Nők, akik egy falu sorsát vették a vállukra II.

Ha visszatekintünk Mária Terézia vagy Viktória királynő uralkodásának idejére, már a történelem is igazolja: a nőknek igenis helyük lehet a közigazgatásban! Más kérdés, hogy évszázadokon át nem kaptak lehetőséget arra, hogy ezt bizonyítsák. A rendszerváltásig nálunk sem volt ez másképp, manapság viszont egyre több településen szavaznak bizalmat a férfi jelöltekkel szemben női indulóknak.

Hogy mi ennek az oka? Talán az, hogy az embereknek nem csupán látványos fejlesztésekre, de odafigyelésre, törődésre, gondoskodásra egyaránt szükségük van. Érezni szeretnék, hogy a személyes ügyükre, bajukra is odafigyelnek, és ha kell, segítő kezet nyújtanak nekik. (© Fotó: Dömötör Ede)

Németh Andrea és Gönczöl Gabriella

A falvak polgárai nem statisztikai adatként szeretnének szerepelni a nyilvántartásban, hanem egy családias közösség tagjaiként. Ennek a biztonsági hálónak a kialakításához ugyanakkor arra az érzékenységre, empátiára, „anyáskodásra” is szükség van, amit kizárólag a nők tudnak biztosítani – hiszen mi genetikailag is erre vagyunk kódolva.

Összeállításunkban olyan polgármesterekkel beszélgettünk, akik nőként egy egész falu sorsát vették a vállukra!

Családcentrikus közösséget építenek Csicsón

Németh Andreában (40) soha nem merült fel, hogy egy olyan településen éljen, amelyhez nem fűzik őt gyermekkori emlékek – vagy amelynek a története számára csak a tegnapokban kezdődik. „Hiszem, hogy az életünket ott kell jobbá tenni, ahová a gyökereink kötnek minket!” – vallja az 1200 lakost számláló Csicsó község polgármestere. Andrea töretlenül munkálkodik azért, hogy a falu lakosságának mindennapjait élhetőbbé tegye.

„Az elődöm, Földes Csaba idején sok korszerűsítést vittek véghez a községben: elmondhattuk, hogy Csicsó szépen fejlődik. A társasági élet ugyanakkor kicsit fagypontra jutott – holott az igazi megtartó erő a közösségi összetartozásban van. A legtöbb férfi számára nem lényegesek a családi és gyerekprogramok (nem is igen vesznek részt ezeken) – mi, gyakorló anyukák viszont hiányoltuk őket a faluból. Szerettük volna, ha a gyerekeink úgy nőnek fel, mint a régi időkben, s az óvodán és az iskolán kívül is szereznek közös élményeket. Olyan programokra vágytunk, amelyeken a fiatalok összemérhetik az ügyességüket – például különféle baráti csocsó- vagy pingpongversenyeken –, megismerhetik községük történetét, miközben az anyukák és a nagymamák is elbeszélgethetnek. Elkezdtem hát gondolkodni, miképp lehetne a kultúrházunkat hasonló célokra kihasználni. Közben egyre többen biztattak, hogy induljak a polgármesteri címért… Ám ha a férjem, Marián nem noszogatott volna, nem biztos, hogy rászánom magam” – meséli Andrea.

Németh Andrea, Csicsó polgármestere

Női polgármester, női energia!

„Manapság egyre több a női polgármester a környékünkön, ami korábban szinte elképzelhetetlen volt. Hiszen még a nők is inkább a férfi jelöltekre szavaztak! Régiónkban talán az indította el a változást, amikor Kolozsnéma élére megválasztották Szalay Rozáliát, aki immár 32 éve vezeti sikeresen a községet. Az elsők között bizonyította, hogy egy nő is tehet annyit a településéért vagy a helyi magyarság értékeinek ápolásáért, mint egy férfi! Megmutatta, hogy a vezetői kompetenciák mellett mennyire fontos a kölcsönös bizalom, a segítőkészség és az empátia – s ezzel valamilyen szinten utat tört a többi női polgármesternek is!”

Andrea – aki eredeti foglalkozását tekintve vállalati menedzser – korábban dolgozott kis- és nagyvállalatoknál, nemzetközi cégnél, banki és üzleti szektorban. Szakmai tapasztalatát ezután 8 éven át a csicsói önkormányzati hivatalban kamatoztatta, jelenleg pedig a falu első embereként egy jól működő csapatot irányít.

