Plasztikán voltam

A hölgyek, akiket bemutatunk, nem tagadják, hogy késtől (is) szépek. Nem azért vállalkoztak a plasztikai műtétre, mert meggyőződésük, hogy Barbie baba a női szépségideál. Hanem mert jól szeretnék magukat érezni a bőrükben, s ehhez épp ez a „plusz” hiányzott. Mindannyian azt mondják: nem bánták meg, mert azóta kivirultak.

A vonzó külső manapság nagyon fontos. Hiába mondjuk, hogy nem a külcsín, hanem a belbecs számít. Ha választani kell, ösztönösen is a külsőleg vonzóbb embert választjuk: szerelemben, állásinterjún, munkatársnak (például nem szívesen kötünk biztosítást egy sebhelyes arcú ügynökkel).

A jó megjelenés önbizalmunk egyik pillére – mert azt azért illik tudni, hogy nem a vonzó külső, hanem az önbizalom szépít. Példának ott van Sarah Jessica Parker. Plasztikai sebészek mesélik: nemegyszer mennek hozzájuk a nők azzal, hogy hozzá szeretnének hasonlítani, mert a színésznő gyönyörű. Nos, ennek a gyönyörű nőnek a valóságban lófeje van, kicsi a melle, lapos a feneke, görbe a lába. Viszont bátran vállalja magát, és nem görcsöl egyes testrészei tökéletlenségén – s ettől látjuk gyönyörű szépnek. A szépészeti műtét az embernek csak a külsejét változtatja meg, belül nem lesz más. A szépség alapja a külső és benső harmóniája!

Ez azért fontos, mert létezik a plasztikai beavatkozásra jelentkezőknek egy csoportja, az örök elégedetlenek, akiknek semmi sem tetszik: elégedetlenek a munkájukkal, életükkel, önmagukkal. Ha átformázzák őket, lehet, hogy szebbek lesznek, de egy idő után új külsejük ellen is fellázadnak. Ők a plasztikai sebészek rémei, a gyakorlott orvosok el is utasítják őket.

A beavatkozásra jelentkezők másik csoportját olyan nők alkotják, akik a valóságban szépek, de énképükben nem tartják magukat annak. Velük is nehéz, mert önbizalomhiányban szenvednek – amin a műtét sem változtat.

– Vállaljuk saját magunkat – vallja a komáromi Fitiskin Erika (47) és Anita (27), anya és lánya. Nem önmagukkal voltak elégedetlenek, mikor orrműtétre vállalkoztak, csak az orruk formájával. S a műtét után azt a képet látták viszont a tükörben, amelyre mindig vágytak. Külsejük megváltozása új lendületet adott életüknek. Az anya, Erika tíz évvel ezelőtt „szabatta” át az orrát, és az eredménnyel annyira elégedett volt, hogy lányát is rábeszélte a műtétre. (A nagy orr náluk afféle családi örökség.)

– Nem tudtam sildes sapkát hordani, vagy hátrakötni a hajam, mert semmi más nem látszott az arcomból, csak az orrom. Annyira zavart! – meséli Anita. – Túl domború volt az orrcsontom, a vége pedig előrehajlott, azaz jellegzetes sasorrom volt. Ezenkívül a száj és az orr közti ív sem volt éppen szépnek mondható. Nem sokáig gondolkodtam.

– A műtétet dr. Marsal Gábor végezte egy évvel ezelőtt, Pozsonyban. Hétfőn mentem föl, kedd reggel műtöttek, altatásban. A doktor úr nagyon odafigyelt rám: ő cserélgette a számon a borogatást, bejárt hozzám. Nem nyújtottam éppen kellemes látványt: az orrlikaimba tamponokat szúrtak, az orrgerincemet pedig műanyag sín védte, a szemem alatt véraláfutások, kék foltok.

Anita a műtét előtt és után

– Ez kicsit kellemetlen volt, fájdalmat azonban nem éreztem. Szerdán már hazamehettem. A tamponokat csütörtökön, a sínt két hét múlva vette le a doktor úr, már a komáromi rendelőjében. Utána még kicsit be volt dagadva az arcom, két hónap után jöttem teljesen rendbe.

– Az ismerőseim azonnal észrevették, hogy megszépültem, de nem igazán tudták, mi változott, annyira természetes volt az új orrom. Az egyik új frizurára, a másik új sminkre gyanakodott. Igazság szerint a műtét után nagyon megnőtt az önbizalmam. Ezért mindenkinek azt tanácsolom: bátran vágjon bele. Fájdalommentesen, viszonylag rövid idő alatt megszabadulhat égető komplexusától.

Az anya, Erika 1994-ben fordult szépségsebészhez. Nagyon nem szerette az orrát, mert hatalmas dudorban végződött, orrcsontja pedig görbe volt.

– A beavatkozást dr. Peter Siska végezte Pozsonyban – meséli. – Nem altatásban, hanem érzéstelenítéssel, de a műtét egyáltalán nem volt fájdalmas, és később sem voltak fájdalmaim. Egyébként a műtét után pont úgy néztem ki, mint a lányom, leszámítva, hogy nekem nem volt akkora kék-zöld puffadás a szemem alatt. Valószínűleg azért, mert neki többet távolítottak el az orrnyergéből. Sajnos rengeteg tévhit él a plasztikai műtétekkel kapcsolatban. Én nem azért feküdtem kés alá, mert nem tetszettem másoknak. Magamnak nem feleltem meg azzal a bumfordi orral! Szerintem a jó életminőséghez az esztétikus megjelenés is hozzátartozik.

