Olyanok ilyenkor a csillagok, mint az álmos gyerek szeme. Lámpásos emberek lépkednek előttünk a kéken ragyogó decemberi fagyban. Hajnali misére sietnek, rorátéra.

Hajnal hasad. A csillagok hunyorognak, bár nem sok helyen látszanak az ipar fényeitől. Az ablakok várják a reggelt, de ajtó nem csattan. A telefonommal világítom be magam előtt az utat. Rorátéra megyek.

rorate-kezdo.jpg
A roráté jelentése: harmatozzatok. „Rorate caeli desuper!”. „Harmatozzatok, egek, onnan felülről...“

Emlékszem, apró gyermekként mindig nagymamámmal bandukoltam keresztül az alvó falun. Lámpásos emberek lépkedtek előttünk a ropogó hóban. Akkor még nem volt okostelefon, és olyan sötét volt, hogy még a kutya is mellénk harapott volna. Hatot ütött az óra, angyaljárást hirdetett kis templomunk harangja. Az oltáron minden gyertya égett, és lágyan szólt az orgona hangja: „Ó, fényességes szép hajnal, kit így köszöntött az angyal: Üdvözlégy, teljes malaszttal!”

Az énekben a fény volt a megszülető Kisjézus, a hajnal pedig az édesanyja, Mária. Baljósan zúgtak az útmenti jegenyék a sötétben, én mégsem féltem. Vártunk a karácsonyra, a fényre, a csodára, én kislányként még egy szép, alvó babára a fenyőfa alá....

Minden hajnalban! A roráté hagyománya egészen a középkorig nyúlik vissza. Régen advent első vasárnapjától karácsony első napjáig minden hajnalban tartottak hajnali misét. Ilyenkor már nem volt munka a földeken, az emberek ráértek ünnepelni. 

Az adventi énekek Máriát mindig hajnalként mutatják be, Jézus pedig a sötétségből kibontakozó fény. „Ó, dicsőséges szép hajnal, kit így köszöntött az angyal!“ A rorátét angyalos misének is nevezik. Az ekkor elmondott imádságban végig arról van szó, hogyan látogatta meg az angyal Máriát, és mondta el neki, hogy ő lesz az anyja Jézusnak, az igaz lelkű emberek királyának.

Attila atya a rorátéról

– Advent egyik különlegessége a roráté – mondja Juhász Attila (46), Gömörpéterfala plébánosa. – A hajnali mise még a nem hívő embereket is magával ragadja. S hogy mi adja ezt az egyedülálló atmoszférát? A fény. A fény nagy hatással van az emberre. Amikor eljön a december, a nappalok egyre rövidebbek lesznek, a sötétség pedig egyre hosszabb. A sötétség ijesztő tud lenni, de a fény elvarázsol bennünket a világossal és a meleggel. A roráté atmoszférája ott erősít, ahol elgyengültünk. Hajnalban, amikor meggyújtjuk a gyertyákat a sötét templomban, a pislákoló fény tompán megvilágítja a szentek alakjait. Az emberi szív ilyenkor megnyugszik. Az idősek és a gyerekek gyertyafény mellett imádkoznak Máriához. Csendességben, meghittségben várják a Kisjézus születését.

juhasz-attila-rorate.jpg
A Covid alatt Juhász atya videós lelkigyakorlatokat hirdet, több ezren követik. A „fotelos miséket“ a szükség szülte, de mihelyt enyhítenek a szigorításokon, leáll a közvetítéssel. „Advent a Jézus születésére való várakozást jelenti. Az adventi emberek remélnek, és várják a fényt“ – mondja az atya.

– Hol éltetik még ezt a szép szokást Európában?

– Egész Közép-Európában hagyománya volt a roráténak – folytatja az atya. – Ausztriában, Csehországban és Lengyelországban még mindig szolgálnak hajnali miséket. Azokban az országokban is a reneszánszát éli, ahol a vallás visszaszorult a privát szférába. Hat évig missziós papként szolgáltam a bajor vidékeken, és Olaszországban is ugyanannyi évet töltöttem. Németországban többen összegyűltek a rorátéra, mint a vasárnapi misére. Sok helyen szerveznek utána közös reggelit, „adventsfrühstück”-öt. Az olaszok viszont nem ismerik a hajnali misét. Szép adventi szokásuk viszont a „la novena di Natale”, a „karácsony novénája”. Kilenc nappal karácsony előtt megtelnek a templomok, és közösen imádkozzák a rózsafüzért. Mindenki betlehemet állít, egész decemberben csinosítják, de Kisjézust csak karácsony éjszakáján teszik a jászolba. Az olaszoknál a szenteste nem bír olyan fontossággal, nekik karácsony első napja a nagy ünnep, második napját nem nagyon tartják. Gyónni tömegével járnak, karácsonykor meg főképp. 