„Nálunk az alpolgármestertől a képviselőkön át a hivatali alkalmazottakig mindenki a lakosok és a község javát tartja szem előtt!” – mondja büszkén.

Öröklődő gondok

A Komáromi járás falvainak nagy részében ugyanakkor még mindig nincs kiépített csatornahálózat és víztisztító rendszer. Ez alól sajnos Csicsó sem kivétel. „Pályáztunk többször, több helyre, mindeddig sikertelenül. Idén viszont újra nekifutunk! Már javában tanulmányozom az alternatívákat és a technológiákat, ezek ismerete nélkül ugyanis nem hozhatnék felelősségteljes döntéseket” – folytatja Andrea, majd a további nehézségekre is kitér. „A helyzetünket nem könnyíti meg, hogy a környezetvédelmi minisztérium a Duna menti erdőket nemzeti parkká nyilvánítaná. Ez azt jelenti, hogy ezeken a területeken tilos lenne mindennemű mezőgazdasági munkát végezni, illetve vadászni és halászni is. Mivel a csatornahálózatunknak erre a részre kellene kifutnia, ha elfogadják a javaslatot, fogalmam sincs, miképp fogjuk azt kiépíteni. Csicsónak egyébként már azzal sem tettek jót, hogy a Duna holtágát, a Lion-tó környékét természetvédelmi területté nyilvánították. Ezzel ugyanis ellehetetlenítették annak gondozását! Gyerekekként még oda jártunk fürödni, csónakázni – a táj gyönyörű volt! Ma az ember útját kidőlt fák keresztezik, a tó vize egyre mocsarasabb, a szúnyogok irtása tilos, ráadásul egyre több a kártékony állat is.”

„A közelmúltban már megkerestek minket a Pozsonyi Regionális Természetvédelmi Egyesülettől (BROZ), hogy a csicsói Duna-ágak környékét felvennék az ártéri élőhelyek rehabilitációs programjába. Egy óriási területet elárasztanának vízzel, s ezáltal egy hatalmas mocsaras rész alakulna ki közvetlenül a falu tövében. Mindez a vízutánpótlást biztosítaná, mi azonban úgy látjuk, hogy ez a lakosságra nézve inkább jelentene hátrányt, mint előnyt” – summázza a polgármester.

Amikor az autóba beköltözik a gumicsizma

Andrea elmondása szerint mindig is szeretett nőiesen öltözködni, a báli ruhákért például egyenesen rajong. Polgármesteri teendői mellett azonban már egy gyors reggeli sminkre is ritkán futja, hiszen minden szabad pillanatát a gyerekeinek és a családjának szenteli.

„Sok mindenről le lehet mondani, sok mindent el lehet halasztani, de azt, hogy az ember a szeretteivel legyen, nem!” – jelenti ki. „November végi beiktatásom után hamar rájöttem, hogy a polgármesteri munkakört csak úgy lehet összeegyeztetni a családi élettel, ha az ember megtanul kompromisszumot kötni, s felállít egy szigorú fontossági sorrendet. Szerencsére a férjem, valamint a gyerekeim, Regina (14) és Áron (4) azonnal elfogadták, hogy kevesebb időm marad az otthoni teendőkre. Amiben tudnak, segítenek, amiben meg nem, az bizony hétvégére marad” – nyugtázza.

„Persze, ha valami galiba van a községben, akkor mindegy, milyen nap van és hány óra, azonnal a polgármestert hívják. Voltam már kint tűz-, víz- és viharkároknál, de sajnos tragikus balesetnél is. Már ki se veszem a kocsiból az újonnan beszerzett gumicsizmámat, hisz soha nem lehet tudni, mikor lesz rá szükség – s vele együtt rám is!”

Megküzdeni a fennmaradásunkért Ifjúságfalván

Gönczöl Gabriella (51) immár 13 éve irányítja a különleges nevű és történetű Ifjúságfalva községet. „1947-ben – a lakosságcsere után – kellett egy hely, ahol otthont adhatnak a Magyarországról érkező szlovák családoknak. A pártvezetők fejéből kipattant az ötlet, hogy a Vág folyó és Gúta közti „bogáncsos” területen egy új települést, afféle mintagazdaságot hozzanak létre (mely példásan hirdeti majd az akkori rendszer sikerességét). Zatkó István vezetésével jöttek a lelkes fiatalok, majd csatlakoztak hozzájuk a környéken élő magyarok is, és az íróasztalnál született tervek alapján hamarosan kinőtt a földből Ifjúságfalva” – vázolja fel a település történetét Gabriella.

