Az ipolynyéki szőlősben! Kicsi korom óta rendszeresen jártunk szüretre Ipolynyékre, mert apukám onnan származik. Szóval, palócok volnánk. Hosszú út vezetett odáig a zöld színű Zsigulinkkal...

Mikor jött a kanyargós útszakasz, akkor tudtam, hogy már a közelben járunk. Ilyenkor bátyámmal lekuporodtunk az ülések elé, és kántálni kezdtük: „Jaj, jön a kinyir-kanyar, a kanyar, ami kinyír!” Közben jó nagyokat nevettünk. Ipolynyék gyerekkorom boldog nyarát jelenti – és nagypapám borospincéjét. Nagyapámnak az volt a mindene. A szőlő, a bor és a pince. A pince felett egy házikó áll, mögötte nyílegyenesre ültetett szőlős – és az egész egy domboldalon csücsül. Mi csak úgy mondtuk: „Megyünk a hegyre!” Nagypapám példásan rendben tartotta a birtokot. Tél vagy nyár, eső esett, vagy vihar zengett, mindegy volt: ha menni kellett, hát ment. Anno ennek apukám nemigen örült, mert legidősebb fiúgyermekként ki kellett vennie részét a munkából. Tanulás után a szőlőhegy felé vették az irányt (pedig ő inkább focizott volna). Nemegyszer elosont otthonról, még mielőtt jött volna az ukáz, hogy menjen a hegyre „bekapálni a szőlőt“. 

05_63.jpg
Családom a szőlősben

Kislánykoromban nem igazán szerettem a „hegyre” menni, mert féltem a pókoktól. Márpedig pókkal mindig összetalálkozik az ember odakint. Akkor még nem úgy láttam a világot, mint most. Akkor még a világ tele volt titokzatos élőlényekkel, amelyektől félni kell. Ma már, felnőtt fejjel, teljesen máshogy látom a dolgokat. Számomra Ipolynyék a paradicsom, az idilli bábállapotban megmaradt világ. Alig várom, hogy kiszellőztessem a fejem a hegyen... Keskeny, szűk, néhol kavicsos utacskák vezetnek a pincékhez. Két oldalt fák és bokrok. Amikor elérünk egy-egy festői kilátóhoz, teljesen átszellemülök. Elvarázsol a zöld táj, a friss levegő és a madárcsicsergés. S legfőképp a csend, mely uralja az egész vidéket. (Maximum a fűnyírók zúgását hallja az ember.) A pincéket ma sem választja el egymástól kerítés. Mindenki tudja, mettől meddig terjed a sajátja... Ha házi kedvencünk a szomszédba téved, akkor sincsen baj, a szomszéd kedvesen fogadja, sőt, némi finom falatot is juttat a kóbor jószágnak. A nyéki ember nem bántja a másikét, ezért nem kell zárt ajtók mögött ücsörögni. Az okostelefon és a televízió fent teljesen felesleges, elég a finom bor és a jó társaság. 

06_45.jpg

Egyik kertszomszédunk az ipolynyéki tiszteletes, akit a legtöbb helyi csak papocskának szólít. A tiszteletes nem rest levetni a reverendáját, kapát ragadni és a szőlőültetvényen tüsténkedni. Megesik, hogy úgy belefeledkezik, hogy még a szentmisét is majdnem lekési. A jóistenről azonban sosem feledkezik meg, mindig kész gondoskodni kedves nyájáról. Egyszer barátnőmmel sétáltunk a pincék közti utacskákon, mikor autóval arra tartott. Megállt mellettünk, lehúzta az ablakot, s megkérdezte, tud-e nekünk segíteni...
Eme kedvesség jellemez minden nyéki gazdát. Bármikor készek egy pohár finom borra vendégül látni az idegent, aki számára a vidéket még mesebelibbé teszi a palóc nyelvjárás. Öröm hallgatni, ahogy nagyapám mesél... Anyukám emlékei szerint jómagam is „jó palócként“ szólaltam meg először. 

Nem akármilyen terroár! Ásványos!
Ipolynyék község (szlovákul: Vinica) egykor járási székhely volt. Nagykürtöstől 20 km-re fekszik, a Korponai-fennsík déli lábánál, a Nagy-patak mentén. Ma a járás legnépesebb községének számít. 

07_37.jpg
Az ipolynyékiek kedvenc elfoglaltsága máig a természetben töltött idő. A nagyobb munkálatokat hétvégén végzik, akkor a legnagyobb a nyüzsgés a hegyen. A nyéki szőlőhegy sohasem üres. A nyéki ember, amikor csak teheti, megy a szőlősbe...

