A pipacs vagy a vadmák a vadvirágok közé tartozik. Ez azt jelenti, hogy a termését a kalácsunkba nem tehetjük, csupán vad szépségében gyönyörködhetünk, bár abban sem sokáig.
Ha csokorba szedjük, még haza sem érünk vele, már kókad a feje, meghal. Szirmaiból régen festőanyagot nyertek ki, sőt még bort is ízesítettek vele.
Claude Monet – Pipacsmező (1873)
A vad pipacsmezők festők ecsetjére kívánkoznak, a mi Szinyei Merse Pálunk többször is megfestette a pipacsvirágzást. Claude Monet pedig egészen rabja volt a pipacsnak és minden más virágnak – fenti képe a párizsi Museé d’Orsay-ben van kiállítva.
Nemrégiben megrongálta egy aktivista, egy kopár tájat ábrázoló plakátot ragasztott az 1873-ban készült festményre, majd pillanatragasztóval bekente. (A képet szerencsére üveg védte.)
A nő kijelentette, hogy a plakátján látható rémálom vár ránk, vagyis a pipacs nélküli pusztaság, ha tovább pusztítjuk a természetet.
A rongáló egy aktivistacsoport tagja volt, amely a fenntartható élelmiszertermelés és környezetvédelem védelmezőit gyűjti egybe.
A világon ugyanis egyre kevesebb a képen látható pipacsmező, eltűnik a biodiverzitás, a fajok és fajták sokszínűsége, mely az életet támogatja a Földön. Minden földet művelés alá vonunk, kémiailag megdolgozunk vagy éppen beépítünk.
Szinyei Merse Pál – Pipacsos mező (1896)
