Lea negyvenedik születésnapja váratlan családi közeledést hoz, az ünneplés után azonban ismét rátör a magány. Egy hajnali telefonhívásból úgy tűnik, Gábor végleg eltűnt az életéből, ezért Lea megpróbál visszatérni megszokott hétköznapjaihoz. A nyár végén azonban egy véletlen tóparti találkozás egészen új irányt adhat a történetének.
Olvassák el az 1. részt, a 2. részt, a 3. részt, a 4. részt és az 5. részt is.
Lea nagyon meglepődött, hogy szülei egy csokor virággal és egy nagy doboz cseresznyés rétessel állítottak be hozzá a születésnapjára.
– Egyetlen lányunk vagy, miért csodálkozol?
– Talán azért, mert az elmúlt húsz évben nem igazán akartátok tudni, hogy mi van velem. Egy-két telefonhívás, hogy Rebuska hogy van, mikor megyünk le hozzátok, kell-e eperbefőtt, de ennyi. Tudjátok, milyen volt itt teljesen egyedül új életet kezdeni? Kérdeztétek valamikor, boldog vagyok-e? Esetleg van-e valakim? Csak ami nektek kényelmes volt, arról lehetett beszélgetni, másról nem.
– Láttuk, hogy jól vagy. Ismerünk. Mit kellett volna még tennem? – Anyja észre sem vette, hogy egyes számban tette fel a kérdést. – És amikor az a csúfság esett meg rajtad? Ki állt melletted, ha nem mi? Rebeka meg a szemünk fénye, aranyos, okos unokánk. Nagyon büszkék vagyunk rá! Nem értelek.
– Mindegy, anya. Rég volt, hagyjuk. – Lea témát váltott, mert nem akart a születésnapján veszekedni.
– Üljetek le, összeütök valami vacsifélét, nem készültem ma vendégségre.
– Hagyjad, anyád pakolt mindent, ami egy jó lecsóhoz kell, még Pista bácsiék kolbászából is van itt a csomagban. Majd én elkészítem a vacsorát. – Apja térült-fordult a pakkokkal, és már el is tűnt az apró konyhában.
– Ennyi mindent cipeltetek? A buszon?
– Dehogy. Megkértük Imrét, dobjon el minket, úgyis jött a városba. Egyébként üdvözöl. S minden jót kíván.
Lea értette a célzást. Imre elvette volna őt gyerekkel is, hogy ne legyen a faluban szégyen. Undorodott attól a férfitól.
– Köszönöm. Még nem is mondtam a jó hírt: Rebekáék holnap érkeznek, maradjatok itt.
– Mi? Holnap jön a kedvenc unokám? – dugta ki fejét a konyhából Lea édesapja, s a kis lakásban máris terjengeni kezdett a lecsó hamisítatlan illata. – Naná, hogy maradunk – szögezte le azonnal, hogy feleségének ne legyen ideje ellentmondani.
– Apus, az egész lépcsőház engem fog irigyelni – mosolygott Lea a levegőbe szimatolva. – Igen, holnap itt lesznek Janusszal.
– Ja, a lengyel udvarlóval. Dzsenkuji. – Ezzel ki is merült a lengyel nyelvtudása, inkább visszavonult a konyhába megkeverni a lecsót.
– Apádba mi ütött? Harminc éve nem mozdult ki otthonról úgy, hogy máshol aludt volna. Most meg madarat lehetne fogatni vele.
– Anyu. A lányotok vagyok. Természetes, hogy itt fogtok aludni. Egy éjszakát még te is kibírsz.
– Még jó, hogy betettem a gyógyszereimet. – Lea egyből tudta, hogy anyja beadta a derekát.
A finom étek után beszélgettek, míg el nem álmosodtak. Lea kinyitotta a kanapét, hogy ketten elférjenek rajta. Ő maga pedig bekuckózott Rebeka ágyába, arcát a párnába fúrta. Nem bánta, hogy így alakult a szülinapja.
