Minden karácsony alkalmával leírjuk, hogy az első karácsonyfát Podmaniczky Frigyes édesanyja állította Budapesten. Ám arról keveset tudunk, hogy ki volt ez a titokzatos báró? Írásunkból kiderül.
Naplótöredékeiben azt írja Podmaniczky Frigyes, hogy az első karácsonyfát Magyarországon az ő drezdai származású, evangélikus vallású édesanyja állította az 1820-as évek végén. A felekezet megemlítése azért fontos, mert a fenyőfaállítás szokását a protestánsok honosították meg, először az északi német vidékeken. Később aztán a bécsi előkelő körök is utánozni kezdték, például egy bécsi bankár nagy szalont tartó felesége vagy a hadvezér Károly főherceg hitvese.
Az ő családi vacsorájukon részt vett a báty, Ferenc császár is, akit annyira megfogott a családias meleg hangulat, hogy a következő évtől a Hofburgban is állíttatott fát. A szokásnak kedvezett a biedermeier korszak, melyet az otthon falai közé való visszahúzódás és családiasság jellemez. Akkoriban a karácsonynak már nem a vallásos tartalma az első, hanem a család együttléte – az ünnep helyszíne pedig nem a templom, hanem az otthon négy fala.
De lássuk csak Podmaniczky báró visszaemlékezését!
„A karácsonynak a mai formák szerint való megünneplését vagy helyesebben magát a karácsonyfát édesanyám honosította meg hazánkban, s ezt joggal mondhatom. Midőn szüleim Pestre jöttek első ízben telelni, még sehol karácsonyfát (fenyőgallyakat) nem árultak, maguk szüleim is az első években papirosból készítették azt. Az első karácsony, melynek megünneplésére visszaemlékezem, az 1828-i volt. Híven emlékezem arra is, hogy az első években, rokonságunk tagjai, de sőt idegenek közül is számosan jöttek megtekinteni, mi módon ünnepeljük mi azt meg. Hogy divatos kifejezést használjak, e mód akkor sensatiót csinált, s minden szemlélő sietett azt megismertetni ismerőseivel, barátaival."
Podmaniczky báró szavaiban nincs okunk kételkedni. A visszaemlékezések szerint ő volt Budapest utolsó gavallérja, aki viseltes pepita felöltőjében, keménykalappal a fején maga volt az átmenet a Kossuth-időkből a Ferenc József-i korba.
Karácsonyfa az tűzifa?
Ettől persze a karácsonyfa magyarországi meghonosításának elsőségét mások is a magukénak követelték. Például Brunszvik Teréz grófnő, a kisdedóvók – vagyis az első magyar óvoda – megalapítója. Ő úgy emlékezik, hogy a fát (szigorúan német minta alapján) ő honosította meg Magyarországon. Az egyetlen, amiben egyetért a báróval, az volt, hogy akkoriban még minden gyerek külön fát kapott, ami alá az ajándékait elhelyezték.
Karácsonyfa szavunk néhány évtizeddel korábban még a földesúrnak kötelezően beszolgáltatott tűzifát jelölte. A fenyőt pedig először karácsonyi májusfának nevezték, ám később a német Weihnachtsbaum szó tükörfordítása tűnt a legmegfelelőbbnek. Úgyhogy ezt a szót használták a legendás tarokkpartikon is, amelyeken a ruházatáról kockás bárónak nevezett Podmaniczky Frigyes buzgón kibicelt. (S hogy ki az a kibic? Aki a kártyajátékot kívülről szemléli, s mindig jobban tudja, hogy kellett volna játszani.)
De térjünk vissza a karácsonyfához: karácsonyfát emlegettek Frigyes szülei is, pedig a családban mindenki németül beszélt. Budapesten előkelőbb körökben ugyanis ez volt a módi még akkor. (A főurak pedig franciául beszéltek, mert az előkelőbb volt: szóval már akkoriban is mindenki felfelé kapaszkodott.) A fenyőfa mellé pedig bronzcsengettyű járta, amellyel egykor Frigyes édesanyja az angyal érkezését harangozta. Frigyes ezt a csengőt halálig megőrizte.
A kockás báró tárcája
Podmaniczky Frigyes a Budapesti Hírlap számára írta A karácsonyfa című tárcáját, amelyben megemlékezett a fa történetéről. Az írás nem volt tőle idegen, anno például felkérték, hogy írjon egy tanulmányt Az ínyesmesterség könyve című kiadványba a helyes étkezésről. A szerzőtársak között olyan hírességek mutatkoznak, mint Jókai Mór, aki a nők szerepéről írt a tűzhely mellett – vagy a Fővárosi közmunkák tanácsosai is, akik Budapest arculatát közösen alakították, s amely fontos munkákban a kockás báró is részt vett. A városszépítők nélkül ma nem lenne Andrássy út, sem a két körút által kialakított sugaras utcaszerkezet, se Királyi Operaház vagy Vígszínház.
A kockás báróról akkoriban mindenki tudta, hogyan él: a Steingasser kávéházban megreggelizik, a Pannóniában megebédel, többnyire levest fogyaszt, mint minden öregember, aki sokáig akar élni, aztán sertélszeletet, hozzá gyógyvizet iszik. Az egész város nagyra becsülte, mert tudták, hogy szüntelen a fővárosért fárad és tevékenykedik.
A fáma szerint azért járt kockás ruhában, mert hűtlen inasa ellopta egész ruhatárát, s azóta egy kockás cseh szövetből varratta ruháit. Ezek aztán annyira feltűnők voltak, hogy nem támadt senkinek kedve ellopni azokat. Állítólag sohasem sietett sehova, és sohasem késett el. Káromkodni senki sem hallotta, még ellenségei sem. Igaz, nem is volt ellensége. Amilyen galambfehér volt a haja, olyan volt a lelke is. Aztán egy nap nem jött többé ebédelni. „Csendesen elmúlt – írta Krúdy –, mint egy kiöregedett zenélőóra. amely többé nem tudta a taktust tartani."
Budapest agglegényének nevezték, mert életében egyetlen szerelme volt: a főváros. De leginkább kockás bárónak szólították, különös öltözéke miatt. A képen Podmaniczky Frigyes, az utolsó gavallér!
A kockás báró az ínyes tanulmányában megírta, hogy a világszerte létező házi konyhák között "a legjobb a magyar". Mert van-e a világ bármely országában ízletesebb fogás, mint a bográcsos gulyás, pörkölt, paprikás csibe, kolozsvári káposzta, tojásos burgonya, túrós csusza, farsangi fánk?
„Ezeket az ételeket ki kell vetkőztetni minden modorosságból és idegen divathajhászatból, a lehető legjobb anyagból s a lehető legegyszerűbb modorban, kellő gondossággal kell elkészíteni."
