Inámban jártunk, a modern tökfeldolgozás fellegvárában. „Csörög a tökmag, befűtöttünk tegnap. Ég öt éjjel, öt nap,odasül a tökmag!“ Szeretjük nézni a tökföldeken a tököt, a világon mindenki többet lát bele, mint ami. Vegyük csak a töklámpást. És a tökmagot is szeretjük, bár elvesztette szezonális jellegét.

Olyan lett, mint a búza. (Búzának mindig lennie kell!) Ám ez azt jelenti, hogy főleg már csak kínai tökmag kapható a szupermarketekben: szóval, nem is tudjuk, hogy mit eszünk. Kevés az olyan tökmagos, mintaz inámi Nagy Adrián!

tokmag-kezdo_0.jpg

Tökroppantó és társai

Kezdjük a legelején! A tök különleges növény, termesztése eltér a többi terményétől. A tévhittel ellentétben igényes növényről beszélünk. Oda kell figyelni a vetésre, a magot legalább másfél méteres sortávolságra kell ültetni. Gyomtalanul kell tartani, ezért sarabolják a sorközöket, majd a palántákat fejtrágyázzák, hogy „tökuram“ minden szükséges tápot megkapjon. Aztán ennyi! Nyáron a növényállomány összenő, s onnantól egészen szeptemberig nincs vele teendő.

Ősszel szépen beérnek a magok. Mikor az első hajnali dér megcsípi, a leveleit eldobja: és kikandikál a szépen besárgult tök. Jöhet a betakarítás!

A beérett tököket először egy traktor elejére szerelt töktoló segítségével leszakítják a szárról, majd sorba rendezik. A szárakat és a gyomot egyszerűen lezúzzák. Ezt követően munkába állhat a tökkombájn (vagy más néven a tökroppantó). Ez csak felszúrja a tököt a villájára, bekerül a belsejébe, ahol a gép összeroppantja, és szétválasztja a tökmagot a húsától.

A tök húsa a gép hátulján visszakerül a földre, a magok pedig a tartályba. Miután a tartály megtelik, egy csigás ürítő átemeli a pótkocsira. A pótkocsi pedig beviszi a termést a feldolgozóüzembe (vagyis esetünkben Inámba).

Az üzemben azonnal megmossák a tökmagot: előmosást, majd fő mosást is kap. A termény ebben az állapotában pontosan úgy viselkedik, mint a levágott fűnyesedék. Nagy mennyiségben hamar bemelegszik, ezáltal romlik a minősége. Ezért fontos a mielőbbi szárítás, ami stabilizál. A nyers mosott tökmagnak 60%-os a nedvességtartalma. Ezt a hatalmas szárítókban 14 óra alatt 8%-ra csökkentik. Csak úgy csörög a száraz tökmag! A kiszáradt tökmagokat aztán átszállítják az ipolyhídvégi telephelyre. Itt megint áttisztítják, majd méret, szín és fajsúly szerint osztályozzák.

Ha szükséges, polírozzák, a kihullott gyengébb szemeket hántolják – végül eladás előtt pörkölik és csomagolják. Így kerül a tökmag az üzletek polcaira és a viszonteladók árurekeszeibe.

Egykor Érsekújvárban, a Zámčan előtt árulták a kofák a tökmagot szeptembertől decemberig, amíg el nem fogyott. Az újváriakat régóta tökmagosoknak hívják. Nagy Adrián pedig Érsekújvárban, az elektrotechnikai szakközépiskolában tanult. Lehet, hogy az újvári tökmagos látkép adta az alapötletet? Ki tudja! Inámi tökmagfeldolgozója viszont egész évben üzemel. (Adrián ugyanis inámi: szülőfaluja Ipolyságtól nem messze található.)

nagy-adrian.jpg
Nagy Adrián kiépítette a tökmagfeldolgozás legmodernebb üzemét Inámban

Ez egy tök sikeres sztori! Egy profi tökmagfeldolgozóban nyilván nem Hamupipőke válogatja a tökmagszemeket, hanem komoly gépek segítik a munkát. Sosem gondoltam volna, hogy a tökmagot géppel is meg lehet pucolni, úgymond hántolni. Pedig!

A kezdetek

Nagy Adrián és családja a kilencvenes években kezdett mezőgazdasággal foglalkozni. Zöldséget, káposztát, hagymát és burgonyát termesztettek. Az uniós csatlakozást követően ez a piac leállt. A zöldség ára a termelői ár alá zuhant! A család válaszút elé került: ekkor jött képbe a tökmag. Adrián a sógorral együtt kezdett bele, és az ötlet tök jónak bizonyult!

– 2005-ben vágtunk bele a héjas tökmag termesztésébe, az első év jól sikerült – emlékezik vissza Adrián. – Ezen felbuzdulva kezdtem rábeszélni a környék mezőgazdászait, hogy ők is ültessenek tökmagot. A 15 hektárnyi termőterület mára 1000-re duzzadt, ebből 450 hektár a miénk. Az integrált termelőktől pedig felvásároljuk a terményt. A legnyugatibb termelőnk Komárom környékén van, a legkeletibb Losonc fölött, Pinc községben. Zömében héj nélküli tökmagot termesztünk. A héjas korábban beérik, a héj nélküli fajtáknál október-november tájékán történik a betakarítás. A tökmag a fő profilunk, de ezen kívül termelünk őszi búzát, őszi árpát és a többit. Úgy válogattuk össze a terményskálát, hogy őszre csak a tök maradjon. Komoly logisztikát igényel a betakarítás, mert ezer hektár az ezer hektár!  – magyarázza Adrián.

hirlevel_web_banner_2_64.jpg

21. századi technológia

Az Adorex családi vállalkozás tizenkét embernek ad állandó munkát. Az őszi szezonban, napi 18 órában négy ember felügyeli a mosást, éjjel pedig szárítanak. A tökmosót már a második évben kinőtték. Egyszóval: mára a legkorszerűbb technológiával rendelkeznek, az uniós pályázatoknak hála.