„Nálunk nincsenek templomok, girbe-gurba kis utcák vagy a magyar dzsentrik világát idéző kúriák. Viszont van jó pár olyan épület, mely a szocialista építészet megalomániájáról árulkodik! A 70-es évek elejéig kiemelt projektként kezelték a falut, aztán szép lassan megfeledkeztek róla. Ahogy sok helyütt, úgy nálunk sem lehetett építkezési parcellákat osztani, ami hatására a fiatalok máshol próbáltak szerencsét. Az egykor több mint 800 fős település lakosainak száma drasztikusan csökkenni kezdett. Ma 438 személynek van itt az állandó lakhelye…”

Gönczöl Gabriella, Ifjúságfalva polgármestere

Ha nincs elég fiatal család, nincsenek gyermekek sem. Az ifjúságfalvai iskolában utoljára 2005-ben csengettek be, az épületet később bérlakásokká alakították át. Az óvodát, ahová az utolsó évben már csak 4 kisgyermek járt, a helyiek egy évvel később, könnyekkel a szemükben kényszerültek bezárni. Azóta a gyerekek a szomszédos Gútára járnak. A jelenlegi elkeserítő gazdasági helyzetben – hiába van a faluban 10 óvodáskorú gyermek plusz a gyermekotthon lakói – nem is álmodozhatnak arról, hogy ezeket az intézményeket újraindítják…

Érezni a törődést

Más területeken ugyanakkor a község a fészekrakó családoknak és a gyerekeknek is igyekszik kedvezni. „A közelmúltban sikerült a multifunkciós sportpályánkat fitneszparkkal bővíteni, idén pedig egy közel 50 ezer eurós, integrált és akadálymentesített játszóteret is átadhatunk, melyre a szociális és családügyi minisztériumon keresztül pályáztunk. Folyamatosan figyelemmel kísérjük és dolgozzuk ki az új pályázatokat, mert önerőből képtelenek lennénk nagyobb beruházásokra” – meséli Gabriella.

A község a jövőben szeretne építkezési telkeket is meghirdetni, hiszen növekszik az érdeklődés a falu iránt: „Egyre több fiatal pár dönt úgy, hogy nálunk kezdi meg közös életét, ami nem meglepő, hiszen községünk fantasztikusan szép helyen, erdők, mezők és folyók közt terül el. A múlt évben – több mint 15 évnyi kérvényezés után – sikerült megvásárolnunk az 1905-ben alapított római katolikus iskolát az oktatási minisztériumtól. Így végre ennek az ügynek a végére is pontot tehetünk.”

A jelenleg omladozó épültbe azelőtt a környékbeli tanyavilágban élő gyerekek jártak, most a község pályázati úton szeretné felújítani.

Szlovák–magyar összetartás

Ifjúságfalva kétnyelvű falu, ugyanakkor a két nemzet erős összetartásban él egymás mellett. „Persze nem volt ez mindig így…” – folytatja Gabriella. „Miután észrevettem, milyen kevés nálunk a közösséget erősítő szórakozási lehetőség és generációkat összekötő program, igyekeztünk felpörgetni a kulturális életet. Annak ellenére, hogy a lakosság 60%-a magyar nemzetiségű, minden esemény két nyelven zajlik. A rendezvényeken az emberek megismerhetik egymást, barátságokat köthetnek. Jó látni, hogy akár faluszépítő akcióról van szó, akár – mint ahogy az nemrég történt – egy új „kiskönyvtár” kialakításáról, egyformán kiveszik a részüket az önkéntes munkából. A lakosok egy emberként érzik sajátjuknak Ifjúságfalvát!”

A falu a községháza emeleti szintjén egy különleges és gazdag helytörténeti kiállítással várja az érdeklődőket. A tárlat 1979-es megnyitása óta rengeteg új tárgyi emléket is sikerült összegyűjteni.

Templom helyett imabarlang

„Mivel nincs templomunk, sokat töprengtem rajta, miként lehetne létrehozni egy olyan szakrális teret, ahol a hívők imádkozni tudnak az Úrhoz. Egyszer beszélgettem Mons. Kiss Róbert kanonokkal, és ekkor merült fel egy imabarlang építésének az ötlete. Támogatásból és a lakosok nagylelkű hozzájárulásából 2012-ben sikerült Lourdes-i Szűz Mária tiszteletére megépítenünk és felszenteltetnünk a barlangot. Azóta a jeles ünnepeken – a hozzánk „látogató” lelkipásztor jelenlétében – mindig ott zajlik a közös imádkozás” – árulja el a polgármesternő.

