Kitárul az időablak! Lassan mindenhol és mindenkor vásárolhatunk, nem kell majd várni az időablakunkra. Ám a karantén alatt bevásárlási szokásaink jócskán átalakultak. A spontaneitás kiveszett ebből a műfajból is. Erről vallanak az Új Nő munkatársai.
Sajnos, a bevásárlás öröm részét kénytelenek vagyunk kis időre elfelejteni, annyi a kényszer és a muszáj. Szerkesztőségünk némely tagja külön stratégiát eszelt ki ezek áthidalására. Alant ezeket tekintjük és vesszük át. Így vásárolunk mi!
Míg azelőtt fogtuk a cekkert, és simán bevásároltunk cetliről vagy anélkül – az utóbbi időben jól át kellett gondolnunk, miért is ugrunk le a sarki kisüzletbe vagy autózunk el a nagy szupermarketbe. Maszk és kesztyű nélkül ma sem vásárolhatunk be, a tömeget is ajánlatos elkerülni. Pedig vásárolni jó, legalábbis sokaknak örömet szerzett bevásárolni a főzéshez. Sokan imádnak nézelődni, kutakodni (tudok egy ismerős ügyvédről, aki még a lisztet is átpergeti az ujjai között, mikor senki nem látja). Vajon mi lehet most vele, a mai kontaktusmizériás időkben?
Egyik munkatársunk pontos térképet rajzolt bevásárlási útvonaláról, amelyik megmutatja, hova kell nyúlni, melyik utcácskába kell betérni kedvenc üzletláncában (a nevét nem adja, nem szeretné kinevettetni magát). Neki előre megírt menüje is van egész hétre, s aszerint vásárol.
Nagyvendégi Éva
– Igazság szerint én ritkán vásárolok be. Ha meg igen, akkor szinte a hajnali órákban elindulok, hogy elkerüljem a tömeget. Nálunk a karantén óta a bevásárlás zömét a férfiak intézik, mert imádnak főzni. Mivel nagycsaládként lakunk együtt, a prímet a vejünk, Jancsi viszi, plusz a férjem. A többséggel ellentétben én nem szeretem a nagy üzleteket. Általában a sarki kisüzletbe ugrok le, mert ott kevesebb az áru, és nem szeretek 32 fajta kenősajt között keresgélni. Szeretek cseverészni az eladókkal, ami ma már luxusszámba megy, mert az eladótérben nem nagyon tartózkodik személyzet.
– Először nem értettem, mi történt, aztán rájöttem! Kirakodnak, mert több a vásárló, mint egyébként. Sajnos, kevesen tartják be a távolságtartást, legalábbis az én üzletemben. Most meg szerdától igazán elszabadult a rohanósdi, mindenki siet. Hetente egyszer csinálunk nagybevásárlást, azt is hétvégén, kora szombat reggel, mert akkor mindig „megareggeli” van, s. k. kenőkkel, tojásos ételekkel és kolbászokkal. Amúgy heti egy vagy két alkalommal ugrunk csak le ezt-azt kipótolni, mert az éléskamra ritkán hiányos.
– Nem spájzoltunk be se lisztből, se cukorból, későn kaptunk észbe. A kenyeret néhanap a jó barátnőm süti (néha kovászosat), kiflit csak szombatonként veszünk, felvágottat is. A hentesárut mindig ugyanattól a hentestől szerezzük be. Imádunk enni, a többiek a családból venni is, vagyis vásárolni, de ezt a kedvtelést most észszerűen űzzük, igazán! Ja és a piac, az nagyon hiányzik, mert hétvégi rituálé volt kimenni. Ám én azt tartom, a szüleim ennél sokkal, de sokkal nehezebb időket is kibírtak. Falusi lány vagyok, aki még a tehén farkát fogta, úgyhogy fals ennivalóval engem nem tudnak becsapni. Én ismerem még az igazi paradicsom és a vasárnapi húsleves ízét. Csak néha vásárolok, de akkor felkutatom a legjobbat...
Király Anikó
– Bocsássátok meg nekem, de én csak egyetlen üzletet szeretek, mégpedig a könyvesüzletet! Minden mást nyűgnek érzek, még a ruhaboltokat is... Egyébként ma is ugyanúgy járok élelmiszerboltba, mint a karantén előtt, semmi nem változott. Ha megyek, akkor zárás előtt fél órával. Falun pedig eddig se volt tömeg a boltokban, és most sincs. Ráadásul itt senki sem pakolja tele a kocsiját toalettpapírral...
Mióta az egyik online ruhaüzletben rátaláltam a méretemre, azóta a ruhák is házhoz jönnek (vagy a postára). Ahogy a könyvek is, melyekkel a Könyvfesztivál alkalmából (elmarad) leptem meg magamat.
