Mikeš Mia (30, Bátorkeszi) kétgyermekes édesanyaként nagyot álmodott, majd hegyeket mozgatott meg, hogy fitneszmodellként pózolhasson a kifutón. Hogy később legyen mit mesélni...
Mikes Mia Bátorkeszin él, kétgyermekes anyuka. Gimnáziumot végzett, vállalkozik (babakocsikkal foglalkozik), szeptembertől pedig edzőnek tanul. „Más anyukáknak is segíteni szeretnék a testépítős tapasztalataimmal”, mondja.
A nő az anyaság hosszú évei közben is keres. Milyen lesz ez az új énje? Mikeš Miának (30, Bátorkeszi) két fia van, 6 és 10 évesek. Kétgyermekes édesanyaként indult neki, hogy megkeresse új önmagát, formálni kezdte a testét izomfejlesztő súlyzós edzésekkel. Bár a mozgás sosem volt az élete része (sőt!), ma mégis testépítéssel foglalkozik. Története bizonyítja, hogy az anyaság évei alatt is lehet választási lehetőségünk. „Arra gondoltam, milyen menő lesz majd elmesélni az unokáimnak, hogy a nagyi egyszer ott állt azon a színpadon, bomba formában...”– kezdi az interjút.
– Mia, hogy kezdődött mindez? Már régóta érlelődött benned a döntés, hogy megmunkáld a testedet?
– Ha visszapörgetem az időt, iskolás éveimben mindig én voltam az, aki ellógta a tornaórát. Két gyermekem van, zajlott az élet, az anyaság legközepében voltam – és egyszer csak túltelítődtem. Világosan emlékszem a pillanatra: kint esett az eső, a férjem éppen hazaért, én pedig fogtam magam, és elmentem futni. Úgy futottam, ahogy előtte soha. Megváltásként éltem meg azt a pár kilométert, mintha kilós súlyokat dobáltam volna le magamról, kipárolgott belőlem minden feszültségem. Már nem is emlékeztem, hogy mitől sokalltam be, de ettől kezdve eljártam futni, majd csatlakoztam egy csoportos edzéshez. Motiváló volt látni, hogy mások is küzdenek hasonló nehézségekkel, de azért találnak időt arra, hogy magukkal is foglalkozzanak.
„Arra gondoltam, milyen menő lesz majd elmesélni az unokáimnak, hogy a nagyi egyszer ott állt azon a színpadon, bomba formában...”
– Ezek szerint a befele fordulás, majd az új testérzetek adták a löketet a változáshoz?
– Igazság szerint én egész életemben küzdöttem a testemmel, örök életemben diétáztam. Vékony szerettem volna lenni, ezért az életem sokáig arról szólt, hogy lefogytam, majd visszahíztam.
– S pont a két szülés változtatott meg?
– Mindenhol azt halljuk, hogy fogadjuk el a szülés utáni testünket. Két szülés után én is azt gondoltam, hogy a testem már soha nem lesz olyan, mint amilyennek szeretném. S pont ez a lehetetlenség – ez indította be azt a benső motort, ami ráállított egy másik sínre.
– A legtöbben ilyenkor csak kisebb edzéseket iktatnak be. Te viszont meg sem álltál a színpadig. Hogy lett ebből végül testépítő karrier?
– Az egyik ismerősöm ekkortájt indult egy bikini-fitneszversenyen, a versenyfelkészülés mindössze három hónapig tartott. Ez szárnyakat adott. Hát ilyet is lehet? Megkérdeztem tőle, ki készítette fel, s vajon nekem is lenne-e esélyem. Végül azt mondtam: ha ő három hónapig edzett, nekem kilenc hónapig tartó kemény munkával talán sikerülhet. Csak egyetlen alkalommal akartam színpadra állni, hogy kipipálhassam: Megcsináltam. Aztán arra gondoltam, hogy milyen menő lesz majd elmesélni az unokáimnak: Nézzétek, a nagyi egyszer ott állt azon a színpadon, bomba formában! Az igazság az, hogy nem volt semmilyen átmenet: mikor először beléptem a konditerembe, már kitűztem a célt. Kilenc hónap múlva a színpadon fogok állni.
Az elején nem tudtam a kondigépeket használni, sőt, azt sem tudtam, melyik gyakorlat mire való, melyik izomcsoportot dolgoztatja meg. Később tudatosítottam csak, hogy a testépítés a tudatos izomépítésről szól, a cél az arányos, fejlett izomzat kialakítása.
– Mit szóltak ehhez a gyerekek? Hogyan folyt ez az egész?
