Szegheő Noémi egy csodálatos virágoskertet hozott létre Andódon: ez a kert a kevéske hazai nyitott kertek egyike. Mikor valaki megnyitja a kertjét mások előtt, azt főleg büszkeségből teszi, vagy hogy inspirációként szolgáljon mások számára.
A nyári kertek látványos szereplője a hortenzia. A dél-komáromi Herold Ferenc rendszeresen megnyitja kertjét az érdeklődők előtt, többek között nála kutakodtunk a kék hortenzia rejtélye után...
Június elején már a nyárra várakozik a kertem. Bimbókat érlelnek a rózsák, gyűszűvirágok nyújtóznak az ágyások végén, a cseresznye pedig piroskásan pettyezi a lombkoronát.
Néha még most is elolvasok egy-egy beszámolót arról, kit hogyan próbáltak tőrbe csalni álprofilt használó adathalászok. Tavaly júniusban ugyanis csalók áldozata lettem, akik óriási összeggel rövidítették meg a családi kasszánkat.
„Újabb költözés. Újabb ingovány, de ez az utolsó!” – mantráztam magamban, miközben a költöztetőautóra vártam. Közben megannyi érzés kavargott bennem, hisz tudtam: ez más lesz, mint a korábbiak. Ennek most egy életre szóló elköteleződésnek kell lennie…
",,Az ádventi várakozás lényege szerint: várakozás arra, aki van; ahogy a szeretet misztériuma sem egyéb, mint vágyakozás az után, aki van, aki a miénk."