Ősszel jön el a tök órája. Hogyan készül kedvencünk, a tökmag? Ezt meséli el nekünk tökmeséjében a feketenyéki Király Anikó, aki az őszi hónapokat a családi tökföldön tölti.
Télen egy picit mindannyian apró rágcsálókká változunk: a hideg elől bevackolunk meleg odúinkba, és tömjük a bendőnket, hogy ne fázzunk annyira, ha mégis kimerészkednénk.
Még az étrendünk is hasonló! Hiszen milyen jólesik ilyenkor valami kis olajos energiabomba! És most nem a rántott húsra gondolok, hanem például a tökmagra. Kattogunk a tévé előtt, néha alig halljuk, mit is mondanak, de már az is szórakoztató, ahogy eljátszadozunk a mag kicsomagolásával. Mert az az igazi, amit pucolnunk kell, nem az, ami pucéran kerül elénk! (Tudniillik ha nem kell megdolgozni érte, akkor hajlamosak vagyunk túlzásba vinni!)
De hogyan jut el az asztalunkra, a kanapénk párnái közé, esetleg kísér el minket egy fontos meccsre ez az apró finomság? Ahogy azért is meg kell dolgozni, hogy fogainkat és nyelvünket bevetve megpucoljuk, a termesztésével is sok munka jár.
Szeptember közepe van.
A nap még nem kelt fel, de néhány őz sietve tűnik el a vadászles melletti fák takarásában. A tökkel beültetett föld fölé néhol egy-két napraforgó magasodik, mint valamiféle csenevész őrszem.
A tökök katonás sorrendben, véget nem érő, narancssárgás vonalban várakoznak. De hogy kerültek oda? És mi dolguk van ott őszies színpompában pöffeszkedni?
Mint minden természeti csoda, az egész egy apró maggal kezdődik. És ha jól végeztük a dolgunkat, akkor végeredményben ugyanolyan magot kell kapnunk, amilyet április környékén a földbe vetettünk. Utána gyorsan kikelnek, de még félteni kell őket a mostanában kiszámíthatatlan időjárástól: ha megfáznak, megsárgulnak, kifagynak. Olyankor újra kell vetni, így az előrelátó gazda mindig több magot tesz félre a betakarítás után, hogy ne koppanjon a vetéskor.
Nem sunnyog a tök!
Kelés után vékony (majd egyre erősödő) indáival gyorsan elfoglalja a földet. Annyira, hogy betakarítás előtt a töktolóval kell rendet tenni közöttük, utat engedve a betakarításnak. A töknek nem jó a túl sok víz, de a túl kevés sem. Ha túlságosan nagy a forróság, akkor gyönyörű sárga virágai kókadoznak, éjjelre félszegen becsukódnak. Szeretik a frissítő harmatot. A túlzott meleggel maga a termés is hadilábon áll, hiszen olyankor túl gyorsan érik, és benne a mag csírázásba kezd.
Szeszélyes növény ez a tök, nehéz a kedvére tenni, de ha mégis minden az ő íze szerint történt, akkor már júniusban láthatjuk, ahogy a virágok nyomán a zöld gömböcök előrevetítik az évi termés mennyiségét. (Amennyiben a nagy forróság nem tizedeli meg őket.)
De kanyarodjunk csak vissza ahhoz a bizonyos szeptember végi naphoz!
A csendes reggelt megtöri a traktor zaja. A nyomában vánszorgó tökroppantó hamar elveszi a tökök kedvét a pöffeszkedéstől. A narancssárga sorok mentén halad a traktor, a tökök pedig darabjával repülnek a roppantó torkába, ahol – a gép elnevezéséhez hűen – összeroppannak.
A tök héja a földön marad, a magja (némi trutymóval) pedig tartályba kerül, hogy mosásra indulhasson. A traktor nyomában elhagyják a határt, ahol természetes burkukban kibújtak a földből.
Miután bedöcögtek a tökmagok, a tökmosóba kerülnek. Pörögnek, forognak a vízsugárban, majd a trutymótól megszabadulva, egy vízzel teli kádban landolnak. Ott is elidőznek egy kicsit, hogy legyen ideje a magnak elválnia a mosón átjutó rossz magoktól (azok leülepednek a kád alján). A kádból a jó magok szitákra kerülnek, ahol kézzel kiválogatják közülük a csírás vagy az üres darabokat. Szöszmötölős munka ez, sok türelmet igényel, de ha már ennyi mindenen keresztülmentek a tökmagok, akkor bizony megérdemlik, hogy teljesen tiszták legyenek.
A sok forgatás után nedvesen csillognak, élvezik picit a napsütést (amíg még van). Ezalatt mind a nyolcszitányi tökmagot átválogatják. Ezután a fatüzeléses kazánnal fűtött szárítóba kerülnek, ahol valamivel több mint egy éjszaka alatt megszáradnak. Azt mondják, hogy akkor jó, amikor „csörög“ a mag. Ekkor bezsákozzák őket, és ha még a válogatás után is maradt közöttük üres mag, akkor azokat majd a tökmagszelelő intézi el. A magok innentől kezdve újabb forró utazásra mennek: megsütik őket, sóval, só nélkül. Akárhogy is esszük, a végén úgyse tudjuk abbahagyni.