A rorátét pirkadat előtt, hajnali öt és hat óra között szolgálták, de a modern időkben hat órakor kezdődik, és ritkítottak az alkalmakon is – igazodva az élet ritmusához. Hisz épp az év végén futunk a legtöbbet, ekkor vannak az üzemekben a zárások, torlódik a munka, nehéz elcsendesedni. Mégis próbálkozni kell, reggel a lélek még friss, nem nyomasztja az egész nap nyűge.

– A németeknél nincs éjféli mise, a kora esti órákban tartják a „christmette”-t, a karácsonyi szentmisét. Néha elgondolkodunk a paptársaimmal, hogy a roráté minek köszönheti a népszerűségét? Talán annak, hogy advent idején az emberek nyitottabbak a lelki táplálékra. A nagy rohanásban a lélek kiüresedik, ezért az emberek valami bensőségeset, valami tisztát keresnek – és a hajnali roráté csendes homályában megtalálják.

– Vajon milyen lesz a mi karácsonyunk a korona árnyékában?

– Úgy gondolom, ez évben bensőséges adventünk lesz, bár közösségi élet hiányában jóval csendesebb. De ugyanúgy várunk a megváltásra, mint tavaly vagy tavalyelőtt – nyomatékosítja Attila atya.

the-annunciation-by-fra-angelico.jpg
A jámbor firenzei szerzetes, Fra Angelico Angyali üdvözlete. Ez a roráte fő témája: Gabriel arkangyal közli Máriával a jó hírt, hogy anya lesz.

Roráte – Részlet Fekete István novellájából

Mise végére egészen bemelegedett a templom, szinte otthonos lett. Legalábbis így érezte ezt Baka Máté az alszegből, de így érezte ezt Hosszú Illés is ugyanonnan. Ámbár, ha tudták volna, hogy most egy véleményen vannak, aligha érezték volna, nagy harag volt ugyanis a két öreg között. Kitartó, régi harag. Formája sem volt már, nem is emlékeztek, ló volt-e az oka vagy asszony, mindenesetre ragaszkodtak hozzá, mint beteg szilva a fához. És most bóbiskolva várják, hogy kiürüljön a templom. Az ajtóban még mozgás, hát csak ülnek tovább, sőt Illés a lábát is kinyújtja, mert úgy kényelmesebb. Illés nem szereti a tolongást. De egyébként is ráér. Félszemmel odapislant Mátéra, hogy alszik-e már, mozdul-e már, de Máté nem mozdul.

Amilyen kutya, konok ember volt világéletében, azt várja – gondolja Illés –, hogy én menjek előbb. De abból nem eszel! Pedig már a gyertyát is eloltotta a dékán. Azaz a harangozó, szóval a sekrestyés. Azután: csend. Illés gondol erre, gondol arra, állát behúzza a meleg nyakravalóba és a szeme szép lassan lecsukódik.

– Nem! – ijed meg. – Ezt igazán nem szabad – s Mátéra néz, aki úgy látszik elaludt. Hö-hö-hö. Ez hát a híres? – mosolyodik el magában. Pedig három évvel fiatalabb. Nem nagy idő, az igaz, de mégis csak fiatalabb. Aztán meg, milyen sárgák a fülei. Na, akár a halotté. Uram Isten! Csak nem lett vele valami? Harag ide, harag oda – a rothadt szilva is lepottyanik egyszer a fáról – csendben odamegy Mátéhoz, és kicsit borzongva megérinti a vállát.

– Hallod-e, te! Máté!

Máté felhorkan:

– Hö?! Mi? – és néz Illésre, mint a csodára. – Te vagy az, Illés?

– Én hát. Hát mondok megnézlek, mert olyanformán ültél, hogy

...És nézi egymást a két öreg. A templomban meleg csend, a kőszentek elmosolyodnak.

– Kicsit megszédültem – hazudja Máté. De áhítattal. Mert tele van a szíve. Szereti most Illést így közel látni. – Már elmúlott.

– Há no! Hál Istennek, akko menjünk.

És egymás mellett kicsoszognak a templomból.

havas_festmeny-rorate.jpg

Mi volt ez, Szentatyám? – néz fel egy pufók kis angyal Szent Péterre, ahogy az ajtó becsukódott. Olyan meleg lett a szívem egyszerre.

Két ember kibékült – mondja a főszent. És melegen sóhajt.

– Hjaj! Csoda! – suttogja a kis angyal.

– Hát bizony. A mai világban ...

– És most mit csinálnak?

– Nézz utánuk, fiam.

A két öreg közben Illés háza elé ér. Az utca üres, a kémények lágy selymet füstölnek a reggelnek, s a kertekben puhán békét álmodnak a fák.

– Gyere be, Máté, rég voltál nálunk – mondja Illés. – Lángost sütött a lányom...

A kis angyal kérdőn néz a főszentre:

– Mi az a „lángos”, Szentatyám?

A toronyban ekkor hetet ütött az óra. S e földi hangtól megmerevedtek újra a szobrok, de a mosolygás mintha ott maradt volna az arcukon.

Varga Henrietta