A korábbi évek egyik könyvszenzációja a Szex és tandíj című könyv, amelyben Laura D., egy francia diáklány írja le, miért kényszerült arra, hogy megélhetésért cserébe áruba bocsássa testét. A könyv Franciaországban nagy port kavart, de úgy tűnik, azon felül, hogy sokan megvették (és remélhetőleg el is olvasták), semmi egyéb nem történt.
Nálunk sem kell ahhoz matematikai tanszékvezetőnek lenni, hogy kiszámítsuk: egy főiskolás egyhavi albérletének díja, a rezsi, a közlekedés és az étkezés költségei a család bevételének felét is elvihetik. Mi lenne akkor, ha még tandíjat is kellene fizetnie? Van diákhitel meg diákmunka – érvelhetnek az okosak. Igen, csakhogy az előbbit vissza kell fizetni, az utóbbi meg többnyire szóra sem érdemes. Ha a napi nyolc- vagy többórás, tisztességes munkával megkeresett fizetésből sem lehet dőzsölni, akkor vajon mire elég az a heti pár órás munkával megszolgált pénzecske? És közben még előadásokra és gyakorlatokra kell járni, meg tanulni sem ártana egy keveset.
A témát most ugyan szenzációként tálalják a lapok, de hiszik vagy sem, a dolog egyáltalán nem új keletű. Már a 90-es évek elején (amikor az iskolapadot koptattam) is megesett, hogy diáklányok a bájaikból éltek. Mert már akkor sem volt könnyű kiszakadni a vidéki környezetből. Egy nagyvárosi munkáért és lakásért sokat kellett pedálozni. Fehér lovon érkező herceg meg nem mindenkinek jutott.
Mi a helyzet manapság? Azon kívül, hogy mindenki mindent tagad. A diáklányok műveltek, nyelveket beszélnek, ezért nem a placcon kezdik „pályafutásukat”. Aki (nehéz lelki tépelődés után) rászánja magát erre a munkára, annak az internet és egyéb sajtótermék bőséges lehetőségeket kínál. Segítségül hívtam Szilviát, aki ugyan már nem diáklány, de akiről tudom, hogy fizetését urak szórakoztatásával egészíti ki. Kolléganői között sok a diáklány.
„Lapozzuk csak fel az egyik ismert programújságot,” – mondja – „nézzük meg az állásajánlatokat. Vidám, jófej lányokat keresünk chatmodellnek. Szexmentes erotikus munka szép arcú, karcsú, belevaló, nem szégyenlős, nyelveket beszélő lányoknak. Magas kereseti lehetőség! Fiatal, csinos lányokat keresünk erotikus hoszteszmunkára. Alapfokú nyelvtudás szükségeltetik! Táncos és hoszteszlányokat keresünk szexmentes éjszakai munkára, magas kereseti lehetőség. Luxusescortiroda keres szép, nyelveket beszélő lányokat, kizárólag külföldi üzletemberek részére.
„Egyedül ez az utolsó nem árul zsákbamacskát, a többi megpróbál szépíteni. Méghogy szexmentes erotikus munka!” – kacagja el magát Szilvia.
„Mindegyiknél ott van az is, hogy nyelveket kell beszélni. És vajon ki beszél mifelénk nyelveket? Naná, hogy a diáklányok! És ha már nyelveket beszélsz, minek árulnád magad bagóért az utcán. Az ott a lúzerek helye. Ha már egyszer arra kényszerülsz, hogy eladd magad, miért ne fizettetnéd meg az árát. És ha valaki sokat fizet azért, hogy jól érezze magát, akkor minőséges programra vágyik. Ami nemcsak a szexről szól! Közös vacsora, esetleg színház, ahol mindenképpen beszélgetni kell, tehát itt egy nyolc osztályt végzettnek nincsen helye.”
Evelyn is egy a sok (bár mondjunk inkább számtalant, hiszen senki sem tudja felbecsülni a szexből élő diáklányok számát) közül, akik hétvégente módosabb uraknak teszik a szépet.
„Nem lehet okom panaszra, hiszen ha jobban belegondolok, rosszabbul is járhattam volna. Soha nem lehet tudni, kivel hoz össze a sors. Sok a perverz, őrült fazon. Hát igen, szükség van egy stricire, aki megszervezi a dolgokat: de így legalább biztonságban érzem magam. Nem az én dolgom a szervezés, nem kell rettegni, vajon megfizetnek-e, attól sem, hogy elvágják a torkomat. Munka közben sem érhet baj, hiszen a többi lány segít, ha valami közbejön. Mert általában hárman-négyen dolgozunk, ritka az a kliens, aki „édeskettes” együttlétre vágyik. Pénteken vagy szombatonként szépen felöltözünk, sminkelünk, majd a szervező értünk jön és elvisz egy elegáns étterembe. Ott megismerkedünk a kliensekkel, közösen megvacsorázunk, beszélgetünk, majd taxikba ülünk és elmegyünk egy szép lakásba vagy egy szállodai szobába. Együtt, mind a hatan vagy nyolcan. Általában ez a felállás.
