Kamaszkoromban szerettem az indiános regényeket. Annál szomorúbban érintett, amikor megtudtam, hogy az indiánok, ahogy fokozatosan elveszítették területeiket, és tüzesvízfogyasztásukkal egyenes arányban csökkentek a képességeik, dicsőség helyett már csak terhet adhattak tovább generációról generációra az utódoknak.

S hogy mégiscsak megőrződjenek a dicső utókornak, rezervátumokba kényszerültek. Akkor még úgy gondoltam: megfosztották őket a szabadságuktól. Pedig semmi sem olyan egyszerű, amilyennek első ránézésre gondolnánk.

rezervatum-kezdo.jpg

Vad törzsek a dzsungelben

A dél-amerikai rengetegben még élnek olyan törzsek, amelyek nem találkoztak szemtől szembe a mai civilizált emberrel. És csak addig élnek! Mert a mi bacilusaink rájuk nézve végzetesek lehetnek. (Abba pedig egyenesen rossz belegondolni is, hogy a sok antibiotikum eredményeként a mi civilizációnk gyógyszerrezisztens törzseket termelt ki, melyekkel még nekünk is meggyűlik a bajunk!) Szóval ezek a törzsek addig élnek boldogan, amíg kis rezervátumukat háborítatlanul hagyjuk. Ami nekik hatalmas rengeteg, a civilizált emberiségnek csak profitot termelő terület.

A rezervátum nem gettó

Végtére is nemcsak elzárja, de egyúttal védi is azokat, akik a keretein belül élnek. Többé-kevésbé megóvja a külvilág nyomasztó hatásaitól. Miközben a rezervátumon kívül élők mindig is kíváncsiak voltak a bent élők dolgaira és szokásaira. Aki belül van, egy másik jelenben élhet. Lehet, hogy a külvilág nyomasztó hírei el sem jutnak hozzá. Napi dolgaival van elfoglalva: gyűjtöget, földet művel, vagy vadászik, miközben nem kell feltétlenül a legmodernebb technológiákkal foglalkoznia.

„Miután megölted az utolsó vadat, kivágtad az utolsó fát, és beszennyezted az utolsó folyót is, rájössz, hogy a pénzt nem lehet megenni.“ (indián bölcsesség)

Ahogy József Attila mondja: ,,A munkáslány cukros ételekről álmodik, nem tud kartellekről."

Ma már nem csak álmodik róla. Megkapja az olcsó cukros ételeket, sőt, szinte csak cukros ételeket meg ételnek látszó dolgokat kap. Génmanipulált kukoricát ehet. Vagy egyet gondol, és valami egészen mással kezd el foglalkozni. Kivonul a nagy fogyasztói színtérről, és visszatér a természet közelségébe. Persze, ezt csak akkor teheti meg, ha támogatják a borászatát, biogazdaságát, kézműves foglalkozását. Egy mesterségesen létrehozott, ámde jó céllal született rezervátumba vonulhat vissza. Ez a rezervátum azonban csak addig működik, amíg van, aki támogatja, mert nem termel valódi hasznot. Annyit semmiképpen sem, amennyiből minden biztosítását és az adóját is kifizetheti.

Mesés tájak, régi mesterségek

Mindez csodálatos, de nem más, mint a vidámparkban az elvarázsolt kastély. A valóság az, hogy a gazdaságot az utak, a pörgés, az áruforgalom, a minél hatékonyabb és költségkímélőbb termelés mozgatja. Más szóval: nagy föld, nagy terméshozammal, jó géppel, kevés emberi munkával. Vagy gyár, olcsó munkaerővel, jó marketinggel, reklámmal. Az utak nagyon fontosak, hiszen már a régi korokban is az utak mentén virágzott az élet. Gondoljunk csak a Rómából északra tartó borostyánkő útra vagy a kínai selyemútra. A mi útjainkat kamionok kerekei koptatják, viszik az árut, vagy utaztatják, mert ettől pörög a gazdaság. Persze néhány történelmi tájat és kellemes helyet talán meg kéne kímélni ettől.

hirlevel_web_banner_1_119.jpg

A régi ízeket is meg kellene menteni az utókornak. Ahogy a nem kifizetődő, de régen általánosan tartott állatfajták génállományát is. Szerencsére ezt nemcsak laboratóriumokban teszik, hanem valódi állatok tartásával. Ahogy a régi gyümölcsfajták is szinte pusztán tudományos alapon kerülték el sorsukat, a feledést és a kipusztulást. (Jók lesznek majd, ha újabb génmanipulált növényeket akarnak létrehozni.)

Jó bornak nem kell cégér

Mert a jó bor nem tablettából készül, nem aromákból, vegyi koktélokból. A bor, amelyik szőlőből készült, védelmet igényel, ami elég szomorú tény, de tény. A hagyományos borvidékek az Európai Unióban védve vannak, és a mi kis borászatainknak is jutott egy csepp védelem. A mi rohanó világunkban igazi bort termelhetnek, hagyományos módszerekkel. Annyi az ára, hogy minél jobb minőséget kell gyártani.

Hagyományőrzés

Ez nagyon jó dolog, és élhető, viszonylagos szabadságot biztosít a mi világunkban is. Végtére is az ember akár önfenntartóvá is válhat, és csaknem elfelejtheti a pénz világát.

Csaknem, mert az mindig az adott környezeten áll, hogy mit kell megfizetni. És fizetni pénzzel kell. Ha mást nem, a föld- és ingatlanadót, na meg az egészségbiztosítót.

Lyukak az égen

Valamelyik indián törzs hite szerint a csillagok nem mások, mint lyukak az ég sátorán. Ez azt jelenti, hogy a sátor véd és egyben el is zár minket valamitől, ami a sátoron túl van. A szabadság csak abban rejlik, hogy a lyukakon át láthatjuk a csillagokat. Ha felmegyek a világhálóra, perceken belül rengeteg hírt megtudok a nagyvilágból. Tudom, hol dúl háború, és hol zuhant le legutóbb repülőgép. Arról azonban, hogy mit várhatunk a holnaptól, senki sem tudósít. Tudom, mikor emelkedik és zuhan az arany ára, hogy melyik valuta éppen hol áll, vagy hogy az idén kevés kakaóbab termett, és drágulni fog a csokoládé. (Ha kézműves csokit készítenék, erre a hírre biztosan bespájzolnék egy időre.) De azt, hogy mi van a sátoron túl, senki sem tudja. Talán a Föld maga is egy rezervátum?

Varga Klára