A lassan múló évekkel egyre jobban szeretek kísérletezni az ágyban. Lehet, hogy ez az öregedés előjele? Vagy csak végre megtanultam élvezni a nőiességem?

Azt hiszem, inkább az utóbbi. Elvégre, ahogy a hétköznapokban is jól jön némi változás, izgalom, úgy az ágyban sem árt. Pár apró fortély, a kurtizánoktól ellesett csábítási praktika, és garantáltan sikerül felébreszteni az alvó oroszlánt. Próbálják csak ki!

perverz-vagyok-vagy-jatekos-kezdo.jpg
(© Eli Rezkallah)

Vonakodva nyitottam ki az idegen szavak szótárát

A perverz kifejezés alatt a következőket találtam: nemi eltévelyedés, mely elvetemült, romlott, rendellenes, természetellenes szexuális viselkedésben nyilvánul meg. Gyorsan becsuktam a könyvet, és az ajtó felé pillantottam. Hát akkor Péternek mégiscsak igaza volt – nem vagyok normális. A fülemben visszacsengtek szavai „Ebben rám ne számíts, én nem vagyok perverz…” Talán mégiscsak el kellene mennem orvoshoz. Elvégre beteg, elvetemült és romlott nő vagyok. Azt hiszem az lesz a legjobb, ha egy ideig messziről elkerülöm az ellenkező nem képviselőit!

Középiskolás koromban az egyik barátnőm azzal állított be, hogy a mellékhelyiségben hallotta, amint a felsős csajok arról beszélgettek, milyen izgató egy fiút „legnemesebb” testrészén szájjal ingerelni. Azonnal osztályértekezletet szerveztünk a témára: A pasi hímtagja és az azzal való bánásmód. Fantáziánk meglódult, a kíváncsiság elemi erővel tört ránk. Milyen íze lehet egy férfi magjának? Lenyelni vagy nem lenyelni élvezetének gyümölcsét? Milyen érzés lehet felébreszteni egy férfi érzéki vágyait a szánkkal, nyelvünkkel?

A mai napig emlékszem a beszélgetést lezáró szemérmes (vagy inkább csak álszemérmes?) fújozásra, és a „na, én erre soha nem lennék képes” típusú sablonos mondatokra. Ma már csak nevetek ezen. 

Főleg, ha arra gondolok, hogy ez a fajta szex ma már mennyire izgató számomra. Pedig akkor, tizenhat évesen még számomra is elég perverznek tűnt az orális szex. Igaz, akkor még nem voltak ezerszám erotikus weboldalak, így aztán  az apró szexuális perverziók – jobb híján – szájhagyomány útján terjedtek. 

Az évek múltak,

Én alig múltam húsz, de ha valaki azt mondta volna nekem, hogy eljön az az idő, amikor majd kedvesemet pár centire a férfiasságától fogom csókolgatni, akkor valószínűleg lányos zavaromban valami olyasmit hebegtem volna, hogy „a szexet tényleg szeretem, de ez már sok lenne a jóból”. Valahogy természetellenesnek tartottam, elvégre testének „az” a része egész másra teremtetett, és nem arra, hogy nyaljuk-faljuk. Aztán egy napon betoppant az életembe a nagy Ő, az igazi, és vele együtt a nagy szerelem. Elég volt éreznem testének illatát, és máris semmivé váltak addigi előítéleteim, és ami addig perverznek tűnt, egyszeriben izgatóvá vált.

hirlevel_web_banner_2.jpg

Nem tagadom, a múló évekkel a szexet egyre jobban élvezem. Azok a dolgok, amik azelőtt túl vadnak tűntek, most izgatóan hatnak rám, és gyakran már én kezdeményezem, hogy próbáljuk ki őket. Persze nem megy mindig könnyen, hiszen mindenkinek megvannak a maga belső korlátai, és egy bizonyos pontnál azt mondja: „Ezt már nem, nekem ez már nem tetszik.”

Így aztán tartom magam ahhoz az elvhez, hogy a férjemet soha semmire nem kényszerítem, legfeljebb édesen, hízelegve megpróbálom rábeszélni: „Na, drágám, próbáljuk ki, légyszi, neked is tetszeni fog, meglátod, kérleeek…” Tapasztalatom szerint ennek a látszólag egyszerű kis mondatnak mágikus hatása van. Hogy mire is gondolok?

Nemrégiben beszereztem egy térdközépig érő, szexi latexcsizmát. Egyszerűen nem bírtam ellenállni a csábításnak.

Ez a lenyűgöző lábbeli, melyet erős erotikus kisugárzása miatt nappalra nemigen ajánlott felvenni, kereken tizenkét centi magas tűsarokkal büszkélkedhet. Így aztán, amikor felhúztam, átalakultam egy majdnem százkilencven centis dominává. Na jó, korbács híján inkább szexistennővé. Így, ebben a dögös szerelésben – nem kis bátorsággal és kellő humorérzékkel felvértezve – indultam párom után a fürdőszobába. 

Tanácsom

Nyugodtan tegyék meg Önök a kezdő lépést! A férfiak egyébként is szeretik azokat a nőket, akik képesek gátlásaikat levetkőzve élvezni a szexet. A mondás szerint a férfi lelkéhez a gyomrán át vezet az út, de emellett nem szabad elfelejteni azt sem, hogy gondolataik leggyakrabban a szex körül forognak, és ezért nem csupán megértő, kedves feleségre vágynak. 

–varga–
Cookies