A történelem iránt mindig is fogékony Lengyel Ákos (27) anyai ágon maga is szekeresgazda- leszármazott. Bár jelenleg külföldön, Hollandiában dolgozik, ezzel párhuzamosan kutatja a komáromi szekeresek életét. Egyetemi szakdolgozatát kibővítve egy egész könyvet töltött meg a híres gazdák történetével. Leszármazottként kötelességének tartja, hogy őseinek méltó emléket állítson.

Miért voltak olyan különlegesek a komáromi szekeres gazdák? Mikor kezdett el Ákos behatóbban foglalkozni felmenői életével? – Ilyesmiket kérdeztünk tőle.

szekeresgazda.jpg
A bandérium egy fegyveres-lovas alakulatot, pontosabban magánhadsereget jelent. Annak idején minden egyes nemesnek ki kellett állítania a katonáit, akik zászló alatt vonultak fel. Ez később a katonai reformok miatt megszűnt, ezért a bandérium a díszalakulat szerepét vette át. 

– Gyermekkoromban a dédnagymamám mondogatta mindig, hogy szekeres gazdák vagyunk, de több szó sosem esett róluk. Később, az egyetemen, Simon Attila óráján foglalkoztunk származástannal, én ekkor kezdtem el kutatni a saját családfámat. Kiderült, hogy Kecskés László, aki szintén leszármazott, egyetlenegy könyvet, pontosabban fejezetet írt a szekeres gazdákról. A róluk olvasott anyag olyannyira felkeltette az érdeklődésemet, hogy még a szakdolgozatomat is erről írtam.

– Ha jól tudom, szekeres gazdák nemcsak Komáromban tevékenykedtek. Akkor mégis mitől olyan különlegesek a komáromiak?

Szekeresek mindenhol voltak, egész Magyarország területén, de egyikük sem említhető egy lapon a komáromiakkal. Mint tudjuk, a szekeres gazda fuvarozót jelent. S bár a komáromiak neve is a fuvarozásra utal, ők maguk molnárok, hajóácsok, fuvarozók, kertészek, földművesek, hajóvontatók voltak, akik egy zárt, mondhatni, politikai közösségben éltek. Vagyis ha egy armális nemesi családnak volt földje, de nem voltak lovai vagy, mondjuk, cséplőgépe, akkor olyan armális nemesi családba házasította a fiát vagy leányát, amellyel ő maga is jól járt. Igaz, hogy szegény nemesek voltak, akik kétkezi munkával keresték meg a napi betevőjüket, mégis nagyon vigyáztak arra, hogy a nemesi rang családon belül maradjon. Tehát úgy definiálhatnánk őket, hogy a komáromi szekeres gazdák egy zárt társadalmi réteget alkottak, mesterségtől függetlenül.

Az emberek helyét aztán átvették a lovak, a leghíresebb hajóvontatók a komáromi szekeres gazdák voltak. A sodrás változása miatt a hajók vontatói sokszor partváltásra kényszerültek: ilyenkor volt aztán izgalom!

– Érdekházasságokat kötöttek, hogy hasznot húzzanak egymásból?

– Igen, ezek birtok- és haszonalapú házasságok voltak. A virágkertészeknek volt kertjük, földjük, de nem voltak lovuk és hajójuk, ezért olyan férjet vagy feleséget kerestek a szekeres gazdák között, akik például hajóvontatással foglalkoztak. A házasítás után a következő nemzedéknél már közös volt a föld, a ló, a vagyon.

– Mikortól beszélhetünk szekeres gazdákról? Hol gyökereznek a kezdetek?

– Az első források egészen a török háborúk idejéig nyúlnak vissza, azonban fontos tudni, hogy a komáromi szekerescsaládok 80%-a a Nyugat-Csallóközből származik, Bögellőről, Dunaszerdahelyről, Somorjáról, Medvéről, Csukárpakáról, Padányból. Ezek a családok azért összpontosultak Komáromban, mert a Csallóközben egyrészt rengeteg gróf és nemes élt, akik miatt nem tudtak tovább terjeszkedni, másrészt Komárom igazán jelentős kereskedelmi csomópont volt akkortájt. A gabonaszállító hajók itt állomásoztak Buda és Bécs, illetve Pozsony között, amiből a szekeresek nagy hasznot húztak.

lengyedl-akos-ezt-betenni.jpg
Lengyel Ákos maga is szekeresgazda-leszármazott. A képen a komáromi szekeres gazdák szépséges egyenruháját viseli. A nadrágot, dolmányt és mentét elöl gazdag vitézkötés díszítette. A kucsma és a gallér asztrahánprémből készült: már ez is mutatta, hogy nem akármilyen gazdákkal állunk szemben. A menteláncokat és ezüstgombokat komáromi ötvösök készítették.