Vacsora közben ugyan alakulgatnak párocskák, de a szex közösen zajlik. Amelyik pasi megkíván, úgy és annyiszor kap meg, ahányszor akarja, illetve ameddig bírja. Ezt az utóbbi rosszmájú megjegyzést azért tettem, mert a kuncsaftok egytől egyik „tisztességben” megőszült öregurak, ahogy mi mondjuk: 50 és a halál között. Úgy hogy túl sokáig nem bírják, szerencsére. Hogyan jutottam idáig? A kezdet szokványos: a kis falusi lány felkerül a nagyvárosba. Otthon még a széltől is óvtak, itt végre kirúghattam a hámból. Megismerkedtem egy fiúval, szerelmes lettem, de csúnya vége lett. Elhatároztam: nem történhet meg többé, hogy a szerelem rabja legyek. Bulizni meg pasizni kezdtem, gyakran váltogattam a partnereimet.
Kegyeimet ingyen osztogattam, de azt elvártam, hogy a fogyasztásomat a pasi fizesse. Pénzem ugyan volt, mert otthonról is kaptam, meg hosztesszkedtem is, de miután albérletben laktam, mindig volt valami fizetnivaló. Aztán beütött a krach: a lány, akivel közösen béreltük a lakást, elköltözött. Sürgősen találnom kellett valakit, különben utcára kerülök, mert egyedül nem bírtam volna fizetni a számlákat. Azonban az egyik átmulatott éjszaka után az aktuális sráccal kicsit többet beszélgettünk a szokásosnál. Azt mondta, jó vagyok, és ha nincs elég pénzem, ő szívesen kisegít. Így is boldog-boldogtalannal lefekszem, miért ne tehetném pénzért ugyanezt. Valóban, miért is ne?
De hiába volt már sok szexpartnerem, nem ment könnyen a dolog. Mert azelőtt csak azzal mentem el, aki tetszett. Itt azonban nem lehet válogatni: aki fizet, az diktál. Ráadásul még a percek múlásának számlálgatása sem segít, mert itt nem egyórás numerákról van szó. A kliensek korlátlan fogyasztásra fizettek be! Minden egyes alkalom után megfogadom, hogy soha többet, de amikor megkapom a pénzt, elbizonytalanodom. Enélkül valóban nem tudnék létezni! És itt most nemcsak a jobb minőségű ruhákról meg a nyári kirándulásokról van szó.
Meg különben is, miért bűn az, ha szeretem élvezni az életet? Mindenki utazgatna meg vásárolgatna, ha volna rá pénze! És én még örülhetek, hogy jó kezekbe kerültem, mert sok lány sokkal rosszabbul jár.
Az interneten meg a teletexten keresnek partnert, gyakran megesik, hogy valami szakadt fazonnal akadnak össze, aki jól megveri őket, majd fizetés nélkül lelép. A jövőn nem gondolkodom, pedig nem ártana, hiszen egy év múlva diplomázom. A testemmel keresett pénz nagy részét félreraktam, és egészen idáig azzal ringattam magam, hogy a suli befejezése után összeszedem a cókmókomat, és elhúzok innen. Kezdek azonban rájönni arra, hogy ott sincs kolbászból a kerítés. Miért gondolom, hogy éppen rám várnak Londonban vagy Párizsban? Pedig valamerre el kell indulnom, itt semmi esetre sem maradhatok. Ha itthon munkába állok, a mostani pénzem töredékét kapom csak. Haza, a szüleim lakásába nem megyek, a városban pedig fizethetem tovább az albérletet. A fizetésem megint nem lesz elég semmire se. Akkor mit tegyek? Kurválkodjak tovább?”
Bogi a szegényebb lányok közül való, akit a szükség vitt rá a prostitúcióra.
„Belekerültem egy ördögi körbe! Nem lakom elég messze az egyetemtől, így kollégiumot nem kaptam. Nem vagyunk elég szegények ahhoz, hogy szociális támogatást kapjak. Ha pedig dolgozom, nincs elég időm tanulni, ezért nem túl jók a jegyeim, így hát tanulmányi ösztöndíjat sem kaphatok. Bár az ösztöndíj is csak egy mentőöv, csurran-cseppen, de túl messzire nem lehet nyújtózkodni belőle. Láttam, szüleim mennyit güriznek, hogy engem és az öcsémet kiiskoláztassanak, nem volt képem több pénzt kérni tőlük. Mert a diákmunkával (szórólapozás, árufeltöltés, csomagolás) megkeresett pénz csak arra elég, hogy éhen ne halj. A szüleimtől kapott pénz elment az albérletre és a rezsire, másra nemigen futotta belőle.