A SZÜLETÉSNAP
A közös családi fotót, amelyen mindannyian vidáman mosolyogtak a csíííííííííz felszólításra, Zsuzska készítette róluk. Lea elfújja a gyertyát, Lea a szüleivel, Lea Rebekával, Lea Rebekával és Janusszal, Rebeka Janusszal, Rebeka a nagyszüleivel. Lea, ahogy Januszt eteti a lengyel sütivel, a nagypapa, ahogy szamárfület mutat a gorombán néző nagymamának... Addigra már mozdulni sem lehetett a kis lakásban. Így lassan elszállingóztak. A nagyszülők összepakoltak, s Lea tiltakozása ellenére taxit rendeltek a házhoz. Rebeka meg szerette volna mutatni Janusznak a várost, ahol felnőtt, és beígérte neki a világ legfinomabb lángosát is. Lea ott maradt a tetejére állított lakásban Zsuzskával. Ledőltek a kanapéra, kezükben egy-egy pohár pezsgővel. Vizespohár volt, de hát kit érdekelt. Zsuzska mosolyogva nézte alkoholtól piros arcúra hevült barátnőjét.
– Hú – tette le a poharat Lea, miután egy hörpintésre felhajtotta az édes nedűt. – Nem bírom az alkoholt.
– Azt látni – mosolygott rá Zsuzska. – Hogy vagy, drága?
– Megvagyok, köszönöm. Már negyvenéves és egynapos vagyok – nevetgélt, majd távolba meredő tekintettel folytatta. – De azért hiányzik.
– Ki? – érdeklődött Zsuzska, miközben a félig még teli pezsgőspoharat a kanapé mögé süllyesztette.
– Azt nem tudom – mondta lassan, megfontoltan Lea. – A lányom. Vagy talán Ibolya? Gábor? Nem is ismertem őt. Vagy csak egy társ hiányzik? De nem is igaz, mert jól elvagyok magam, megvannak a saját kis rituáléim, be van rendezve az életem, nem biztos, hogy ezt meg tudnám osztani mással.
Kinek kell az, hogy nagy nehezen összecsiszolódjunk, aztán jönnek a veszekedések, az ellentétek, úgyis mindig akad valami, ami elromlik… Nem igaz? Zsuzska, én olyan magányos vagyok – szakadt ki Leából, és lecsukódó szemhéjjal ledőlt a kanapéra.
Zsuzska megigazította a lábát, majd, míg várta, hogy a fiatalok visszatérjenek, a megmaradt sütiket egy dobozba rendezte, s a hűtőbe rakta. Aztán összeszedte a sok tányért, poharat, és elmosta a vízcsap alatt. Kattant a zár, Zsuzska intett Rebekákénak, hogy csendesen jöjjenek be. Leporolva alap nyelvtudását angolból, kicsit elbeszélgetett a világjáró fiatalokkal. Hazafelé érte a nap meglepetése: valakivel keresztezték egymás útját.
Lea hol a sírástól, hol a nevetéstől törölgette szemét a cafatokká ázott papírzsepivel. Hajnal óta nem tudott aludni, ezért a szülinapi fotókat nézegette. Álmosan a konyhai faliórára sandított, ami nagyon lassan akart csak átfordulni a hatos számra. A szívéhez kapott, úgy megijedt, amikor megpittyent a mobilja. Régi beidegződés, hogy nem szokványos időpontban csak rossz hír jöhet. Zsuzska volt az. „Figyelj, drága, beszélnünk kell, de két óra múlva indul a taxim a reptérre. Most felhívhatlak? Sürgősen el kell mondanom, kivel találkoztam.”
Lea kapkodva nyomta meg a videóhívás gombját, de olyan esetlenül, hogy a készülék kiesett a kezéből, egyenesen a kanapé alá.
– Halló, halló, ott vagy? – hallotta, miközben igyekezett kikotorni a mobilt, de olyan szerencsétlenül, hogy meghúzta a vállát. Ssssz. Auuuu! – szisszent fel, majd a kanapéra huppant. Kezében csodálkozó barátnője tágra nyílt szemmel nézett rá.