– Nem volt könnyű menet velük sem, de megment. Az edzőm Budapesten dolgozott, és csak kéthetente találkoztunk. Volt ugyan edzésterv, de az ismeretszerzési képességemre kellett hagyatkoznom. Magyarán: sok mindent magamtól kellett megtanulnom. Az internet segített, de sokat kérdeztem a többiektől is az edzőteremben. Kellemes meglepetés volt a segítőkészségük. Az ember azt gondolná, hogy egy konditeremben kinevetik a kezdőt – én éppen az ellenkezőjét tapasztaltam. Odajöttek, segítettek, javítottak, ha látták, hogy bizonytalankodom. Ezért a mai napig nagyon hálás vagyok, s ma már én segítem az újoncokat.
– Egy évig tartott az út az edzőteremtől a versenyszínpadig. Mi volt a legnagyobb kihívás?
– Az időmenedzsment. Attól, hogy én versenyre készültem, nem állt meg az élet. Ott voltak a gyerekek, a munkám és a mindennapi teendők. Ezeket összhangban működtetni kivitelezhetetlen, én pedig szerettem volna, hogy semmi és senki ne szenvedjen hiányt semmiben. Ott akartam lenni a gyerekek mellett az iskolában, az óvodában, a betegségeknél és a programjaikon is. Ráadásul a kisebbik fiam éppen akkor ballagott el az óvodából, mikor versenyre készültem.
– A párod hogyan tudott alkalmazkodni?
– Ő is szervezkedett, ahogy a család többi tagja is. Eleinte ugye az volt, hogy majd minden visszatér a régi kerékvágásba. Mikor közöltem vele, hogy szeretném folytatni, kétségbeesett. Ma viszont már mindenkinek természetes, hogy anya edzeni megy, és hozzá igazítjuk kicsikét a napjainkat.
– A testépítés szigorú étrendet követel. Nem fér bele, hogy bekapdossuk a gyerekek tányérján maradt falatokat. Ki főz, és hogyan főz?
– Korábban mindig ott torpantam meg a diétámmal, hogy nem akartam külön főzni, a gyerekek viszont nem ették meg a diétás ételeket. Utána előre megfőztem magamra akár három-négy napra, az ételt pedig bedobozoltam.
Szerencsére a férjem rengeteget segített, időnként ő is főzött. Sőt, ugyanazt a diétás ételt ette, mint én, csak nagyobb adagokat.
– Miben mások a versenyfelkészülés napjai?
– Általában 12–16 hétig tart egy felkészülés, de én teljesen kezdőként, minimális izomzattal és magas testzsírszázalékkal indultam neki. Szeptemberben kezdtem a versenydiétát, és áprilisig tartottam. Ma már nincs különbség, minden nap diétán vagyok. (Mosolyog.) Mindent mérek, figyelek az alvásra, a pihenésre, a napi lépésszámra.
– Minden nap edzel?
– Heti öt edzésem van. Az edzőm nagy hangsúlyt fektet a pihenésre, pedig ha rajtam múlna, minden nap edzenék. (Megint elmosolyodik.) Az első edzőmnél heti nyolc edzésem is összejött: délelőtt konditerem, délután pedig csoportos edzés. Utólag már tudom, hogy ez sok.
– Milyen volt végül végigsétálni a pódiumon?
– Izgulós vagyok, ráadásul nem szeretem, ha minden szempár rám szegeződik. Ehhez képest a kifutón sétálni kell, pózolni, mosolyogni. A lépcsőig remegtem, de ahogy felértem, elmúlt az összes félelmem. A mosoly belülről jött: határtalanul élveztem a vonulást. Fantasztikus érzés volt, hogy minden fény rám irányult.
– Mit adott a gyerekeidnek, hogy látták a küzdésedet?
– Azt tanítom nekik, hogy legyenek céljaik. Sok minden elérhető, ha teszünk érte. Otthon van néhány súlyzóm és gumiszalagom, ezeket néha kipróbálják. (Itt megint elmosolyodik.) Jó példával járhatok elöl, mert a kisebbik fiamnak például most az a célja, hogy eljusson a Mount Everestre piknikezni.
– Komoly utat jártál be, változott a testedhez való viszonyod?
– Korábban vékony akartam lenni. Most már kifejezetten szeretem, hogy látszik rajtam az izom.
Az, hogy izmos vagyok, azt jelenti, hogy erős vagyok. Ma már az erő és a fittség az ideálom.
– Ha a test változik, a lélek is vele együtt mozdul. Mit tanított neked a testépítés önmagadról?
– Mindig is kitartó voltam, de a testépítés még inkább megerősített abban, hogy sok minden rajtam múlik. Sokszor mondják, hogy jó, amit csinálok, de ne legyek túl izmos, mert az izmos nő férfias. Olyan kommenteket is olvasok a képeim alatt, hogy biztosan szteroidokat használok. Szerencsére pontosan tudom, hogy mennyit dolgozom a testemen.
– Mit üzennél azoknak az édesanyáknak, akik úgy érzik, hogy a család mellett már nincs idejük saját magukra?