– Feltételezem, ezért is kezdtek hajóvontatással foglalkozni.

– Igen, ez volt az egyik különlegességük a bandérium mellett. Ebből a mesterségből alapozták meg a vagyonukat a századfordulón. Ez volt maga a Kánaán, a mindenkori mézesbödön a számukra: utasokat, vizát, gabonát, sót, bort, tutajokat, hajómalmokat, sőt állítólag macskakövet is szállítottak, s volt, hogy egészen Ulmig is eljutottak! Hogy pontosan mikor kezdtek hajót vontatni, nem tudni, de hajózási csomópont lévén, a komáromiak feltételezhetően már a kezdeteknél jelen voltak. Ez egy nagyon precíz munka volt, ami szaktudást igényelt.

Hogyan kell ezt elképzelnünk?

A hajóvontatásnak megvolt a maga technikája, ez Kecskés László írásából is jól kitűnik. Mivel a hajókat a part mentén húzták, ezért kellett, hogy legyen egy jól kiépített, ún. hajóvontató út a Duna mellett. A lovak párosával, hevederek és speciális szerszámok összekötésével és erős vontatókötél segítségével vontatták a hajókat. Az egész nagyon leleményesen ki volt találva, pont azért, hogy a lovak húzóerejét maximálisan ki tudják használni. Többnyire két hajót kötöttek össze, ehhez pedig 5-9 hajós, két vontatógazda, 30-40 ló, 20 gyalogos hajtó és egy kurtulyás társult. A kurtulyás elöl ment, csáklyával a kezében, és azt kémlelte, hogy tiszta-e a terep. Ő vigyázott a vontatókötelekre.

Sokáig nem is sejtettem, hogy nálunk is voltak hajóvontatók. A kommunizmus alatt csak a volgai hajóvontatók keserves munkájáról tanultuk az iskolában, zúg a Volga, reng a gálya, és a többi. Most meg azért nem tanulnak róluk az iskolások – nem is tudom, hogy miért nem. Felejtsük el a múltunkat? Ne felejtsük el, mert büszkék lehetünk rájuk, hisz a komáromi szekeres gazdák leszármazottjai alkalmanként még mindig felveszik gyönyörű egyenruhájukat.

– Ha jól sejtem, ez a foglalkozás külön életformát követelt, igaz?

– Eleve az időjárás nagyban befolyásolta a mesterséget. A szekeresek legnagyobb ellensége a szél és az áradás volt. Ha vihar támadt, lehorgonyozták a hajót, a lovakat menedékbe vitték. Erős férfiemberekre és férfikézre volt szükség, jó teherbírásra és gyors észjárásra. Amikor a céljukat elérték, akkor a lovak nagy részét eladták, a többivel pedig hazajöttek. Jó igavonó jószágok voltak ezek, amivel kereskedni lehetett. A hazafele útról a források már úgy számolnak be, hogy a szekeresek nagyokat mulattak, ám olyan feljegyzéseket is találunk, amelyekből kiderül, hogy a hajóvontatás közben pihenő, épp állomásozó szekereseket meglopták vagy éppen megtámadták. A 19. század második felében azonban a mesterségnek vége szakadt, ugyanis ekkor indulnak útjukra az első gőzhajók.

– Milyen emberek voltak a szekeres gazdák?

– Összetartóak és lokálpatrióták. Hiába volt közöttük sok vita – mert állítólag heves vérmérsékletű emberek voltak –, kénytelenek voltak összedolgozni. (Nevetés) A jó együttműködést a 20-25 pár ló is mutatja, hiszen a ló drága jószág volt akkor is, ezért össze kellett fogniuk. Ez lett a vesztük is. A kitelepítések teljesen szétszakították a komáromi szekereseket. Mivel sokan politizálni kezdtek, ezért üldözötté váltak, többen még a nevüket is megváltoztatták, a múltról többé nem beszéltek. Állítólag Békéscsaba környékén próbáltak újraszerveződni, de sokan visszajöttek a magyar oldalra, Dél-Komáromba, annyira erős volt bennük a szülőföld iránti szeretet. Ezt a kutatómunkám is visszaigazolta.

– Miben nyilvánult meg mindez?