 

S most kicsit szóljunk a borról is, mert az egész hegyre járásnak ez adja az értelmét. Milyen az idei borod? A községet vulkanikus eredetű magaslatok övezik, ezért a nyéki terroár borai nagyon minerálisak. A talaj andezit, tufa és gránit, tehát a borok ásványosak (nem kell itt az ásványokat külön adalékokkal hozzáadni a borhoz, mint máshol). A peszeki leányka és a chardonnay vagy az olaszrizling nem megvetendő, a kék szőlők közül pedig a pinot noir és a kékfrankos a kedvelt. Már a borbemutatókon is találkozhatunk a nyéki pincészetek boraival. (Terroár jellegből kifolyólag a borok kicsit savanyúak, éppen ezért nem mindenki szereti őket.)

02_109.jpg

Az írásos emlékek szerint Ipolynyéken több mint ezeréves hagyománya van a szőlőtermesztésnek és borkészítésnek. A szőlőültetvények a Nagy-hegy és az Őr-hegy lábánál találhatók: elszórtan több mint félezer pince. Mindezt már Zsigmond Gábor meséli el nekünk, aki kiskora óta a szőlőültetvényeken tevékenykedik. A Zsigmond családi szőlészetben már a harmadik generáció műveli a szőlőt. A borászatot a kilencvenes évek elején alapította Gábor nagyapja, 75 hektáros szőlőterületen gazdálkodnak. Filozófiájuk, hogy csak és kizárólag nyéki szőlőből készítik boraikat. – Részt veszünk fesztiválokon és versenyeken, amelyeken a nyéki bort rendre kiemelik. Nem akármilyen bor a miénk!

08_24.jpg

Az ipolynyéki határ is dűlőkre van felosztva, legismertebb a Zsobrák, de ide tartozik a Kőre, a Hugyika, a Huszárlába, a Tótszög, a Nemesszög, a Lízapart, a Malommege, a Szeles, a Patincsa, a Kutyahegy, a Libahely, és még sorolhatnánk.

– Mindegyik név mögött egy történet van. A régi gazdák a nevek alapján tájékozódtak. A nevek nagyon régiek, az eleinktől örököltük őket – mondja Zsigmond Gábor.
– A helyiek már az új borstílusokat is követik, így a borospincéknél megtalálható a muskotály, a tramini, a kékfrankos, a cabernet sauvignon, az alibernet és a szentlőrinci egyaránt – fűzi hozzá Gábor. – A nyékiek szőlőművelés iránt érzett szeretete minden rossz rendszert túlélt. Az ittenieknek megmaradt az a jó szokásuk, hogy a szőlővel foglalkozzanak.

01_101.jpg

Hegyelés és egyebek
Ma a szőlősben végzett munkálatok nem sokban különböznek a régi idők munkálataitól. A szőlővel ma is ugyanaz a teendő, bár a gépek azért megkönnyítik a gazdák munkáját. – Ősszel veszi kezdetét a termőtalaj megművelése. Befedjük a földet, így védekezünk a téli fagyok ellen. Amikor lehullnak a levelek, el lehet kezdeni a metszést, mellyel megalapozzuk a következő évjárat termését. A metszéssel január-februárig le vagyunk kötve. Ekkor van a legtöbb munka a pincében, hiszen ekkor fejtjük a leszüretelt szőlő levét. Márciusban, amikor tavaszodni kezd, új élet költözik a szőlőbe: elkezd csöpögni... Ilyenkor kell lekötözni. Ezt a „zöld“ munkák követik: a szőlő felszabadítása, a levelek ritkítása. Június végén, Péter-Pálkor pedig megkezdődik a szőlő hegyelése... Közben persze folyamatosan kell végezni a földmunkálatokat, ilyen a kapálás vagy a szőlőtőkék közti gaz eltávolítása. Szeptember elején pedig kezdetét veszi a szüret... 

04_76.jpg

Különbségek!
Régen ünnepként, nem pedig munkaként élték meg a szüretet. Sokszor előbb is leszedték a szőlőt, amikor még nem volt megérve. Manapság erre már odafigyelnek.
Zsigmond gazda elárulja, hogy a jó bor titka a finom szőlőben rejlik. – Fontos még a tisztaság. Tiszta környezetben kell feldolgozni, érlelni és palackozni. A bort nem szabad magára hagyni, figyelni kell... 

03_97.jpg
A felszentelt Orbán-szobor a Zsobrák domborulat lábánál helyezkedik el, a szőlőskertek kapujában... Van egy másik szobruk is, Szent Donáté, aki szintén a szőlők védőszentje. Viharkárok és jégeső ellen oltalmazza a szőlőket – múlt év augusztusától Szent Orbánnal együtt védi a nyéki szőlőskerteket

 

Szlávik Cyntia
Fotó: Dömötör Ede

web-bannerek-hirlevel-01_4.jpg