Új időszámítás van, mely mindent átír. Nagy úr a járvány, de a szerelem legalább akkora! Romantikára minden léleknek szüksége van! Akkor hát? Irány a zöld, vagyis annak már csupasz mása, oda még szabad az út! Hang pedig volt bőven, mert vadul nyargalászott a szél, és egész idő alatt röfögő hangot hallottunk a sűrűből.

És nem a vaddisznó volt az, hanem barcogott a dám: épp gímszarvasbőgés után voltunk. Ilyenkor a dámbikák barcogó teknőket kaparnak, s ott keresik fel őket a tehenek. Szóval körülöttünk önkéntelen is minden a nagy találkozásról szólt. 

kezdo-gumicsizma.jpg

Kötött szett vadfigyeléshez! A borvörös, melírozott garbó fölé Barbara katonás ingruhát visel (H&M). A nőciség az erdőben sem lehetetlen vállalkozás. „A patinás“ Le Chameau gumicsizmák a legjobbak a világon!

ozek.jpg

A vadaspark varázslatos hátteret biztosított novemberi magazinunk divatanyagához: gyönyörű őzek és szarvasok bukkantak fel a láthatáron.

magasles_1.jpg

Erdei sétánk ruhatára nem a túratrendé, ám mégiscsak specifikus, hiszen a vidéki és a városi hétköznapok alapdarabjainak játékos keveréke.

balint-allo-kek-kabat.jpg

Antracit, belül fehér prémmel bélelt pilótadzseki (Sandro), oldalzsebes terepnadrág (Zara), gumicsizma. Három „fegyvernem” is felsorakozott a sikeres hódításhoz.

eteto-fekvo.jpg

A vadaspark igazi paradicsom az állatok számára.

barbi-allo-narancssarga-oves.jpg

A terepszínű ingruhát kabátként is viselhetjük, selyemsállalderékon kötve (H&M). A melírozott pulóver villantásával újszerű, bohókás erdei divatot írhatunk (Gant).

barbi-allo-szoros-sal.jpg

Sálnak vagy stólának is nevezhető ez a kívül műszőrme, belül bőr melengető alkalmatosság. Hatásában az orosz hercegnők képe sejlik fel (Max Mara).

taska_3.jpg

A parányi retikülöké a terep. A tűzésekkel szabdalt parányi retikül funkcionálisan nem, de látványban annál nagyobbat dob az öltözékegyüttesen (Max Mara). A megkötős övvel viselt zsebes szoknya igazi aduász (Sonia Rykiel).

babri-allo-faagas.jpg

Kötött a divat! Csavart rétegek egymáson.

eteto-fekvo-kozelrol.jpg

Teli etető várja a vadaspark állatait, hogy a hidegben is biztosan legyen mit falatozniuk.

barbi-balint-cimlap.jpg

Bálint klasszikus, tengerkék farmeréhez nyers színekben tartott (csont és tejeskávé) felsőket visel. Kötésük ugyancsak hagyományos. 

balint-allo-barna-cuccok.jpg

A pulóver csavart mintás, míg a zakószabású kardigán lustakötéssel készített. Kiegészítő gyanánt élénk óraszíj és vagány, fonott karkötők is sorakoznak csuklóján.

barbi-fekvo-szemben.jpg

Izgalmas stíluskavalkád ismét csak a rétegesség jegyében. Sétálós kabát: H&M, kötött kardigán és pulóver: Abercrombie & Fitch.

fekvo-ketten.jpg

Zseníliafonalas pulcsi alpesi virághímzéssel bolondítva (Gant), hozzá fekete bőrhatású cicanadrág (Bershka), mellény (nercutánzat, Max Mara). Az oldalcsatos gumicsizmát és a kockás, sildes sapkát a fiúktól csentük (Le Chameau).

balint-kockas-inges.jpg

A favágó stílus mai napig a női szívek megdobogtatója. Ezt tudván érdemes beruházni pár kockás flanelingbe, mert macsóban a természetbarát, dolgos fiú verhetetlen (ing: Ralph Laurren, dzseki: Levis). Bálint napsárga darabja épp az őszi erdőért való rajongását üzeni.

futnak-az-ozek.jpg

Sietnek a dámvadak az őszi verőfényben. Boldogok, mert náluk nincs kijárási tilalom.

• Fotó: Dömötör Ede. • Modellek: Bankó Barbara (Nagyudvarnok) és Világi Bálint (Dunaszerdahely). • Helyszín: vadaspark egy régi almáskertben (Várkony, Lapsára).

hirlevel_web_banner_2_55.jpg

Mórocz Szilvia
Kapcsolódó írásunk 
Cookies