– Már megint mi a jó ég történt veled?
– Csak a szokásos. Na, szia. Mondd, kivel találkoztál?
– De kíváncsi valaki – húzta az időt Zsuzska, de látva Lea álmosságtól hunyorgó szemét s fájdalomtól ráncolt homlokát, inkább belevágott a mondandójába.
– Emlékszel, hogy a születésnapod másnapján nálatok ünnepeltünk?
– Persze, persze, mondd már, ne csigázz.
– Jól van. Elaludtál a pezsgőtől, én meg hazaindultam. Egészen a szomszéd bejáratig jutottam. Mit gondolsz, ki jött ki onnét? Hm?
– Gábor! Gáborral találkoztál? Beszélgettetek? Mit mondott?
– Édes istenem, türelem, nem hagysz szóhoz jutni... Nem, nem Gáborral találkoztam. Hanem Ibolyával.
Lea semmit nem értett az egészből. Tágra nyílt szemmel hallgatta Zsuzska beszámolóját, majd a végén csak ennyit mondott: – A fenébe is!
– Figyelj, figyelj rám, Lea. Elsőre borzasztónak hangzik, de nem olyan szörnyűséges az egész.
A GUBANC
Az történt ugyanis, hogy Ibolya, amint meglátta Lea kolléganőjét, mellészegődött, és kiöntötte neki a lelkét. Hogy ő semmi rosszat nem akart a barátnőjének, csak valahogy mindig elcseszi a dolgokat a nagy jóakaratában. Mivel Lea jól kiosztotta, felhívni sem merte, a születésnapjára is csak egy üzenetet küldött. Mindegy, mert Lea nem válaszolt. Pedig a buborékfújó versenyeket meg a cigánykerekezést a vasúti sínek között nem lehet elfelejteni. Jól tudta, hogy milyen a barátnője, hiszen éppen ezért szeretett vele időt tölteni. Felengedett mellette, sokat bolondoztak együtt vagy hármasban a kis Rebekával.
– Jó, jó, de mit keresett a szomszéd bejáratban?
– Szóval ez érdekel – játszotta meg magát Zsuzska. Pedig pontosan tudta, mire kíváncsi a barátnője. – Nos. A pasijánál volt.
– A pasijánál? – kérdezett vissza bambán Lea. – A szomszéd bejáratban? – Most már nagyon kíváncsi volt rá, mit tud még Zsuzska.
– Nem fogsz örülni a hírnek, de persze nem az a helyzet, amire gondolsz. – Zsuzska nem tudta, hogyan tálalja a legfőbb információt.
– Abban a lakásban volt, amit Gábor akart megvenni. De nem Gábor az, nehogy már ilyen hülyeségre gondolj. – Leából még az a kis élet is kezdett elszállni, ami maradt benne ezen a szörnyű reggelen. – Lajosnak hívják a pasit, ő vette meg a lakást. Ez a helyzet, drágám. Gábor nem költözött a szomszédságodba.
Lea nem értette az egészet. Ki az a Lajos? Gábor visszamondta a lakást? Őmiatta? Vagy más miatt? Szinte letámadta Zsuzskát.
– Mit mondott, mi történt Gáborral? Az új lakó biztosan tud valamit az ügyről. Az ég szerelmére, folytasd!
– Jól van na, mondom – gyorsított Zsuzska, mert közben rájött, hogy nem jó ötlet Lea idegein hegedülni. – Gábor az utolsó pillanatban visszalépett, mert állítólag talált valami mást. Ennyit tudott Lajos, legalábbis így mondta nekem Ibolya. Sajnálom. De legalább kiradírozhatod a gondolataidból, mert ez a vonat elsuhant. – Zsuzska az órájára nézett – Lea drága, mennem kell, még befejezem a pakolást, s mindjárt itt a taxi a házam előtt.
