A karácsonyfa állításának szokása nem népi eredetű. Igazi békebeli szokásról van szó, ami felülről, a pompás szalonokból terjedt lefelé.
Pedig a karácsonyfa nem éppen egy pompás szalonban született! Karácsonyfát a német protestánsok kezdtek állítani, akik, ugye, a szerénységet hirdették, s elfordultak a pompában tobzódó katolikus papságtól. Ám az ember akkor is csak emberből volt, szeretett utánozni, így a karácsonyfa állításának szokását egész Európa átvette.
A monda szerint a lelkész Luther Márton állított először karácsonyfát a gyerekeinek – külön fát a fiúknak, külön fát a lányoknak. Állítólag egyszer sétált hazafelé a csillagfényes téli éjszakában, s megpillantott egy szép zöld fenyőt, ami mögött ott ragyogtak a csillagok. Annyira megejtette a látvány, hogy otthon bevitt egy fenyőt a házba, és gyertyákat aggatott rá.
A karácsonyfa csodája
Nosza, a szokást elkezdte követni a többi német protestáns, majd elterjedt felsőbb körökben is – természetesen a feleségek voltak azok, akik hódolni kezdtek az új szokásnak. A karácsonyfa csodája Bécs nemesi köreit is lenyűgözte. Először egy gazdag bankár, majd 1816-ban Károly főherceg felesége állított kivilágított karácsonyfát bécsi szalonjában. Itt látta meg Ferenc császár, akit annyira megejtettek a téli éj csillagainak párjaként meggyújtott gyertyák, hogy a következő évben ő is állíttatott fenyőt a Hofburgban. S bár egy protestáns (de azért csillivilli) szokásról volt szó, a mélyen katolikus Bécs szívesen követte mélyen katolikus uralkodóját.
Azt sem szabad elfelejteni, hogy ekkoriban már a biedermeier korát éljük: megjelentek a nagy polgári vagyonok és vele a családiasság kultusza. Az ünnep fő helyszíne az otthon lett, és a családi együttlét került a középpontba. A templomok mindjárt meg is kongatták a vészharangot, hogy az ünnep így majd kiüresedik...
Magyarországon az első karácsonyfát 1820 végén állították
Podmaniczky Frigyes báró emlékiratai alapján az ő drezdai születésű anyja ünnepelte meg először az új német módi szerint a karácsonyt. „A gyerekeknek már december első napjaiban egy jegyzéket kellett készíteni azon tárgyakról, melyeket karácsonyi ajándékul elnyerni óhajtottak” – írta.
A legnehezebben azokon a vidékeken terjedt el a fenyőfa, ahol nem jutottak könnyen tűlevelűekhez. Csak a századvég, a vasút kiépítése hozott ebben változást. „... a Nagyalföldön nem volt fenyőfa: mikor a feleségem először karácsonyfát állított, édesanyám azt hitte, meg kell halnia. ...ecetes vízzel kellett a homlokát mosogatni. Hogy az ő fia behódolt a bálványimádó pogányoknak” – írta Móricz Zsigmond. (Az anya, az egykori református papleány ekkor már kifejezetten a katolikusokhoz kötötte a karácsonyfát.)
Nincs még egy fiatalabb szokás (hiszen csak az 1800-as évek végén kezdett elterjedni!), ami ennyire egyetemes lenne, mint a fenyőállítás szokása. Napfordulókor történik, mert a téli napéjegyenlőségnek mindig is jelentősége volt, hiszen ekkor ér véget a sötétség uralma, és kezd növekedni a fény. A fény pedig mindig a reményt jelképezi. Különben is, minden éjszaka egyszer reggelbe fordul, lehet, várnunk kell rá, de mindig eljön...
A karácsonyfa-állítás ma a világ minden táján ugyanazt jelenti: a reményt, hogy annál, amit látni, tapintani tudunk, valami több is létezik.
Szeretjük a karácsonyfát. S minél nagyobb a karácsonyfánk, annál nagyobb a remény, hogy egyszer majd megváltódik a világ, és győz a szeretet.
Nekünk az ablakokból kiragyogó karácsonyfa a reményt, a Kisjézus születését jelenti
S minden, ami csak a fán található, jelentést hordoz. A gyertyák a feltámadó fényt, és a fény hozóját, Jézust jelképezik. Ilyen az alma mint a paradicsomi fa gyümölcse, a papírláncok pedig a paradicsomi fára tekerődő kígyóra utalnak. A fa tetején a csillag a háromkirályoknak utat mutató betlehemi csillag utóda.
A későbbi időkben aztán más díszek, szaloncukor, angyalhaj kerültek a fára – s ma akár flamingók vagy batmanek is lóghatnak rajta, kinek mi a szíve csücske. De még ezek sem tudják elterelni figyelmünket a reményről, hogy jó lesz a világ... „Karácsony készül, emberek, szépek és tiszták legyetek!”
Képünkön a karácsonyfa egyik legrégebbi ábrázolását láthatjuk egy német képen
Luther Márton, az első karácsonyfa-állító bizonyára ismerte azt a germán hiedelmet, hogy a téli napforduló idején a gonosz szellemek kiszabadulnak, és a világban csatangolnak. Eme gonosz démonok elől csak az védi meg az embert, ha az élet örökzöldje, a fenyőfa alá húzódik.
A leírások szerint először 1605-ben Strasbourgban kezdték feldíszíteni a polgárok a fenyőfákat almával, aranyláncokkal és papírkivágásokkal. Ez az első leírás a gyertyát még nem említi. A gyertyákat mint fénylő díszeket Luther Márton honosította meg.