– Legutóbb pedig az elektromos fogkefémhez rendeltem fejeket: ezekre különösen büszke vagyok, hiszen kilenc fejet sikerült kapni három áráért... Amúgy ma már valószínűleg csak egyetlen dolgot nem tudunk a netről se beszerezni, mégpedig a száraz élesztőt. Létezik még egyáltalán? Esetleg mostanra fizetőeszköz lett belőle?
Dömötör Ede
– Nem szeretek vásárolni, de a szükség rávisz, mivel egyedül élek. Igyekszem átgondoltan, megfontoltan intézni a bevásárlásokat, hiszen az életem múlik rajta. Gondoljunk csak bele egy picit! Amit a boltban megveszünk, abból fogunk főzni, azt esszük meg, utána attól függ az egészségünk, az erőnlétünk és hosszú távon a közérzetünk is. És itt kezdődnek a gondok. A kínálat szinte átláthatatlan. Ám nagy része hulladék már a polcokon is. Cukros üdítők, nátrium-glutamáttal megtömött, felfokozott ízű, félkész ételcsodák: ám én ezeket kihagyom.
– Megpróbálom kiválasztani az egészséges húst vagy vajat – míg fel nem röppen a hír, hogy mostantól szörnyű kínhalált hal az, aki ezeket fogyasztja. Az elmúlt tíz évben a tudomány megcáfolt, majd újragondolt mindent. Ember legyen a talpán, aki tévedhetetlen, és csak egészséges ételt választ. Marad az igyekezet – és a remény, hogy nem nyúlok nagyon mellé…
M. Ando Krisztina
– Vásárlási szokásaim megváltoztak. Tudatosabb lettem – ezt adta nekem a koronajárvány! Márciusban, amikor már érződött a járvány szele, nyakamba vettem a várost. A fodrászom az utolsó pillanatban fogadott, a szabónál lerövidíttettem az új farmeromat, a drogériában és a bioboltban is megvettem a szokásos kenceficét. Ám élelmiszerből nem spájzoltam be, és ma is mindig listát írok, aszerint végzem a nagybevásárlást – általában kora délután, mert akkor kevesebben vannak. Heti egyszer vagy kéthetente elég lemenni.
Másik munkatársunk csak kisboltba jár, ezzel támogatja a helyi kisvállalkozókat. És csak akkor lép be az üzletbe, ha rajta kívül nincs bent senki más: ezt a mániáját már jól ismerik az eladók. A megfelelő időablak kipuhatolását szintén ő kezdte, reggel fél hatkor már az ajtó előtt toporog.
– A nagyobb üzleteket szeretem, ahol bővebb a választék, és nem szeretek elidőzni. Ha csak pékáru hiányzik, akkor a kis pékbüfében állok meg. Ruhát két hónapja nem vettem. Home office-ban nem kell rongyot rázni, nincs kinek! A család nemrégiben az egyik internetes áruházból rendelt, a közös virtuális kosárba én is beleraktam két sálat és pár kiegészítőt a bringámra. A divatot csak szájmaszkban követem (a helyi kézművestől vásároltam pár szép szájmaszkot).
Sallay Erika
– Az esetek túlnyomó részében a férjem bonyolítja le a bevásárlást – ez annyiban más, hogy „normális időben” ő nincs is otthon hétköznap, mert külföldön dolgozik. Falun lakunk, a helyi kisboltokban szinte minden megtalálható, semmiben nem szenvedünk hiányt (szeretünk itt élni). A két hónap alatt egyetlen alkalommal ugrottunk csak be a városba, ám akkor két kocsit tologattunk magunk előtt. Én intéztem a szüleim bevásárlását, a mi kosarunkat meg a férjem pakolgatta.
– A „korona” pozitív hozadéka, hogy végre ő is megtanult bevásárolni! Ma már mindenre gondol, az olajtól kezdve a törlőkendőig. Elmondhatom, hogy rutinos és előrelátó fogyasztó lett belőle, és mára otthonosan mozog a kamrában is. Nem futunk felesleges köröket a „mi van otthon” kérdéssel, mert ő aztán mindennel tisztában van...
Néma László
– A karantén legelején még a feleségemmel együtt jártunk bevásárolni, mondjuk, hetente kétszer. Aztán én inkább otthon maradtam, így a feleségem egyedül sétál el a közeli Jednota-boltba (még reggel kilenc előtt), hogy meglegyen a friss kifli a családnak. Ma már csak nagy ritkán veszi igénybe a segítségemet a nagybevásárlásnál, akkor is csak zárás előtt. Én ilyenkor még a gép előtt ülök, és szerkesztek (ez az otthoni munka átka, sosincs eleje vagy vége).
– Az utóbbi időben a Billa lett a kedvenc üzletünk, ahol nagy a fegyelem a vásárlók és az eladók között, és ahova csak korlátozott számban engedik be a vásárlókat. Nekem egyedül az webshopok maradtak, bár a netről is jóval kevesebbet rendelek, mint a járvány előtt. Valahogy mintha sokkal kevesebb dologra lenne szükségem… Ki érti ezt?!
