Az élet fura. Amikor az ember úgy érzi, tudja, merre megy, az ösvények megváltoznak, s másfelé visznek. Az élet teszi a dolgát. Így történt Pereszlényi Árpival is, aki évek óta a Bátor Tábor önkéntese.
Müller Péter ezoterikus író a Férfiélet, női sors című könyvében ugyanazon az úton terelget minket, olvasókat, amelyiken elindított: a szeretet útján. Vajon honnan tud ennyit a női lélek rezdüléséről, a szeretet ezer arcáról?
Bár a csapból is ez folyik, nem lehet eleget beszélni a víz védelméről. Természetesnek vesszük, hogy nekünk van vizünk, ám a szárazság miatt évről évre kevesebb a talajvíz.
Itt igazi fagylaltkülönlegességek közül választhatunk! Első generációs családi vállalkozás ez: Neviďanský István kitanult cukrász, aki folyamatosan képezi magát.
Autótervező, filmrendező, fotóriporter, képzőművészek: a felvidéki művészvilág neves alkotói gyűltek össze június 5-én a dunaszerdahelyi Kortárs Magyar Galériában, hogy utat mutassanak az alap- és középiskolás tehetségeknek.
A bősi Ilka Viktória mindkét gyermekét külföldön hozta világra. Teó fia Svédországban, Ede pedig Magyarországon, bába segítségével született. Viktória dúla, szülésjogokkal foglalkozó jogász, szoptatási tanácsadó.
"Szép Tündérország támad föl szívemben, ilyenkor decemberben. A szeretetnek csillagára nézek, megszáll egy titkos, gyönyörű igézet, ilyenkor decemberben."