Az elején még visszafogtuk magunkat, ám miután nem robbant be a járvány, a futárok egyre elfoglaltabbak lettek. A karantén alatt jócskán megváltoztak vásárlási szokásaink, sokan a netről rendelnek. Összeállításunkban munkatársaink mesélnek a vásárlási stratégiájukról...
Vásárolni jó, sokan szeretnek új cuccokat beszerezni. Mások a túlfogyasztástól féltik a bolygót, ezért a Ne vásárolj! jelszót követik. Ők előtte is alig, és most sem vásárolnak ruhát – ellentétben a shoppingolókkal, akik a vége felé nem nagyon tudtak ellenállni az akciós kiárusításoknak. A futárokat serény munkára fogták, s ma a futárszolgálatok majdnem nagyobb forgalommal dicsekednek, mint a karácsonyi nagy tülekedés idején.
Még mindig!
A napi betevő bebiztosítása is macerás aktus, hiszen még mindig kesztyűben és maszkban indulunk bevásárolni. Az óvatosak ritkábban járnak le a kisüzletbe, és egyre többen netről rendelnek friss zöldséget és húst is a főzéshez, hogy nullára tudják redukálni a találkozások számát. A szerencsésebb helyeken az éttermek házhoz szállítást vállaltak, így akár készételt is rendelhetünk haza. Az, hogy ki milyen gyakran megy bevásárolni, nagyon változó – olyan nincs köztünk a szerkesztőségben, aki egyáltalán nem jár üzletbe.
Egyik munkatársunk egy kis falucskában él, számára az egérutat a bezártságból a napi bevásárlás jelenti. Minden nap egy óra tájban szépen lecsukja a számítógép fedelét, és helyette felnyitja sminkasztalkája tükrét. Szépen kikészíti magát, felrakja a legújabb highliterét, majd levonul bevásárolni a sarki kisboltba. Ez a pár percnyi jelenés a hűtőpultok előtt hozza egyensúlyba kissé elborult lelkivilágát.
OLLÁRY ILDIKÓ – A Lidl kifutóján!
Nem szoktam vele hencegni, de az olvasók kedvéért hajlandó vagyok lebuktatni magam: indokolatlan vonzalmat érzek a szupermarketek iránt. Imádom a telepakolt tarkabarka polcok látványát, a levegőben terjengő friss péksütiillatot. És akkor még nem szóltam a virágállványokról, amelyek előtt képes vagyok néha tizenöt perceket téblábolni.
A járványhelyzet engem minden szempontból az íróasztalomhoz láncolt – két hónapja egy szűk panellakás jelenti számomra a világot. A heti egy bevásárlás nagybetűs ünnepként van számon tartva a naptáramban. Általában kora esti időpontot választok hozzá: szépen rákészülök, kicsinosítom magam (rossz beidegződésem a rúzsozás), s már vonulok is végig a Lidl kifutóján...
Viccet félretéve, tényleg jólesik egy kicsit ingergazdagabb környezetre váltani, de védőfelszerelés – maszk, kesztyű és kézfertőtlenítő – nélkül továbbra sem mozdulok ki a négy fal közül. Az embereket ugyanakkor sokkal fegyelmezettebbnek látom, mint a karantén előtti időszakban: mostanság például senki kosarában nem tornyosulnak WC-papír-halmok.
Mivel szigorú diétát követek, rám sem jellemző a tartalékolás: a készleteimet mindig szerdánként szoktam feltölteni.
Végezetül (amivel még muszáj eldicsekednem): az online rendelések terén is visszafogtam magam. Jó, jó, a karantén elején párszor megfordult előttünk a futár, de kozmetika- és ruhavásárlás terén már csak árnyéka vagyok a korona előtti önmagamnak. Ez a két hónap „házi őrizet” ugyanis pont elég volt arra, hogy egy kicsikét átértékeljem, melyek azok a dolgok az életemben, amik úgy istenigazából fontosak!
DARNAY KRISZTINA – Leállt a Kiki-shopping!
Imádok vásárolni. Az izoláció előtt mindig a boltokat róttam, az online vásárlást nem nekem találták ki, valahogy sosem „jött be” a rendelés: vagy a ruha anyaga volt ócska, vagy a méret nem passzolt. Amikor kicsi lányka voltam, a mama minden hónapban elvitt minket shoppingolni a két unokatesómmal.
Ilyenkor ránk volt bízva, hogy válasszunk magunknak valamit – egy csili-vili, hatalmas bevásárlóközpontban! El lehet képzelni, hogy mit érezhettünk: olyan volt, mint mikor az éhező elé odaraknak egy nagy tál habos-cukros sütit, csak mi épp a ruhákat habzsoltuk.
Megszólalt Barbi, az unokatesóm: Mama, én már választottam! A mamácskánk odaszólt: Na, mutasd! Persze, csodásan áll rajtad! Egyszer csak megszólal Dóri, a másik unokatesó: Mama, ezt nézd, ilyet még senkin sem láttam. Mire a mama: Igen, kicsinyem, megvesszük, a tiéd lehet. Közben én ráálltam a nadrágokra, őrült tempóban válogattam. A mama megkért egy eladónőt, hogy segítsen nekem. Eltelt egy óra ... aztán két óra, már velem együtt válogatott az egész üzlet, míg nagy sokára rátaláltam az igazira...
