A legjobb receptek az idősebb generációtól maradnak ránk. Ezúttal a hetvenéves nagynéném adta a tippet.

Azért hívtam, hogy megtudakoljam, milyen élelmiszerre lenne szüksége, de őt csak az érdekelte, hogyan bírom ellátni a konyhát a két kisgyerek mellett. „Figyelj, kicsinyem (mindegy, hány éves vagyok, száz éve így szólít), lediktálok neked egy gyors és könnyű receptet. Írod?” Írtam.

d1rufg5a.jpeg

Hozzávalók:

14 dkg daraliszt (babadarával helyettesítettem)
14 dkg kristálycukor
1/2 csomag sütőpor
25 dkg túró
4 tojás
1 citrom leve
ízlés szerint citromhéj
pici só

Miután letettem a telefont, kezemben a jegyzettömbbel elindultam realizálni a projektet. Kiváló alkalom volt a gyerekeimet is belevonni a munkálatokba. Az instrukció szerint csupán negyedórát vesz igénybe, hogy a receptből betű, mármint étel legyen (a két gyerekkel nekem ez vígan fél óra is lett).

web-bannerek-instagram.jpg

Egy kisebb tepsit, 35 cm-es átmérőjűt, kivajazunk, majd az aljába zsemlemorzsát, esetleg kókuszreszeléket (vagy darált mandulát, darált diót) szórunk. Tanúsíthatom, ez a rész kiválóan lefoglalja a gyerekeket!

Különválasztjuk a négy darab tojássárgáját a fehérjétől. A tojássárgáját a kristálycukorral habosra keverjük. Egy másik tálban összekeverjük a túrót a citrom levével. Reszelhetünk bele citromhéjat is, fokozza az íz intenzitását.

A túrós masszát hozzáöntjük a habosra kikevert cukros tojáshoz. Kézi mixer segítségével a négy tojásfehérjét kemény habbá verjük, majd óvatos mozdulatokkal, hogy a hab ne törjön meg, hozzáadjuk az összekevert túrós krémhez.

Az eredeti recept daralisztet ajánl, de mivel nálam nem volt otthon, babadarát használtam. A babadarát összekeverjük pici sóval, sütőporral, majd hozzáadjuk a túrós masszánkhoz. A kész tésztát előmelegített sütőben, 170°C-on 20 perc alatt aranysárgára sütjük.

Minden új receptbe igyekszem valami egyedit belecsempészni. Itt például egy nagyobb almát kicsumáztam, s almakarikákat raktam a tészta tetejére. A karikák közepére sárgabaracklekvár került.
Az íze valóban fenomenális, a citrom miatt nem is túl édes. Egyetlen mínusza volt: ebéd után mind elfogyott. Ám akkor is: a recept valóban könnyű, nem igényel különösebb főzőtudományt, s kiválóan alkalmas időtöltés arra, hogy lefoglalja az ember gyerekét.

Sallay Erika

Kapcsolódó írásaink: Koronás konyha 
                                   Mit együnk járvány idején? 

Új Nő csapata
Recept a múltból
Sütés előtt: egy nagyobb almát kicsumáztam, s almakarikákat raktam a tészta tetejére. A karikák közepére sárgabaracklekvár került.
Recept a múltból
Sütés után: az íze valóban fenomenális, a citrom miatt nem is túl édes.
Recept a múltból
Egyetlen mínusza volt: ebéd után mind elfogyott.
Cookies