Régen, ugye, volt a szoba-konyhás parasztház. A család apraja-nagyja ott született, élt és halt, egy fedél alatt. A külön lakás, „az én házam, az én váram” igényét csupán a polgáriasodás teremtette meg. Talán a menyecskék is megelégelték, hogy az anyós belekukucskál a fazekukba...
Nem az anyukánk, nem a nagynénink, nem a barátnőnk. Rajtunk is múlik, milyen szerepet kap életünk forgatókönyvében az anyós. Ne feledjük, hogy a szeretett férfi az, aki összeköt vele – ugyanakkor el is választ tőle…
Az anyós-meny viszony mindig is érzékeny téma volt, a sztereotípiák gyakran egy konfliktusokkal teli kapcsolatot vetítenek előre. Mi rejlik a háttérben? Valóban „szipirtyó” minden anyós?
Az anyák jobban ragaszkodnak fiaikhoz, mint lányaikhoz. Biztosan azért is, mert rájuk még akkor is hatást tudnak gyakorolni, ha már „házon kívül” élnek.
Az após meghalt, az anyós folyamatosan nálunk ül, és mindenbe beleszól a háztartástól kezdve a gyereknevelésig. Hogyan oldjuk meg ezt a gyakori családi problémát?
"Akadnak történetek, karácsonyi mesék, amelyeket úgy őrzünk, mint a dobozba rejtett füzéreket és színes üvegdíszeket, hogy azután minden évben elővegyük és megcsodáljuk őket."