában egész évben kínlódott az idegen nyelvekkel, nem valószínű, hogy nyáron, pusztán azért, mert tábori romantikától átitatott légkörben tanulhat – élvezni fogja.
Válasszuk el a saját vágyainkat a gyerekétől, és beszéljük meg vele, hogy mihez lenne kedve. Sokkal szívesebben kel útra, ha tudja: olyan foglalkozás vár rá egész nap, amit szívesen végez. Egy örökmozgó gyerkőc valószínűleg jobban fogja érezni magát a sporttáborban, mint a kézművestáborban, ahol a legtöbb tevékenység helyhez kötött és türelmet igényel. Alternatívát jelenthetnek a bejárós táborok, melyeket legtöbbször egy-egy iskola működtet a nyár folyamán. Vannak köztük egészen jók is, szervezője válogatja. Sokan vannak köztünk, akik számára azonban még ez is elérhetetlen. (Árban.)
Így aztán marad a kulcs a nyakban – szórakozásnak pedig a tévé. Pedig meggyőződésem: egy kis empátiával és emberséggel segíthetnénk egymáson. Emlékszem, gyermekkoromban nemegyszer vidéki osztálytársnőmnél nyaraltam, majd cserébe ő töltötte nálunk a nyári szünet egy részét. Sajnos, mára meglazultak a családi kötelékek, annyira nem tart össze a rokonság.
Manapaság nem igazán divat a rokon gyerekeket meghívni pár napra. Talán ezért is lepődtem meg, amikor Szilvia a minap azt mesélte, hogy ő az ötödikes lányával és annak három kis barátnőjével jár egész héten strandolni, majd felváltva egy-egy hetet a többi anyuka is eltölt a kis tinik társaságában. Valahogy így kellene. Írják meg ötleteiket és javaslataikat.
