Van úgy, hogy a szakítás, válás elkerülhetetlen. Mindegy, hogy ki hagyja el a másikat, egyik félnek sem egyszerű megélnie.
Minden szakítás fáj. Erre fel kell készülni. Persze, ha egyik nap látszólag még jól megvoltunk, a másikon pedig lapátra kerülünk, az sokkal rosszabb, mintha egy problémás kapcsolatnak kellene véget érnie. De az is elég lehangoló, ha nekünk kell kimondanunk: ez így már nem működik tovább.
Ha már nem is működött a kapcsolat, a másik hiányozni fog. Meg kell barátkozni a gondolattal, hogy hirtelen egyedül maradtunk. Társ nélkül sem kell magányosnak lennünk. Járjunk emberek közé, sportoljunk, utazzunk, szervezzünk közös programokat a barátokkal. Valahogy ki lehet tölteni a keletkezett űrt. Lehet, hogy egy időre jobban rákapcsolunk a munkára, vagy belevetjük magunkat az éjszakai életbe. Aztán egyszer csak rájövünk, hogy már otthon is jól érezzük magunkat – egyedül.
Viselkedjünk jól nevelt ember módjára. A kölcsönkapott dolgokat szolgáltassuk vissza, az ajándékokat hagyjuk meg emléknek. Az exről ne mondjunk semmi rosszat, vagy még jobb, ha nem is beszélünk róla. Ha véletlenül találkozunk vele, legyünk udvariasak. Akkor is, ha ő átnéz rajtunk, vagy épp ellenkezőleg: megjegyzéseket tesz ránk.
Ne adjuk át magunkat teljesen a szenvedésnek. Az normális dolog, hogy egy ideig nem leszünk rózsás hangulatban.
Arra viszont vigyázzunk, hogy ne ragadjunk bele az elhagyott kedves szerepébe. Nem csupán egy „Igazi” létezik! Vagy ha mégis, át kell esni pár csalódáson, amíg megtaláljuk a nagy „Ő”-t. Másrészt: egy idő után barátaink is megunják hallgatni örökös kesergésünket, és elmaradoznak mellőlünk. Akkor aztán tényleg lesz okunk sírni!
Idővel minden seb begyógyul. A testen esett sérülésekhez hasonlóan itt is van gyógyulási idő. Ahogy begipszelt lábbal nem indulunk túrázni, összetört szívvel sem szabad beleugorni egy új kapcsolatba.
Még egy jó tanács: ne kínozzuk magunkat azzal, hogy elzarándokolunk a boldog időket jelentő helyszínekre, vagy információkat gyűjtünk a volt párunkról! Csak a szívünket fájdítjuk vele. Úgy kell elmenni, leválni róla, ahogy a levél lehull a fáról. Két embernek csak addig szabad együtt maradni, míg közös útjuk van.
Ne kövessük el kétszer ugyanazt a hibát! Ha a szakítás nem dacból történt, és az egyik nem akarja újrakezdeni, bele kell törődni, hogy vége. Nem érdemes azzal áltatni magunkat, hogy az expartner majd rájön, hogy mégiscsak mi kellünk neki. Ha „fel is melegítjük” a kapcsolatot, az általában nem vezet semmi jóra. A problémák, amelyek miatt szakítottunk, ismét közénk fognak állni.
