A piknik elődjének a középkori vadászatokat megelőző lakomákat tekintik – a hajtást megelőzően a szabad ég alatt finomságokkal (leggyakrabban pástétomokkal, sültekkel, sonkával) kínálták a főurakat. Később polgári szokássá vált a szabadban való falatozás.
Mi kell a piknikhez? Hűtőtáska és termosz feltétlenül, hogy az ételek meg ne romoljanak, és az italok hűsítőek maradjanak. Ha nincs komplett piknikkészletünk, vigyünk magunkkal üvegnyitót, műanyag étkészletet, evőeszközöket, szalvétát és terítőt. Szükségünk lesz még egy-két puha plédre, néhány párnára, nedves kéztörlőre, és pár szórakoztató társasjáték is jól jön. A legnagyszerűbb piknikételek a sült húsok, fasírtok, szendvicsek, pogácsák, aprósütemények. A savanyúságot, zöldségeket, salátákat külön dobozba csomagoljuk. A salátaöntetet is külön üvegbe rakjuk, és csak a pikniken keverjük a salátához.
Egy piknik mindig romantikus. A mesébe illő piknikezőhely lehet vízközelben, gyönyörű kilátással a tájra, vagy kinn a természet lágy ölén, egy réten, de akár a kertünkben is. A pikniket egy rózsakertben rendeztük, kilátással a virágözönre. Ezt a „fényűző” pikniket az tette lehetővé, hogy az ennivalót és más szükséges kellékeket nem kellett messzire vinni. A pikniket természetesen meghatározza a helyszín és a résztvevők személye – a gyerekek igényei egészen mások, mint a felnőtteké.
A piknik jóval több előkészületet igényel, mint gondolná az ember. A legfontosabb azonban az, hogy egyszerűek legyenek az ételek, és minél többet készítsünk el előre. Ma már sok praktikus, piknikezéshez való kellék kapható: termosz levesnek, műanyag tányérok és poharak, könnyű ételdobozok, papírszalvéták. Ha azonban meg akarunk őrizni valamit a régi piknik romantikájából, nincs párja a fonott, fedeles piknikkosárnak, a füles kosaraknak, a valódi porcelánedénynek, üvegpoharaknak és a vászonabrosznak (feltéve, hogy erővel bírjuk a cipekedést).
Hasznosak az összecsukható székek és asztalok is. Régmúlt századokban a piknikezők gyakorta kecskelábú asztal körül székeken ültek, s a lakájok ugrásra készen lesték, hogy kiszolgálják őket.
A piknik volt az első, szabályoktól mentes étkezés, s talán ezért lett olyan népszerű. Nincs főzés, nincs asztal, se székek – csak friss levegő, darazsak és a kényszerből való szabadulás boldogító érzése.
ROZMARINGOS SÜLT KACSA
Hozzávalók:
egy tisztított kacsa
szárított és friss rozmaring
őrölt kömény, bors, majoránna
só
bor
olaj
víz
Elkészítés:
A kacsát bedörzsöljük egy kevés olajban elkevert köménnyel, borssal, majoránnával, szárított rozmaringgal, majd besózzuk. Ezután a kacsát tepsibe vagy kacsasütő edénybe tesszük, vizet öntünk alá, és forró sütőbe tesszük. (Ha tepsiben készítjük, befedjük alufóliával.) A kacsahúst puhára pároljuk – mindaddig felöntjük egy kevés vízzel, míg a hús teljesen megpuhul. A puhulás utolsó részében már nem vízzel, hanem borral (vörös vagy fehérborral) locsoljuk, így a hús finom, porhanyós lesz. Amikor a hús sülni kezd, teszünk rá egy-két szál friss rozmaringot, és ropogós-pirosra sütjük.
GYÜMÖLCSÖS-TEJSZÍNHABOS TORTA
Hozzávalók a tésztához:
6 db tojás
6 ek. cukor
6 ek. liszt
1 ek. kakaó
1 ek. víz
kevés sütőpor
Hozzávalók a krémhez:
1 doboz tejszín
25 dkg mascarpone sajt
1 cs. vaníliás cukor
ízlés szerint porcukor
tetszés szerinti gyümölcsök
Elkészítés:
A tojások sárgáját kikeverjük a cukorral, a kakaóval és a vízzel, majd a masszához hozzáadjuk a sütőporral elkevert lisztet és a kemény habbá vert tojásfehérjét. Sütőpapírral bélelt tortaformában 175 C-on sütjük kb. 30 percig. A felvert tejszínt összekeverjük a cukorral kikevert mascarpone sajttal. A kész krémet közvetlenül a fogyasztás előtt a tésztára simítjuk, és gyümölcsdarabokkal díszítjük.
CUKKINIFASÍRT
Lereszelünk 2 közepes cukkínit, felaprítunk egy egész vöröshagymát és egy csokor petrezselymet, majd összekeverjük őket. A zöldségekhez adunk egy tojást, belemorzsolunk 10 dkg feta sajtot, sóval, borssal, fokhagymával, szerecsendióval ízesítjük. A masszából kis golyócskákat formázunk, zsemlemorzsába forgatjuk őket, majd kisütjük. (Cukkíni helyett 3-4 közepes sárgarépával is készíthetjük.)
VITAMINSALÁTA
Hozzávalók:
1 fej jégsaláta
1 db sárgarépa
1/2 db kígyóuborka
2 db paradicsom
2 db paprika
1 db póréhagyma
2 db főtt tojás
Hozzávalók az öntethez:
6 ek. olaj
3 ek. borecet
1 csokor petrezselyem
Elkészítés:
A felaprított zöldséget óvatosan összekeverjük, és beletesszük a dobozba, amelyben a piknikre visszük. Az olajat kikeverjük az ecettel, megsózzuk, megborsozzuk, majd hozzáadjuk az apróra vágott petrezselymet. Külön csomagoljuk, és csak a helyszínen adjuk a salátához, akárcsak az apróra vágott főtt tojást.
HŰSÍTŐ ITAL
1,5 liter szénsavmentes vízhez hozzákeverjük 3 narancs és 2 citrom levét, majd egy maréknyi finomra zúzott mentalevéllel és egy kevés mézzel ízesítjük. Jól hűtsük le.
MOJITO
Hozzávalók:
4 cl fehér rum
2 cl citromlé
1 cl cukorszirup
szódavíz
mentalevél
mentaág
Elkészítés:
Egy koktélos pohár aljában szétnyomkodjuk a mentalevelet. A rumot, a citromlét és a cukorszirupot shakerben erősen összerázzuk, majd a pohárba öntjük. Végül szódát spriccelünk bele, és mentaággal díszítjük. (Alkohol nélkül is készíthetjük ásványvízből, barna cukorból, mentából, citromléből vagy lime-ból.)