Nehézségek és tervek

„Ha emlékezetem nem csal, 1994-ben kerültem a községházára adminisztratív munkaerőként. Mivel a komáromi gimnáziumban Keszegh István tanár úr megszerettette velünk a matematikát, kiismertem magam a számok világában, s megtanultam a könyvelést is. Magával a munkával soha nem volt gondom, de az örökösen változó szabályozások sokszor okoztak fejtörést. Hogy ezek mögöttes tartalmával is tisztában legyek, sokszor órákig böngésztem az interneten válaszok után kutatva. Több tanfolyamot is elvégeztem, de ennél többre, egy komplex tudásra vágytam. Aztán egy kedves ismerősöm felvetette, hogy beiratkozik távúton közgazdaságtan-közigazgatás szakra, nem lenne-e kedvem vele tartani. Volt! Emlékszem, az első előadás végén, amikor belegondoltam, hogy nekem ebből majd vizsgáznom is kell, kicsit inamba szállt a bátorságom.

– De hamar belejöttem, és kifejezetten élveztem azokat az éveket! Hiszen egymás után kaptam meg a válaszokat a kérdéseimre, s egyre tisztábban láttam azokat a szakmai területeket, melyeket addig nem. Amikor átvettem a diplomámat, arra gondoltam: jó, ezt már tudom, de attól még az örökösen változó jogszabályok sűrűjében továbbra sem fogok kiigazodni. És mivel már lendületben voltam, jogra is beiratkoztam! Ennek a tudásnak a mai napig – főleg, mióta a kormányunk kénye-kedve szerint változtatgatja a jogszabályokat – nagy hasznát veszem, a pályázatírásokról nem is beszélve. Sajnos községünk az EU-ba való belépés utáni években, amikor rengeteg pályázatot hirdettek meg a falvak felzárkóztatására, „Csipkerózsika álmát” aludta. Így – míg más községek épültek és szépültek – nálunk megállt az idő.

Amikor aztán 13 évvel ezelőtt öt induló közül nekem szavaztak bizalmat, és átvehettem a posztot elődömtől, Császár Etától (akitől rengeteget tanultam), megfogadtam: mostantól, amire csak lehet, pályázni fogunk! Sokszor azonban, sajnos, visszatartó erőként működik a kötelező 5%-os önrész kigazdálkodása. Ez a kis faluk fejlődésének egyik legnagyobb akadálya” – osztja meg velünk a tapasztalatait Gabriella.

Ifjúságfalva az otthonom!

„A múltkor színházban jártunk Pesten. Élveztem a nagyváros lüktetését, s annak minden szépségét, varázsát. A legboldogabb mégis akkor voltam, amikor hazafelé indultunk” – idézi vissza Gabriella. „Lokálpatrióta vagyok: elképzelni sem tudom, hogy máshol éljek. Nekem Ifjúságfalva az otthonom!”

„Az, hogy szépek legyenek a köztereink, ugyanannyira fontos számomra, mint hogy ápolt legyen otthon a gyepünk, vagy hogy a kertünkben ezernyi virág pompázzon. Tudniillik szenvedélyes kertész vagyok, megszámolni sem tudnám, hány fajta különleges virágot gondozok!” – mondja mosolyogva. „A férjem hosszú évekig kamionsofőrként dolgozott. Mindig arra jött haza, hogy az otthonunkban – vagy annak udvarában – valami szépült, megváltozott. Engem a két fiunk nevelése, a munka és az iskola mellett ugyanis mindig az töltött fel legjobban, ha odakint szöszmötölhettem a színpompás virágaimmal! Akkoriban mindig arra vágytam, hogy bárcsak 48 órából állna egy nap! Aztán először a nagyfiam – aki idén lesz 30 éves – elment hivatásos katonai szolgálatra. Megtalálta a helyét, jelenleg Cipruson teljesít szolgálatot békefenntartóként. Majd a három évvel fiatalabb öccse is a nyomdokaiba lépett, aki azonban később leszerelt, és most még keresi a saját útját. A családi fészekből viszont mindketten kirepültek, ezért némileg több lett a szabadidőm. Többet törhetem a fejemet azon, hogy mit tehetek még a következő négy évben a szülőfalumért!”