Egyáltalán nem új keletű dolog, hogy az ember teljesen elfárad testileg és lelkileg. A munkájában, a magánéletében egyaránt, és úgy érzi, közel a vég.

Ennek az időszaknak azonban számos előjele van. Nem kell megvárnunk az utolsó pillanatot, amikor már tényleg úgy érezzük, összedőlt körülöttünk a világ. Figyeljünk a jelekre, ne legyünk könnyelműek, és vegyük komolyan a jó tanácsokat, hiszen a testi és lelki megterhelés egyáltalán nincs jó hatással az egészségünkre.

kepernyofoto_2021-01-21_-_13.41.51.png

A kiégés első jelei

Túl fáradtak, túl stresszesek és túl ingerültek vagyunk hétről hétre. Meg akarunk felelni az élet különböző színterein (munkahely, magánélet), állandóan kattog az agyunk, mit mikor és hogyan csináljunk jól. Ennek az a következménye, hogy a temérdek információ a fejünkben egy nagy maszlaggá válik, nem tudjuk kontroll alatt tartani már azt sem, kinek mit mondunk, nem emlékszünk a pontos információkra, és egyre feledékenyebbé válunk. Ez azt jelenti, hogy kezd kicsúszni az irányítás a kezünk közül. Itt már megszólal a fejünkben a vészcsengő, megálljt parancsol a testünk, mert tudja, hogy baj van, mégis tagadjuk az egészet, és tovább pörgünk. Tegyük fel magunknak a kérdést: Miért nem tudunk egy kicsit lassítani?

Life-work balance 
Éjt nappallá téve dolgozunk? Alig van szabadidőnk? Nem jut idő a szeretteinkre? A kiégés legtöbbször a munkahelyi stresszhelyzetek és megpróbáltatások miatt következik be az életünkben. Mi a fontosabb? Természetesen a pénzkeresés elengedhetetlen, de ha egészségünk a tét, akkor döntenünk kell. Vegyünk vissza a tempóból, ha nem bírjuk az iramot, beszéljük meg a főnökkel, hogy ennyi telt tőlünk, vagy azt, ha egy kis szabadságra van szükségünk. Csakis akkor lehetünk produktívak, ha több időt szánunk a kikapcsolódásra.

Veszélyben a maximalisták!
Nem tudunk addig felállni az asztaltól, amíg tökéletesen el nem végeztük a feladatunkat, igaz? S ha valami balul sült el, órákig rágódunk rajta, éjszaka nem alszunk, és azon gondolkozunk, hogy lehetnénk még ennél is jobbak. Magunkra ismerünk? Ugyanebben a cipőben járnak a magánvállalkozók is, akiknél nincs szabad hétvége, hiszen azokon is előszeretettel dolgoznak, hogy meglegyen a napi, heti, havi betevő. A maximalistáknak és a vállalkozóknak is lejjebb kell „csavarni a hangerőt”, és tudatosítaniuk kell, hogy a precíz munka és a pénz mellett ugyanolyan fontos a saját élet, egészség és nem utolsósorban az idő, amit a családdal és a barátokkal tölthetnek. Valamint az sem árt, ha nem utálja meg az ember idejekorán a saját munkáját.

Mi lesz velünk?
 A kiégés nem csupán az egyénre hat, hanem a közvetlen környezetére is. Erről, önzőmód, legtöbbször el is feledkeznek az emberek. Ám ha a közeli családtagok látják, hogy a szakadék szélére sodródunk, segíteni szeretnének, tanácsot adnak, amire az egyre ingerültebb ember legtöbbször haraggal és veszekedéssel válaszol. Vegyük észre, ha szeretteinkkel nem a megfelelő módon beszélünk és viselkedünk, és azt is, ha ők a segítségünkre sietnek. Nem tréfa: a kiégés valóban házasságokat és családokat tehet tönkre! 

Nem klisé, tényleg pihennünk kell
Nem győzzük hangsúlyozni a relaxáció hatalmát. Lehet ez egy kellemes hétvége a családdal vagy egy hétköznapi masszázs és szauna, de mindenképp iktassunk be néhány olyan órát a mindennapjainkba, amikor teljesen kikapcsol az agyunk. Az okostelefont, a tabletet és a számítógépet is mellőzzük ilyenkor! Ha sportolunk és pihenünk a stresszes munka mellett, könnyebben kezeljük majd a problémákat, és kevesebb eséllyel fogunk testileg és lelkileg összeroskadni. A kiégésre mindig kiváló alkalom lehet az őszi időszak, amikor mindig egy kicsit mélabúsak vagyunk, gyengébb az immunrendszerünk, ráadásul még az influenza időszaka is kopogtat az ajtónkon. Vigyázzunk jobban magunkra!
Derzsi Bernadett

Új Nő csapata