Első látásra beleszerettem! A Rimmel Kate Moss-kollekciójának 001-es, paprikapiros rúzsába. Egy hétig tartott, mire rászántam magam, és kimerészkedtem vele az utcára. 

A piros száj feltűnő és elegáns, mégis… A kozmetikusok tudják, hogy a nők ódzkodnak a vörös rúzstól. Vágyakoznak utána, de félnek is tőle. Fura, nem? Egy piros rúzs azért nem olyan szembeötlő, mint a narancssárgára festett haj. A nők mégis elevenbe vágónak érzik, mintha meztelenül lépnének ki az utcára. Pedig Gwen Stefani, Rachel McAdams vagy Emma Stone is vörös rúzst használ! Ha valóban szexisek akarunk lenni, akkor legalább öt réteg vörös rúzst kenjünk fel, mint Marilyn Monroe. (Ajkunk észbontóan érzéki lesz ettől a kis trükktől.)

voros-ruzs-kezdo.jpg
(© aarmani dfs)

Egyiptomtól máig

A pipacspiros rúzs története az ókorba nyúlik vissza. Évezredekkel ezelőtt már igazi szimbólum volt! A száj festése akkoriban a férfiak körében is elterjedt, és rangot jelentett, az uralkodói körökhöz való tartozást fémjelezte. 

Hogyan született a szájfesték?

Az első nő, aki festette az ajkát, egy sumér királynő, Pu-abi volt, körülbelül 3500 évvel időszámításunk előtt. Ajakpirosítóját porrá őrölt drágakövekből és fehér ólomból keverték. (Az ólom erősen mérgező, csak ezt akkor még nem tudták, ezért mindenfelé használták.) Az ajakfestés szokása Egyiptomban is elterjedt, ahol Egyiptom varázslatos uralkodónője, Kleopátra tökélyre vitte a szájfestés művészetét. Kedvenc vörös árnyalatú ajakfényén ma már fintorgunk, hiszen virágokból, vörös okkerből, csillámló halpikkelyből, kárminból, méhviaszból és porrá tört hangyákból kevertette.

A görögök már finnyásabbak voltak. Náluk főleg az örömlányok festették a szájukat – meg a pórnép. A szájfesték így már nem drágakövekből készült, olcsóbb összetevőket használtak (birkaverejték, nyál és krokodilürülék keveréke, de a vörösbort is az ajkukba dörzsölték). 

A középkor ismét a sötétség kora volt

Olyan ábrázolások maradtak ránk, amelyeken maga az ördög festi pirosra a nők száját. A vörös száj tehát felért a kárhozattal. Az a nő, aki rávetemedett erre a bűnre, tévelygését kénytelen volt meggyónni. I. Erzsébet angol királynő nem sokat adott az egyház véleményére. Rendkívül kedvelte az arcfestést, amint erről ránk maradt portréi tanúskodnak. Különleges vörös rúzst készíttetett magának, és erősen hitt a vörös rúzs varázserejében: hogy gyógyító hatása van, és elűzi a halált. A sors iróniája, hogy az ő szájfestéke is ólmot tartalmazott, amely lassan, de biztosan aláásta az egészségét. Éppen az ólomtartalmú rúzsoknak köszönhetjük a „halálos csók” kifejezést.

Utóda, Anglia jelenlegi uralkodója, II. Erzséb​et szintén a piros rúzst kedveli, a mai napig csak kárminpiros szájjal jelenik meg a nyilvánosság előtt. A női politikusoknak több gondot okoz a piros ajakrúzs – a hivatali protokoll még mindig botrányosnak tartja a vörösre festett ajkakat.

elofizetes_uj_no_0.png

Adjatok egy rúzst, és megváltoztatom a világot!

Lena Dunham amerikai színésznő és producer szájából hangzott el nemrég ez a provokatív mondat. Az édesanyját idézte, aki imádta a vörös színt, és egész gyűjteménye volt a legjobb márkájú piros ajakrúzsokból: Revlon és Chanel, és hozzá ugyanolyan színű körömlakkok. Azt hihetnénk, hogy a mama tipikus kertvárosi elkényeztetett hölgyike volt, de ez tévedés. Laurie Simmons bohém művészlélek volt, a hetvenes évek második felének gyermeke. A múlt század vége felé nem kis akaraterőre volt szükség, hogy nőként érvényesüljön a férfiak uralta világban. Laurie Simmons éppen vörös ajakrúzsából merített hozzá bátorságot. 

Az öntudat színe

A piros rúzs a női önérzet színe. A mai feministák, akik a családon belüli erőszak ellen és az egyenlő bérezés mellett harcolnak, már egyáltalán nem hasonlítanak a korábbi évtizedek festetlen, egyenpólós aktivistáira. A legharcosabb szüfrazsettek vörös rúzzsal az ajkukon vonulnak utcára. Egy éjszakai bárban felmérést készítettek a pincérnőkkel, akiknek száját rózsaszín, barna és piros rúzzsal festették ki – mondani se kell, hogy a „piros rúzs” kapta a legnagyobb borravalót.

A piros rúzs önbizalmat ad a nőnek. A piros szín azt jelenti: tisztában vagyok az értékeimmel, önérzetes, bátor nő vagyok. Az igazi nő nem fél a vörös rúzstól, ezt teszi a táskájába, mikor győzni akar!

A tökéletes ajak

  • Sose vigyük fel a rúzst repedezett, száraz ajakra. Hetente 2 x finoman peelingeljünk, utána balzsamozzunk. (Házilag elkészíthető ajakradír: olaj, méz, cukor keveréke.) Rúzsozás előtt mindig tisztítsuk meg az ajkunkat tonikkal.

  • Ne csak az arcunkra, az ajkunkra is tegyünk pakolást. Az ajkak érzékeny bőrének hidratálása fontos, táplálása szintén.

  • Ajakkontúrozás – áttetsző vagy a rúzzsal megegyező színű ceruzával rajzoljuk meg az ajak kontúrjait, majd töltsük ki az ajkakat. Így rúzsunk nem kenődik az ajakvonalon kívülre.

  • Csókálló rúzst használunk? Napközben egyszer töröljük le a reggeli festést, és vigyük fel újra a rúzst.

 

Varga Klára
Cookies