Társul mellé egy gúnyos mosoly is, mintha az valami szitokszó lenne, hogy „panel”. Pedig nem érzem, hogy valamit szégyellenem kéne. És a miénk már nem is az a régi blokk, ahol az emberek elidegenedve élnek egymás mellett.

A társasházban élő embereket a mai sznobok eleve ledegradálják, és rögtön a kevés pénzre asszociálnak: hogy amiatt lakunk panelben. Tőlem például úton-útfélen megkérdezik: hogy tudsz családi házból panelba költözni? S még mielőtt belekezdenék a mondókámba, feladom, és inkább legyintek. Most viszont elárulom: hát így!

panel-agy.jpg

Mivel a pénz nem a fán terem, nem könnyű manapság egy házat felépíteni. Kölcsönbe se szívesen veri bele magát mindenki, így aztán ha az ember lánya nem akar a szülők nyakán lógni, fogja magát, és kibérel egy lakást. Hozzáteszem, ez sem olcsó mulatság! No, én pontosan így lettem panellakó. Csodás kertes házban nőttem fel, aztán 11 évig kollégiumban éltem. Azt hiszem, ekkor szoktam úgy igazán hozzá (a szó szoros értelmében) a társas élethez. Rengeteg kollégiumi szobatársam volt, szóval megtanultam alkalmazkodni. Amikor azt mondom, hogy társasházban élek, rögtön „lepanellakóznak”. Pedig a panelban is nyílik virág.

Ahol a blokk, ott az élet!

Mivel a legtöbb társasház a városban található, így egyértelmű, hogy belecsöppenhetünk a városi életbe. (Való igaz, ma már a falvakban is egyre több a sorház, de mi maradjunk a városnál.) A városban pezseg az élet: programok, fesztiválok, koncertek, színház és vásárok végtelen sora kínálkozik az ott lakóknak. Ha az ember egy jót akar enni, minden sarkon találhat egy jó kis falatozót. A kajarendelésről nem is beszélve!

A fiataloknak ez maga a Kánaán: indulhat a buli, éjszaka is nyitva a bolt vagy a gyorsbüfé, ahol még a gyros is finom! Ráadásul nem kell azon gondolkozni, ki iszik, és ki vezet, hiszen minden a közelben van!

Nagy család

Emlékszünk még a Jóbarátok című sorozatra? Igen, pontosan olyan hangulata van a társasháznak. Mindenki köszön a másiknak, sőt, új barátokra is szert tehetünk. Hihetetlen, de az emberek itt igenis figyelnek egymásra! Hány olyan sztorit hallok manapság, hogy a családi házakat kilopják, és a szomszédok nem is tudtak róla. Pont azért, mert a nagy gőgjükben már nem ismerik egymást, és úgy élnek elbarikádozva, mint valami lakatlan szigeten. Bezzeg a panelben! Végül, hogy ne a mamahotel vendége legyek, összebútoroztam a barátommal. Már az is kisebbfajta megváltás volt, hogy innentől kezdve csakis egy emberrel osztoztam a hálószobán. Továbbá nekem nem újdonság, hogy a szomszéd néni maximum hangerőn nézi a brazil szappanoperákat. S az sem, hogy a másik oldalról gyereksírást hallok. Ennyi év társas lét után az ember a zajokra immunissá válik. S hamar rájövünk, hogy a „panelélet” nem olyan eldobnivaló! Sőt, egészen sajátos, élvezhető hangulata van!

Rendszerezésből jeles

A rakodási módszertant a társasházban lehet igazán elsajátítani. Ahol mindig helyhiány van, szóval minden szabad felület számít. A jó panellakó megtanulja szortírozni a felesleges holmit, mert a zsúfoltság szorongást eredményez. Ha kialakítunk egy stratégiát, és tudjuk, minek hol a helye, mi az, amire szükségünk van, komfortosabban fogjuk érezni magunkat nem csupán a lakásban, de a saját bőrünkben is.

panel-vece.jpg

Kevés takarítás, több szabadidő

Igaz, hogy a társasházhoz nem tartozik kert, no meg jóval kisebb a lakófelület, ám ez egyúttal kevesebb gondot és takarítást jelent. Én aztán tudom, milyen az, amikor egy családi házat mind a négy sarkából akarunk egyszerre kifordítani. Plusz ott a kert, amit állandóan rendben kell (illik) tartani. A panelban meg, sipp-supp, kész a takarítás – és több idő jut a pihenésre és a kikapcsolódásra.

Szomszédok

A legtöbb embert idegesítik a zajok. A szomszéd az szomszéd, és egy kertes háznál is meg tudja keseríteni az ember életét, ha olyan... Ennek ellenére nekem mindig jó érzésem támad, ha hallom a szomszédjaimat a panelban. Tudom, hogy ott vannak, hogy nem vagyok egyedül, hogy zajlik az élet. (S ezt nem úgy kell elképzelni, hogy a társasházban állandóan csörömpöl, zakatol, búg-zúg valami.)

Félreértés ne essék, senkit nem akarok rábeszélni arra, hogy most azonnal költözzön blokkba! Nem is ez a célom. Ám a társasházi életnek is megvannak az előnyei.

Valakinek kimondottan hiányzik a nyüzsgő panel, a szomszéd tévéje, a lépcsőházi beszélgetések. És az idősebb nénire is odafigyel a szomszéd. Van egy ismerősöm, aki most költözött ki falura – és azt mondja, megőrjíti őt a nagy csend. Valahogy nem bírja megszokni, mert egész életében társasházban élt. Most meg állandóan tenni-venni kell a ház körül. Egyszerűen két típusú ember él a földön: aki szeret kertes házban élni, és aki szereti a „panellétet”, vagy éppenséggel élvezni tudja. Nincs ebben semmi kivetnivaló. A hangsúly úgyis mindig azon van, hogyan éljük meg a mindennapokat. Itt is – és ott is lehetünk boldogok. A szemetet meg, bárhol éljünk, úgyis ki kell vinni.

hirlevel_web_banner_2_12.jpg

Derzsi Bernadett
Kapcsolódó írásunk