– Azt, hogy ne várjanak a tökéletes időpontra, mert olyan nem lesz. Aztán egyszer csak azt vesszük észre, hogy eltelt tíz év, a gyerekek felnőttek, és felmerül a kérdés: mivel telt a mi életünk, és mennyire voltunk boldogok? A gyerekek ugyanis megérzik, hogy anya jól van. Régen önzésnek gondoltam, ha például elmentem fodrászhoz, vagy másra hagytam a gyerekeket. Ma már tudom: többet ér, ha néha van saját programom, amivel feltöltődöm, mert utána nyugodtabban megyek haza.
– Milyen céljaid vannak a jövőre nézve?
Eddig amatőr kategóriában veresenyeztem, de most komoly versenyre készülök, viszont ehhez több izmot kell építenem, ezért most keményen tömegelek. Emellett szeretnék más édesanyáknak segíteni. Tudom, milyen könnyű a gyerekek és a mindennapi teendők mellett elveszíteni önmagunkat és azt az érzést, hogy nőként is fontosak vagyunk. Szeretném őket támogatni, hogy legyen energiájuk saját magukra is, ezért elkezdem az edzőiskolát.
Bőrápolás
Miának halvány arcbőre van, szépen sminkelhető. Otthonra van egy alaprutinja, tonikot, szérumot, hámlasztót is használ, s mióta rendszeresen ápolja a bőrét, szép, tömör bőrképpel dicsekedhet. (Pedig azelőtt problémás volt a bőre.) Szigorúan a Geek & Gorgeous termékeit használja: ez egy magyar alapítású, tudatos bőrápolásra kifejlesztett márka, melyet Rácz Judit hozott létre. Mi is jó szívvel ajánljuk, tiszta formulák jellemzik, minden termék illatanyag-, színezék- és alkoholmentes, klinikailag bizonyított hatóanyagokkal. Megfizethető, abszolút hatékony.
Smink
Miának azért van műszempillája, mert a testépítő versenyeken ez alap. Sőt, még erre is ráragasztanak egy sűrűbbet, még hosszabb pillákkal. Soha nem ők sminkelnek, profi sminkesek készítik ki őket, erős színekkel: piros, hupikék, a fő a rikító színhatás. A színpadon nem csupán látszani, villogni is kell. Erről a hosszú, villódzó Swarowski ékköves fülbevalók és karkötők gondoskodnak.
A tűsarkú és a hűvös csempe
A nő kiteljesedése sokszor azt jelenti, hogy a jól betört tűsarkúból átbújik az anyaság pihepuha papucsába. Zoknit húz, belekényelmesedik, majd belefásul, mert még nagyon sokáig, évekig csak a zokni van. Így aztán várja, hogy időnként legalább a hűvös fürdőszobai csempét érezze meztelen talpa alatt, ha már a tűsarkú kikerült a képből.
A választás
Az anyaság a női lét legkülönlegesebb időszaka. A gyermek világra jöttével új identitásunk születik. Az anya a védelmező, az önfeláldozó, az eltökélt – lassan megkopnak a lánykori emlékek. Korábbi énünk már csak olyan, mint egy békeidőkbeli fotó: igaz, hogy mi vagyunk rajta, de fekete-fehérben.
Mikor pedig letelnek az abszolút gondoskodás évei, vázlatok karcolódnak, majd rajzok készülnek, a kézjegy egyre biztosabb. S valamiért többé már nem forgatjuk fel a házat azért a régi tűsarkúért. Már nem akarjuk felpiszkálni a kérget, levedleni a ránk rakódott új rétegeket. Már nem keresünk, hanem választunk.
A verseny
Sokszor már reggel ötkor a helyszínen vannak, először lefújják őket egy sátorban barnítóval. Utána jön a hideg ventilátoros szárítás. („Utána még egy hétig barna vagyok”, mondja Mia.) Majd következik a smink: ez az a pont, amikor a versenyző már saját magát sem ismeri meg a tükörben. Mia pillái olyan hosszúak, hogy beleakadnak a beszárított hajába...
Remeg a vádli, pink a száj
A cipője Hamupipőke üvegcipellőjére hajaz, hetekig tartott, míg megtanult benne járni. A pózokat póztanár tanítja be, az izmok egész idő alatt be vannak feszítve – mikor a háttérben állnak, még akkor is. Ilyenkor remeg a vádli, a kéz merev. Nem könnyű menet, de a taps mindenért kárpótol.
Nem akarom abbahagyni
„Ez az új énem nagyon tetszik, ezt akarom viszontlátni a tükörben. A 164 centimhez több mint hatvan kiló voltam, combos is, hasas is, főleg a szülések után: olyan kis pufi. A torna teljesen átalakította a testemet. Ezért sem akarom abbahagyni.”