Az eladó hölgy csak annyit mondott: Kérem szépen, ilyen nehéz esettel még nem volt dolgunk! Elszégyelltem magam, de szerencsére többé nem találkoztunk. (Lehet, hogy miattam otthagyta az állását?!)
Igényes vagyok!
Azt hiszem, ez a történet egy életre szólt, mert azóta is a tökéletes ruhát keresem, és néha a végsőkig feszítem a húrt. Ezért sem szeretem a netes rendelést: a fényképről nem érzed a ruha illatát. Bezzeg egy kőüzletben megsimogathatod! Mindezen örömömnek és tobzódásomnak a koronaszörny drasztikus véget vetett. Azóta másutt nem volt jelenésem, csak a kisállatkák előtt a természetben. Ezért aztán úgy döntöttem: ezentúl nem veszek magamnak semmit. Spórolni fogok!
A neten csodás ruhák jöttek velem szemben, rájuk kattintottam, válogattam közülük, bepakoltam őket a kosaramba, majd gyorsan bezártam az oldalt. A fogadalmat azóta sem szegtem meg – ám azért most rendeltem valamit. Egy szépséges lengőhintát a nappalim közepére. Az ÚjNővelsportolok! kihívás okán pedig kiválasztottam egy szép sportrucit, de az még nem érkezett meg (nagyon elfoglaltak lehetnek azok a futárok...). Nem tudom, mi lesz a karantén után, de szeretném megtartani ezt az önkéntes „szilenciumot”. Élelmiszert persze vásárolok, ott semmi nem változott, ugyanúgy kéthetente, mint a karantén előtt. Talán annyi változott, hogy többet főzök, és egyre inkább élvezem.
VARGA HENRIETTA – Tíz dolog, ami boldoggá tesz!
A listán a sütés-főzés mellett a vásárlás is szerepel. Ez utóbbit az utóbbi hetekben kicsit túlzásba vittem. Ám mindig minden okkal történik! Kertes házban lakunk, ahol mindig akad tennivaló. Most épp a kerti teraszt csinosítjuk. „Túl nagy a zöldplacc az udvaron – jegyezte meg a minap a férjem –, elkelne oda egy csúszda!”
Jó! Megrendeltem a csúszdát, majd maszkban, könyökig felhúzott gumikesztyűben (a mosogatókesztyű volt csak kéznél) szaladtam a futár elé. Átvétel után eszeveszett módon nekiestem a csomagnak, és fertőtleníteni kezdtem... Ez volt az első netes vásárlásom a karantén idején. (Hisz mindenki azt tanácsolta, hogy először fújjuk le a csomagolást, majd hagyjuk a bejárati ajtónál pár napot „akklimatizálódni”. )
„Nézzük csak, szép, szép, de valami még hiányzik az udvarról! – jegyezte meg később a férjem. – Rendeljünk egy hintát!” Végül három lett belőle, a kerti csúszdából meg rönkfa játszótér. Ilyenkor mindig azzal nyugtatom magamat, hogy a két hónap alatt rengeteget spóroltam a kozmetikuson, a fodrászon. Az impulzív vásárlások száma is lecsökkent. A neten pedig jobb szeretem az utánfizetést. Nem szívesen utalok előre pénzt.
A bevásárlói körkép rendkívül színes: míg mi a netről rendelünk, vannak olyan kicsi-pici gömöri falucskák, ahol egyáltalán nincs üzlet, és még a mozgóboltos is megbetegedett. Az idős embereknek így buszra kell ülni, mikor a készletek kifogynak. Pedig, ugye, pont nekik kellene otthon maradni...
Közben a gyerek lába kinőtte a tavaszi cipőt... Felhívtam az egyik barátnőmet, akinek sportüzlete van a városban. Videón kiválasztottam a cipőt, ő pedig hazaadta próbára. Itt is minden rendszabályt betartottunk. Szóval a párommal mi vagyunk a példás karanténpár! Nem járunk áruházba, az élelmiszert az egyik helyi vegyesboltban vásároljuk. Voltaképp rendelésre házhoz jön, mióta a fertőzés időszakát éljük. Elküldöm a férjemnek SMS-ben, mi hiányzik a konyháról, ő pedig továbbítja az üzletesnek az üzenetet, munka után pedig kiváltja az árut.
KOVALCSIK MÓNIKA – Majd egyszer!
Általában hetente egyszer – és egyedül indulok bevásàrolni. Próbálom megtervezni a heti menüt, hogy mit fogok főzni, és igyekszem megvenni minden hozzávalót egyszerre.
Ebédidő alatt járok vásárolni, bízva abban, hogy olyankor kevesebben vannak. Nem szeretek élelmiszert felhalmozni, hisz a sok liszt megkukacosodik, és így tovább. A reggeli friss kifli, kenyér beteremtése a férjem feladata, mivel ő korábban ébred, mint mi, és őt csak a közeli kisboltba lehet elküldeni, mert nem szereti a nagy üzleteket, sem a tömeget.
Mivel már jó ideje otthon vagyunk, nem vonz a shopping, mert nincs hol villantani. De azért már hiányoznak a csajos napok, mikor a lányaimmal kirúgunk a hámból, vásárolgatunk, nézelődünk, csavargunk. Majd egyszer!