– Abban, hogy ha a várost támogatni vagy reprezentálni kellett, az számukra mindennél fontosabb volt. Ez még a felekezeti kérdést is sokszor felülírta. Pedig ismeretes, hogy a szekeres gazdák többsége református volt, csak kis százalékuk katolikus, és bár voltak vegyes házasságok, ezeket nem nézték jó szemmel. Ez még most is igen kényes témának számít a leszármazottak között. Azonban én megfogadtam, hogy nem fogok hazugságokat írni a könyvemben, mert egy kutatómunka sosem lehet érzelmi alapú. Visszakanyarodva, megesett, hogy az egyik komáromi családnak felgyújtották a házát. Ekkor a zsidók, a katolikusok, a reformátusok olyan gyűjtést szerveztek, hogy a családnak két nap alatt háza, ruhája, élelme, egyszóval mindene megvolt! S ez nemcsak a szekereseket dicséri, hanem egész Komárom városát.

hajovontatas-rabokkal-a-dunan-rezmetszet-18.-szazad-a-magyarok-kronikaja.-szerkesztette-glatz-ferenc.-officina-nova-budapest-1995.jpg
Különös „vízi mesterségnek” számított a hajóvontatás

– Mit érdemes tudni a szekeresek bandériumáról?

– A bandérium egy fegyveres-lovas alakulatot, pontosabban magánhadsereget jelent. Annak idején minden egyes nemesnek ki kellett állítania a katonáit, akik zászló alatt vonultak fel. Ez később a katonai reformok miatt megszűnt, ezért a bandérium a díszalakulat szerepét vette át. A funkciójuk tehát innentől kezdve az volt, hogy reprezentálják az adott várost. Ehhez pedig igazán különleges ünnepi viselet, az uniformisszerű bandériumi ruha dukált.

– Hány főből állt a lovas bandérium?

– Az mindig az alkalomtól függött. Kapitányt választottak maguknak, a leghatározottabb, a legtalpraesettebb és a leggazdagabb szekerest, aki vezetni tudta a többieket. A komáromiak utolsó lovas felvonulása 1929-ben volt. Igaz, utána is felvették még a festői ruhát, de ló nélkül, csak bandériumi díszben vonultak fel.

– Sokáig úgy vélték, hogy a szekeresek a honfoglaló magyarok közvetlen leszármazottai. Igaz ez?

– Tudományos szemmel nézve ezt nem lehet alátámasztani. Bél Mátyás és Herman Ottó is írt róluk, de ezeket a forrásokat ma már sok kritika éri. Sőt, mai szemmel már azt is tudjuk, hogy a Kárpát-medence annak idején egy nagy olvasztótégely volt. Továbbá, gondoljunk bele, ők úgy tartották saját magukról, hogy ők a Komárom városát alapító honatyák leszármazottai, miközben javarészt a Csallóköz nemesei voltak. Ez eleve ellentmondásos.

lovas.jpg
A magyar oldalon, Dél-Komáromban már korábban létrehozták a Kecskés László Társaságot, aminek a főbb tevékenységei között szerepel a szekeresek, főként szellemi hagyatékuk ápolása.

– 2015-ben újfent megalakult a Szekeres Gazdák Társasága, melynek te magad is tagja vagy. Milyen célból szerveződtetek újra?

– Az elsődleges cél egy hagyományőrző egyesület létrehozása volt, és az, hogy a leszármazottakat újra összehozzuk egymással. Szeretnénk megismertetni az emberekkel azt a zárt társadalmi réteget, amely mindig is méltó módon reprezentálta Komáromot. A szekeresek nagyon összetartó emberek voltak, és ez az értékrend, ez a lokálpatriotizmus talán még ma is gyümölcsöző lehetne. A magyar oldalon, Dél-Komáromban már korábban létrehozták a Kecskés László Társaságot, aminek a főbb tevékenységei között szerepel a szekeresek, főként szellemi hagyatékuk ápolása. Mi szintén tiszteletünket szeretnénk leróni őseink előtt, továbbá jó lenne elültetni a magot, hogy újra egy erős értékrendű, példamutató és összetartó közösség alakuljon ki Komárom városában. Már nálunk is készül az első bandériumi viselet, továbbá remélhetőleg a könyvem is hamarosan megjelenik, amely méltó emléket állít a komáromi szekeres gazdáknak.

Derzsi Bernadett

 

Kapcsolódó írásunk: Magunkkal szúrunk ki, ha elfelejtjük őket!

web-bannerek-hirlevel-02_2.jpg

Új Nő csapata