A Füleki Edénysajtoló és Zománczozó Műveket 1906-ban kezdték el építeni zománcozott termékek gyártására. Hamarosan megkezdődött a kályhagyártás, majd az ón- és a lakkozott edények gyártása. A gyár termékei bejárták egész Európát.
1917-ben Hulita Vilmos lett a gyárigazgató, aki huszonnyolc éven át maradt ebben a pozícióban. Akkor is, mikor a gyár cseh kézbe került.
Füleken már a múlt században füstölgő kémények meredtek az égnek. Az ipar a század vége felé rohamosan vonult be a palócok addig elrejtett, csöndes birodalmába. (© Schnelczer Zoltán gyűjteménye)
Mindent kibírt
1927-ben, mikor a zománcozott edényeken megjelent a kakas, épp egy prágai részvénytársaság volt a tulajdonos. 1400-ra duzzadt a dolgozók száma: már akkor is „olcsó volt“ a füleki munkaerő (egy öntudatos cseh munkás nem dolgozott volna annyiért, amit itt fizettek...).
Hulita Vilmos fafeldolgozó részleggel bővítette a gyárat, majd krómozott termékeket, vízvezeték-szerelvényeket, fürdőszobakályhákat, horganyzott kádakat, gáz- és gőzszerelvényeket kezdtek gyártani. A háborúk alatt leginkább a hadseregnek dolgoztak.
Hulita Vilmos, a gyár igazgatója (© Schnelczer Zoltán gyűjteménye)
1936 augusztusában a munkások sztrájkba léptek. 1938 nyarán az üzemben hatalmas tűz ütött ki, a csarnokok nagy része leégett. Utána ismét magyar tulajdonba került a gyár. A termelés fellendült, ömlött a megrendelés Budapestről.
A második világháború alatt a németek elrendelték a rekvirálást, a berendezést Németországba tervezték szállítani. Ám a munkások elrejtették a fontos gépeket, a vagonokba kiselejtezett alkatrészek kerültek.
Fülek felszabadítása után a gyárat államosították, a famegmunkáló különvált a gyártól, megalakult a Mier bútorgyár. A zománcgyár pedig felveszi a Kovosmalt nevet.
1989-ben a rendszerváltás hozta el a véget: eladósodott, végül felszámolták. 3500 alkalmazott maradt munka nélkül... Tanulság: A történelem viharai megtépázták de a gyár mindig állva maradt. A rendszerváltással viszont nem tudott megbírkózni. Ahol gyár állott, most kőhalom.
(© Schnelczer Zoltán gyűjteménye)
Egy festő a Kovosmaltból
Bacskai Béla tizennyolc évesen kezdett a füleki zománcgyárban dolgozni. Egyedülálló akvarelljeivel megörökítette a gömöri és nógrádi táj – a legpalócabb táj – jellegzetességeit. A „gömöri hullámzás, kenyérhátú dombok” szerelmese volt (ezt ő maga mondta).
1935-ben született, elvégezte a pozsonyi Képzőművészeti Főiskolát, azonban szülőfaluja, Perse nem engedte el, így visszatért oda. 1980-ban bekövetkezett haláláig szusszanásnyi szünet nélkül alkotott.
Bacskai Béla (© Schnelczer Zoltán gyűjteménye)
Bacskai Béla festményén a nógrádi kenyérhátú dombokat láthatjuk.
Pezsgett az élet Füleken...
..., míg állt a zománcgyár! Épült, szépült a város. A daru éjjel-nappal forgott a fülekiek feje fölött. Felhúzták a kultúrház épületét, a Klubot.
Hulita Vilmos gyárigazgatót annyira szerették, hogy még polgármesternek is megválasztották. Támogatta a sportot, a fúvószenekart, melyet itt „rezesbandának” hívtak.
(© Schnelczer Zoltán gyűjteménye)
A mára százéves füleki férfikar tagjainak zömét is a zománcgyári munkások alkották.
„A szerszámműhelyesekkel mindig meggyűlt a bajunk. Eltűnt a plattnyi a tűzhelyről, molnárkalácssütőket készítettek belőle, rózsafánk sütőformát, krumplifúrót... A gyár szemet hunyt a huncutkodás felett, az asszonyok pedig örültek az új konyhai eszközöknek” – meséli riportalanyunk, Juli néni.