– Soha nincs késő – kezdi a beszélgetést a pilisjászfalui Pallagi Edit, aki jócskán túl az ötvenen vállalkozott a „nagy átalakításra”.

– Hányan kelnek és fekszenek kedvetlenül, de rendszerint csak legyintenek: nekem már úgyis mindegy! – mondja. – Pedig dehogy mindegy! Ötvenéves koromra nagyon meghíztam – meséli. – Nagyon nem jól éreztem magam a bőrömben, komoly lelki gondjaim voltak. De nem adtam át magam a szenvedésnek: orvoshoz fordultam. Kiderült, hogy depressziós vagyok. Az orvos gyógyszereket írt fel, amelyek segítségével rendbe jöttem. Sajnos sokan éreznek hasonlóan, mégsem fordulnak szakemberhez. Pedig ez nem szégyellni való döntés! Az sokkal inkább, ha nem kérünk segítséget. A depresszióm tehát elmúlt, ám a kilóimmal sehogyan sem tudtam kibékülni. Azelőtt ugyanis vékony voltam. Rájöttem, hogy egyedül ez sem fog menni! Hallottam, hogy a budapesti Szent Imre Kórházban dr. Pados Gyula vezetésével működik egy lipidosztály, ahol utat mutatnak a fogyni vágyóknak.

– Mitől volt más ez a program, mint más fogyókúrák?

– A program lényege, hogy a páciensek egy héten át napi hatszáz kalória értékű élelmet kapnak, valamint a különböző foglalkozásokon felkészítik őket a helyes életvitelre. Diétás recepteket tanultunk, és tornagyakorlatokat. És a kúra előtt, alatt és után komoly vizsgálatoknak vetettek alá bennünket. Ellenőrizték a pajzsmirigyműködésünket, vérnyomásunkat, szívműködésünket. Ha valaki nem bírta, akkor megemelték az ételadagját, hiszen nem az volt a cél, hogy szenvedjünk.

Egy hét alatt sikerült négy kilót leadnom, ami nagyon látványos változás volt! Jó az is, hogy vissza lehet menni, ha az ember úgy érzi, segítségre van szüksége. Én ezt mankónak hívom, kapaszkodónak. Voltak olyan társnőim, akik több mint száz kilóról lefogytak.

– Akkoriban volt egy plasztikai műtéte is.

– A kezeléshez hozzátartozott, hogy a látványos fogyás után plasztikai műtétet is kérhettünk. Ötvenéves kor után már nem úgy húzódik össze a bőr, mint fiatalon. A hasamon ott maradt egy kötény-szerű lebeny. Annyira lelógott, hogy alá lehetett nyúlni. Ezt a lelógó bőrt műtötték ott le.

– Mikor szánta rá magát, hogy újra szike alá fekszik?

– Önmagamat hamarabb meggyőztem, mint a családot. Mert hiába fogytam le, a tokám megmaradt. Két zacskó lógott le a nyakamra. A férjem nagyon ellenezte a műtétet, de látván a kitartásomat, behódolt. Meg aztán látta a tévében a nagy átalakító show-t, a nőket, akik megszépültek a nagy átalakítás után. Több plasztikai sebészt is felkerestünk, árajánlatokat kértünk. Végül egy ismerős ajánlására kerültünk el Komáromba, Marsal Gábor doktor úrhoz. Szimpatikus volt, megnyerő, határozott és nagyon megértő. Mindent meg lehetett vele beszélni. Észrevette, hogy a férjem nagyon fél, mire azt tanácsolta: várjunk picit. Megnyugtatott, hogy a korrekció a mai technikával nagyon szépen elvégezhető.

Edit a műtét előtt és után

– Hol végezték a műtétet?

– Egy nagyszombati klinikán. Azért ott, mert altatást kértem. Sokan nem altatásban kérik, hiszen az megemeli az árat, plusz még előtte egy sereg kivizsgálást kell abszolválni. Ez egy elég hosszú, körülbelül három és fél órás műtét volt. Kicsit izgultam, hogy majd leborotválják a hajam, de a doktor úr más technikát alkalmazott: a tincseimet kis varkocsokba fogta össze. Fájdalmaim nem voltak. Másnap reggelig voltam a klinikán. Elutazás előtt kicserélték a kötést, amelyet még hat hétig kellett viselnem. Hat hét alatt kétszer mentem ellenőrzésre, de otthon is át tudtuk kötni. Az egyetlen kellemetlenség azt volt, hogy a fülcimpám zsibogott. A pólya nem zavart, intéztem az ügyes-bajos dolgaimat, eljártam otthonról.

– Milyen volt először látni az új arcát?

– Rettenetesen új volt, de nagyon tetszett. Szerencsére nem kellett hat hétig várnom, hogy végre szemügyre vehessem. A doktor úr a második varratszedés alkalmával tükröt adott a kezembe. Azok, akikkel ritkábban találkoztam, meg sem ismertek. Újjászülettem, azóta jobb a kedvem, sokkal mosolygósabb vagyok. Az a jó, hogy ma ez már nem olyan beavatkozás, amely kizárólag a gazdagoknak adatik meg. Én tudom, mennyire gátlásossá teszi az embert, ha nincs megelégedve önmagával.