AZ ÚJ NŐ KONHYÁJÁBÓL! Pásztor Márta ismét amerikai konyhájába invitál bennünket. Épp nyári szünet van Seattle-ben a középiskolában, ahol tanít – így újabb gasztronómiai élvezetekkel örvendeztet meg bennünket.

Amerikában még javában dúl a koronajárvány. Washington államban, ahol élek, csak június 26-án tették kötelezővé a maszk viselését, ha valaki boltba, irodába vagy olyan helyre megy, ahol több ember fordul meg. A szociális távolságot továbbra is be kell tartani – ez itt 6 lábat, vagyis durván 2 métert jelent.

piknik-nyito.jpg
Régi piknik Angliában, a piknikezés őshazájában...

Közben persze beköszöntött a nyár. Ilyenkor a szabadba vágyunk, kirándulni, túrázni, piknikezni. A piknik normális körülmények mellett is velejárója a nyárnak – most azonban különös jelentőséget nyert. Sokak számára lehetőséget kínál arra, hogy lássák egymást barátaikkal, tágabb családjuk tagjaival élőben, nem csak virtuálisan.

A piknik amúgy is egy kis változatosságot hoz az életünkbe. Még a közeli parkba, vízpartra vagy erdőbe sem kell elvonulni; saját füves udvarunkban, kertünkben is piknikezhetünk. Tehetjük ezt hagyományosan hétvégén, de bármely nap megfelelő lehet. Jó, ha olyan helyet választunk, főleg kánikula esetén, ahol van egy árnyas fa a közelben. Mindenképp kell egy nagy pokróc, az egyszerűség kedvéért műanyag vagy papírtányérok, poharak, evőeszköz, szalvéta, abrosz, és persze olyan enni-innivaló, amit biztonságosan csomagolhatunk előbb dobozokba, üvegekbe, majd a piknikkosárba vagy hűtőtáskába. 

Ne feledkezzünk meg az olyan apróságokról, mint a dugóhúzó és sörnyitó, kés, napkrém, s persze nejlonzacskó a szemétnek.

Piknikbarát ételként vihetünk magunkkal szendvicseket (ehhez evőeszközre sincs szükség), salátát (ez lehet tészta- vagy krumplisaláta, esetleg zöldsaláta, amihez az öntetet külön üvegcsében ajánlott szállítani, és csak a helyszínen ajánlatos összekeverni a salátával), kenyeret, kiflit, sós kenőt, felvágottat, húsgombócot, sajtot, péksüteményt, muffint, pogácsát, kekszet, szárazsüteményt. Innivalóként mindenképp legyen nálunk víz, esetleg limonádé, netán sör vagy bor.

Inspirációként szívesen ajánlom piknikmenümet – távolságtartó vagy hagyományos piknikre egyaránt.

piknik-mai.jpg
...és piknikezés manapság.

Fokhagymás kecskesajtkrém

Csak néhány hozzávalóra van szükség, ráadásul a fokhagyma mennyisége bátran változtatható. Kecskesajt helyett ricotta sajttal vagy túróval is készülhet ez a kenő. Friss kenyeret, sós kekszet vagy zöldségszeleteket kínáljuk hozzá.

Hozzávalók:

230 g kecskesajt
3 gerezd apróra vágott fokhagyma
½ teáskanál
őrölt fekete bors
3 evőkanál olívaolaj
5 g finomra vágott vegyes zöld fűszer (petrezselyem, metélőhagyma, rozmaring)

Elkészítés:

A kecskesajtot, a fokhagymát, őrölt borsot, két evőkanál olívaolajat és a zöld fűszereket jó alaposan összekeverjük. Tálaláskor tányérra szedjük, és meglocsoljuk a maradék olajjal.

kecskesajtkrem.jpg

Paradicsom és avokádósalsa

Ezt a salsát, ami egyfajta latin-amerikai szósz vagy mártás, avokádó nélkül is készíthetjük. Apróra vágott csípős cseresznyepaprikát is keverhetünk bele.

Hozzávalók:

4 közepes paradicsom
2-3 gerezd fokhagyma
1 közepes hagyma
friss petrezselyem zöldje (kb. 6 szár)
1 érett avokádó
1 citrom vagy lime
ízlés szerint

Elkészítés:

A paradicsomot közepes kockákra vágjuk. Meghámozzuk és felaprítjuk a fokhagymát, apróra vágjuk a hagymát, felaprítjuk a petrezselymet (a szárát is), közepes kockákra vágjuk az avokádót, és mindezt egy tálba tesszük. Megsózzuk, és hozzáadjuk a citrom- vagy lime-levet. Óvatosan összekeverjük, s ha kell, még megsózzuk. 5-10 percig állni hagyjuk, hogy az ízek összeérjenek.

paradicsomsalsa.jpg

Áfonyás muffin

Ha a süteményrecept valamilyen apró bogyós gyümölcsöt ír elő, én gyakran választom az áfonyát, lehet friss vagy fagyasztott is. Nálunk ilyenkor otthon is sok piros bogyós gyümölcs van, azokból is szemezgethetünk. Szeretem az áfonya ízét és színét, és azt, hogy gyönyörűen megfesti a tésztát. Nálam mindig van itthon tejföl, így szinte pillanatok alatt össze tudom állítani ennek az egyszerű muffinnak a tésztáját. A jó muffin titka, hogy ne keverjük túl simára a hozzávalókat.

Hozzávalók:

250 g liszt
2 teáskanál sütőpor
170 g kristálycukor
225 g tejföl
2 db tojás
1 teáskanál reszelt citrom- vagy narancshéj
50 ml napraforgóolaj
120 -150 g áfonya

Elkészítés:

A sütőt előmelegítjük 180 °C-ra. Kivajazunk egy muffinformát, vagy a mélyedésekbe papírkosárkákat teszünk. A lisztet, a sütőport és a cukrot egy nagy tálban összekeverjük. Egy másik tálban simára keverjük a tejfölt, a tojásokat, a reszelt citrom- vagy narancshéjat és az olajat. A nedves anyagokat a lisztkeverékhez adjuk, s lazán elkeverjük benne az áfonyát. A tésztát a muffinformába kanalazzuk, elsimítjuk, és kb. 20-25 percig sütjük. Tűpróbával ellenőrizzük, átsült-e.

muffin_0.jpg

Limonádé agávésziruppal

Meleg idő és jéghideg limonádé – nyerő kombináció. Ehhez az üdítőhöz cukor helyett egy valamivel egészségesebb édesítőszert, az agávészirupot használom. Ez az alapszirup egyben remek koktélok kiindulópontja is lehet.

Hozzávalók:

6-8 db citrom
125 ml agávészirup
1 liter jéghideg víz

Elkészítés:

Egy darab citromot felszeletelünk, fazékba teszünk, és belefacsarjuk a többi citrom levét. Hozzáöntjük az agávészirupot és 100 ml vizet. Jól összekeverjük, forrásba hozzuk, majd levesszük a tűzről. Miután teljesen kihűlt, felöntjük az egészet a jéghideg vízzel. Jégkockával és citromszeletekkel kínáljuk.

limonade.jpg

Kapcsolódó írásunk: Ínycsiklandó sült zöldségek

Pásztor Márta
Cookies