– Oké, oké, persze, menj csak. – Lea próbált visszatalálni önmagához. – Ja, és jó utat! Mikor jössz vissza? És egyáltalán hova mész?
A választ meghallgatta, de nem tudta volna elismételni. Pörgő gondolatai Gábornál jártak. A friss információ lassan tapadt meg az agyában: Gábor kihúzva. Most már esélye sincs arra, hogy bármi legyen közöttük.
A MEGOLDÁS
A nyári szünet második fele eseménytelenül telt Lea számára. Tartotta magát a kialakított napi rutinhoz, minden másnap beszélt Rebekával, a hétvégeket pedig a szüleivel töltötte, jobb híján a kerti munkákban segített nekik. Befőztek, uborkát savanyítottak, rendezték a háztájit. Egyik délután kedve volt eltekerni a falu szélére, a kavicsos tóhoz, ahol valamikor szívesen időztek a fiatalok. Haját lófarokba kötötte, fehér pólója és térd felett levágott lánykori farmernadrágja még jobban kiemelte soványságát, sokat fogyott az elmúlt hónapban. Megkerülve a tavat rájött, hogy a terület nagy része már bozót, nem olyan könnyen átjárható, mint pár évtizeddel azelőtt.
A csónakház elhagyatott volt, egy rozsdás, nagy lakat zárta a dupla faajtót. Hogy szerették kicipelni a nyikorgó padlójú, összeeszkábált csónakokat! Mindegyiknek hűlt helye volt, látszott, hogy sok-sok éve már nincs mozgás a tó körül. Lea már azon kezdett gondolkodni, hogy folytassa-e a kerékpározást, vagy inkább forduljon meg, mert kicsit hosszabbnak tűnt most az egész út, mint ahogy emlékezett rá. Ekkor suhant el egy álló autó mellett, majd egyenesen nekihajtott az átláthatatlan bozótból kilépő két férfinak.
A bicikli repült, Lea repült, szerencsére csontja nem tört. A zöld fűszálakat takarítva magáról tápászkodott fel, hogy megkeresse amúgy is roncs biciklijét.
– Nem tud vigyázni? – kérdezte tőle a fiatalabbik férfi, inkább aggódva, mint gorombán. – Baja is eshetett volna. Különben mit keres itt, ez magánterület?!
– Igen? Bocsánat. Gyerekkoromban nem volt az – mondta Lea, és felemelte a kerékpárt. Szerencsére egyben volt, bár azt még nem tudta, használható-e.
A fiatalember folytatta, pedig Lea nem volt kíváncsi a mondandójára.
– A tó déli felén kimért a falu egy részt, amit értékesít, négy parcellát építkezés céljából. Az úrnak annyira megtetszett ez a táj, a nyugalom, a háborítatlan természet, hogy egyben megveszi az egész területet. Éppen ezt tárgyaljuk.
Lea és a buzgómócsing ingatlanos egyszerre fordultak a szóban forgó úriember felé.
– Gábor.
Egész estig beszélgettek, már a szúnyogok csipdesték őket. A fiatalembert hazaküldték, ők visszasétáltak a szülői házhoz, mert közben kiderült, hogy a kerékpár használhatatlan. Gábor elárulta, hogy bár megdöbbent Lea fotóit nézve, de nem az miatt tűnt el. A felesége ügyvédje segítségével teljesen kisemmizte őt.
– Vagyis szerencsére már az exfeleségem, mert a múlt héten kimondták a válást. Igazság szerint bármibe belementem, csak legyen már vége ennek a rémálomnak. A barátommal társultunk, ő befektet a tóparti ingatlanba, én meg egy édenkertet varázsolok ide, apró kis házakkal, amiket rövid vagy hosszú távra is ki lehet majd adni. Az egyik ilyen házikó lesz az enyém. Egy új élet kezdete. – Gábor lassított. – Nézd ezt a kilátást a lenyugvó nappal. Csodaország – mosolygott, és míg egyik kezével a biciklit tolta, a másikkal megfogta Lea kezét. ν