A Mexikóban őshonos növény a spanyol hódítók által került Európába, és az emberek gyorsan megszerették. Népszerűsége máig töretlen. Egy növény 2-3 tököt is „kinevel“.

– Míg nem volt teljes a technológiánk, addig a tökmagot ide-oda kellett szállítani, ami tetemes veszteséggel járt. Végül a 2018-as gazdasági pályázaton sikeresen szerepeltünk. A hántolóért egyenesen Kínába utaztunk, míg a pörkölőt Törökországból vettük, mert ott nagyon értenek a pörköléshez – sorolja. Azt is megtudtuk, hogy az osztályozó gépsor nem csak a tökmagra jó, rostacserével a gabonaféléket, a napraforgót és a repcét is át tudják rajta válogatni. Ráadásul okostelefonnal távirányítható.

– Megesett, hogy felhívott az egyik idősebb munkatárs. Az okostelefonjával lefotózta a képernyőkijelzőt, és én rögtön láttam, hol a hiba.

Rekordtermés árzuhanással

Az őszi tökszezon szeptemberben kezdődik, és 60-70 napig tart. A termelők kihasználják a jó időt, ilyenkor nincs hétvége és nincs ünnep – az öt tökkombájn folyamatosan dolgozik. A kombájn 80-90 tonna tökhúst roppant össze egy hektáron: ebből nagyjából 700 kg tökmagot nyernek. Tehát a nyersanyagért hatalmas mennyiséget kell átmozgatni.

tok-nyaron.jpg
A tök még nyáron. Egy növény akár 2-3 tököt is kinevel.

2016-ban rekordtermés volt, ráadásul támogatni kezdték a töktermesztést. Ez árzuhanáshoz vezetett. Négy év kellett ahhoz, hogy a tökmag ára stabilizálódjon.

– A tökmagé egy zárt piac. Előre leszerződünk a felvásárlóval, és amit ezen felül kínálunk, azt már csak alacsonyabb áron vásárolják fel. A héjnélküli tökmag a nemesítés során hagyta el a héját, még Ausztriában. (Vagyis osztrák találmány, és a „sógorék“ imádják.)  Az inámi héjnélküli tökmag is osztrák olajsajtolókba kerül.

Tökmagolaj, az osztrák kedvenc!

A héjnélküli tökmagot magas, 40-45%-os olajtartalma miatt kedvelik a feldolgozók. A héjas tökmag olajtartalma már alacsonyabb: ezt csemegének szánják. Mindkét fajtának magas a fehérjetartalma, A-, B-, E-vitamint, cinket, magnéziumot, vasat és foszfort tartalmaznak. (Ezért együnk sok tökmagot, és öntözzük meg salátánkat tökmagolajjal, mert csupa vitamin!)

A lapos, görbe, törött tökmagok (vagyis a kiosztályozott magok egy része) a hántolóba kerülnek, és sütőipari termék lesz belőlük.A tökmagból a prémium termék a 10+, azaz nagyobb, mint egy centiméter.

– Legújabb fejlesztésünk a hántolt tökmag – mondja vendéglátónk. – Ezzel az osztályozókból kihullott tökmagszem kap új esélyt. A kicsi, esetleg törött vagy túl lapos tökmagnak azért van beltartalmi értéke, ezeket mi meghántoljuk, és sütőipari termékként eladjuk. Van egy kínai gépünk, ami óránként 300-400 kiló tökmagot tud feldolgozni. Ezzel minimálisra csökkentjük a hulladékot, bár később azt is felhasználjuk a tökmag szárításánál, elégetjük, s ezzel fűtjük a szárítót. Így semmi sem vész kárba!

Adrián még hozzáteszi, hogy a polírozógép is fontos, hiszen vannak vevők, akik a nyers tökmagot a vékony, átlátszó hártya nélkül igénylik. Ez ugyanis elriaszthatja a vásárlót, ha meglátja csomagolásban. Szóval, mi, vevők ilyen igényesek lettünk!

osztalyozo.jpg
A színosztályozó által kiosztályozott „szemét”. A lapos, görbe, törött tökmagok a hántolóba kerülnek és sütőipari termék lesz belőlük.

Mindig friss tökmag!

A tökmagot rendelésre frissen pörkölik, hogy száraz és ropogós legyen. A pörkölés során a tökmag kap egy sós vizes oldatot, ezután a berendezés előszárítja, majd légkeverővel pörköli, és a végén a hűtőkamrában gyorsan lehűti (nehogy a forró magok túlsüljenek).

– A tökmagok egy szalagon utaznak. Ezután már csak a csomagolás következik, és irány a megrendelő. A nagykereskedők vagy üzlethálózatok saját márkaként csomagolják az inámi tökmagot, de piaci kofák is vásárolnak tőlünk – mondja a vállalkozó, aki kiváló üzletembernek bizonyul, hisz rendre új és újabb célokat tűz ki maga elé. Miután a tökmagfeldolgozást sínre állította, a durumbúzát szeretné népszerűsíteni. De ez már egy másik történet... (Fotók: Cséfalvay Á. András; Dömötör Ede)

M. Ando Krisztina
Galéria 
Cookies