Mozi, színház, új ruhák – szó sem lehetett róla! Güriztem, de nem jutottam egyről a kettőre. Amikor az álláshirdetéseket lapozgattam, gyakran olvastam ilyesmiket: vidám, nyelveket beszélő lányokat keresünk chatmodellnek vagy szexmentes erotikus munkára. Ismertem pár lányt, akiről a suliban azt suttogták, hogy „ők is”. Elnéztem őket, és egyáltalán nem tűntek „olyannak”. Rendesek voltak, szépen öltözködtek, lelkiismeretesen tanultak. Hát így is lehet? Nem kell bele tönkremenni, nem kell drogfüggőnek lenni ahhoz, hogy az ember elviselje? Dolgozott bennem a kisördög, azt súgta, ki kellene próbálni. Féltem tőle, ki tudja, hova keveredem. Aztán felhívtam az egyik telefonszámot, majd találkoztam a közvetítővel. Elmondta, miről lenne szó és mennyiért. Az összeg mellbe vágott.
A következő szombaton elmentem a megbeszélt helyre. Még négy lány álldogált ott. Taxi jött értünk, majd elvitt egy házhoz. Ránk szóltak, hogy vetkőzzünk le, és mosakodjunk meg. Kaptunk egy szexi fehérneműt, és mindenkinek adtak egy kis pirulát. Próbáltam tiltakozni, de azt mondták, ez felpörget, jobban bírom majd a munkát. Majd egy félhomályos szobába tereltek bennünket. A színpadon fehérneműs lányok táncoltak, a fotelekben pedig italozó férfiak üldögéltek. Odakísértek az egyikhez. Pezsgősdugók pukkantak, poharak csendültek, és a pasik átmenet nélkül a lányokra vetették magukat. Az én szomszédom sem tartóztatta magát: lehúzta a sliccét, elővette a szerszámát, és fejemet az ágyékához nyomta. A neheze csak ezután jött.
A párok vegyülni kezdtek, a férfiak hol az egyik, hol a másik lányt rohanták le, voltak helyzetek, amikor minden nyílásomban volt valami. Piára, sok-sok alkoholra volt szükségem! Közben a pirula is hatni kezdett, úgyhogy a végén már fogalmam sem volt, hány pasival voltam.
A másnapi ébredést senkinek sem kívánom! Egy rémálomnak tűnt az egész este, ráadásul nem is igen tudtam visszaemlékezni arra, hányan is voltunk ott. Volt köztünk pár tapasztaltabb lány, ők mesélték, hogy több órán keresztül szexeltünk, mert a pirulák meg a pia felpörget, így jól bírtuk. Megkaptuk a pénzünket, megbeszéltük a következő heti munkát, majd elmentünk. Hazaérve befeküdtem egy kád forró vízbe, és órákig dörzsöltem magam. Próbáltam lemosni az érintéseket, a szagokat. Elgondoltam, mennyivel könnyebb lenne most felvágni az ereimet, és meghalni. Még most, mielőtt végleg belezuhanok a gödörbe. Mert akármilyen undorító is volt az egész, a pénz magáért beszélt. Túl sok volt ahhoz, hogy kidobjam.
Útban hazafelé úgy terveztem, elégetem, de nem volt erőm megtenni. Hetekig gyötrődtem, végül megkörnyékeztem Evelynt – talán ő tudna valami kevésbé veszélyes munkát. Róla már régóta suttogták, mivel keresi a pénzét. Nagyon kedves volt velem. Most már tudom, azért mutatja magát ridegnek, mert fél: nem akarja, hogy bántsák. Pedig senki nem lehet annyira rossz véleménnyel rólunk, mint amennyire mi a lelkünk mélyén megvetjük önmagunkat. Nem egyszerű azzal a gondolattal élni, hogy kurva vagyok. Lehet ezt szépíteni, de a tény tény marad.
Elolvastuk ezt a könyvet (Szex és tandíj) – és elsírtuk magunkat. Nem azért, mert olyan szomorú, hanem mert sok lány utolsó illúzióját tiporta a porba. Az egyetemen mindenki Nyugatra vágyik, azt hiszik: elég megcsípni egy jó kis ösztöndíjat, aztán övék a világ. Pedig a csóró ott is csak csóró. Akkor meg már nem mindegy, melyik mocsárban süllyedsz el? Fogalmam sincs, mi lesz velem. Még van két évem a suliból, addig eldöntöm. Szeretnék egy rendes munkát, tisztességes fizetéssel – de ki nem?”
Szakács Nóra
