Ugrott a délutáni kávészünetem, amikor hozzánk is megérkezett az ingyentej! Utána már csak dobozoltunk szorgosan, mint Tóték.

A kiosztás reggelén az iskola kapujában szorgos hangyaként sürgölődnek a szülők, a pedagógus pedig kartonokkal szaladgál, mint a mérgezett egér. Az ingyentejprogramba – melynek célja az egészséges étkezési szokások kialakítása – 1300 iskola kapcsolódott be. Mi a férjemmel már az első szállítmány után megegyeztünk: nem fogom Kleopátra tejfürdőjét megrendezni otthon, mi lemondunk a tejünkről azok javára, akiknek valóban örömet szerez, amikor hazavihetik.

tej-tanito-szilva-1.jpg

Az iskolákba küldött leirat kisbetűs részében azt írták az illetékesek, hogy a tejet nem vihetik be az iskolai étkezdékbe. Így aztán magad, uram, ha szolgád nincs! A környékbeli iskolák és óvodák már tavaly is szeretetszolgálattá vagy büfévé alakultak át. Az ételcsomag kiporciózását nyilván mindenki megmorogta... Néhol rásózták a takarítónőkre vagy a gondnokra, másutt maga az igazgató számolta le az almát.

Sokféle élelmet kaptunk eddig: kalácsot, almát, nektarint, újabban a szilva ment nagyon. No és a tej! Ez utóbbi az uniótól érkezett (legalábbis ezt mondják), a több láda gyümölcs pedig egyszeri projektek végállomásaként futott be hozzánk. Örüljünk, hogy van! – biztatja egymást tanár és szülő, mikor újabb rakomány érkezik.

Manapság a pedagógusok tanítás helyett más csemegékkel vannak elfoglalva. Humberto cirkusz, avagy mikor lesz a pedagógus újra pedagógus?

De miért kell magunkat pozitív hozzáállásra biztatni? Talán már az is baj, ha étel áll a házhoz? Nem baj, de egyik kőműves se örülne, ha a habarcsolás mellett neki kellene bevásárolnia a háziaknak. Senki nem örül, amikor munkaköréhez nem tartozó feladatokat osztanak rá.

Hogy értsük, mire gondolok: a lányom osztályában a tanító néni javaslatára minden diák megrendelt egy divatos regényt, és megvette a hozzá csomagolt munkafüzetet. Vajon miért nem bántuk meg, hogy megvettük, pedig pénzbe került? Mert hasznosnak tartottuk. Azonban ha magunkat kell győzködni, hogy „örülj, te hálátlan” – akkor lehet, hogy az ajándékkal van valami baj.

minden_reggel_ujno.sk_82.png

Az élelmiszer elfogy, vagy (gyakran) ránk romlik, ám vannak maradandó ajándékok is. Biztos vagyok benne, hogy minden gyerekes házban kallódik egy-egy ajándék tolltartó, a tokiói olimpia logójával ellátott, két használat után lepukkant tornazsák, sosem olvasott ajándék könyv és pléhkitűző. Továbbadni nehézkes, mert a háztartások többsége betelt. Eleinte, jó kislány módjára, próbáltam mindent hasznosítani. Az ajándék ételhordóba Barbie-kellékeket pakoltam, a tornazsákokba páratlan zoknit. Ám folyamatosan érkezik az utánpótlás. Aztán egyszer a húr elpattant.

Miért vagyok Grincs?

Rám foghatják – joggal –, hogy nem tudom értékelni a pályázaton nyert és alapítványoktól kapott ajándékokat és az ingyenételt. Elégedetlenségem egyik oka az, hogy kifejezetten szimpatizálok a mértékletességgel és a környezetbarát életmóddal. Mire a nyakamba öntenek egy halom cuccot, amit nem is kértem. Bizonyára vannak családok, ahol tényleg jól jön ez a kis segítség... Viszont hazafelé caplatva jól látom az aszfalton, hogy mit kaptak aznap ebédre a gyerekek. Szétcsattant joghurtok és szemetesből csordogáló kakaók jelzik az „étel útját”.  Az élelmiszer már nem olyan érték, mint nagyanyáink idejében!

Az iskoláknak pedig hatalmas szerepük van a jövő generációjának nevelésében: így a mai trendeknek megfelelően kézzel-lábbal környezettudatos életmódra kéne rávezetnünk a tanulókat. Ehelyett ingyenszilvát adunk a kezükbe, hogy hazafelé menet azzal dobálják meg egymást.

Az adománylogisztika sem fenékig tejfel. Milyen az osztálylétszám, ki igényli, hogyan viszik haza, milyen méret, zsíros, félzsíros? Pattog a kérdezz-felelek, majd következik a visszajelzések begyűjtése. Hiába, muszáj csinálni! Muszáj fejet hajtani, nehogy szó érje a ház elejét. (A prímet persze a Covid-tesztek viszik, melyeket a tanároknak kell elvégezni. Az „önkéntes” otthoni teszt pedig annyira önkéntes, hogy felhasználásáról jelentést kell adni.)

S mindig azt hisszük: ennél már nem jöhet rosszabb, ezt nem lehet nagyobb lappal leütni. Pedig csak néhány lépés, hogy a tej mellé a tanár kenje meg a gyerekek tízóraiját friss, uniós támogatásból beszerzett vajjal.

tej-tanito-szilva-3.jpg

Fecseg a felszín, hallgat a mély

Nyáron találkoztam egy ötvenes évei végén járó volt tanárnővel, aki szerint az iskola lassan már mindennel foglalkozik, csak tanítással nem. Reklámoztatás, pályázatírás! Egy gyerek nem a legújabb technikáktól lesz ügyes – ezt hosszú évek tapasztalata alapján állította. S mint mondta, az a legszomorúbb, hogy ezekről a kérdésekről nem tudunk eszmét cserélni.

Nálunk nincs olyan, hogy vitakultúra; nincs olyan, hogy szépen meghallgatjuk egymás véleményét az iskolát érintő kérdésekről. Akárcsak a politikában, a pedagógiában is mindenki fújja a magáét, nincs platform, ahol értelmes emberek értelmes kérdésekről pró-kontra elbeszélgethetnének. Pedig tetszik, nem tetszik, az iskola ma sokkal inkább szocializációs központ, mint akár tíz évvel ezelőtt.

Vitát az iskolába és az iskoláról! Az építő diskurzusok gazdagítanak. Az érvek és ellenérvek felsorakoztatását szerencsésebb iskolákban már tanítják. Vitaversenyeket rendeznek, hogy a diákok megtanuljanak személyeskedés nélkül nézetet cserélni.

Tisztelet a kivételnek, de a mai gyerekek többsége az iskolában beszélget, focizik, fut és társasozik. Még a szuper szülő sem tudja kipótolni a kortársi kapcsolatokat vidámparkkal vagy állatsimogatókkal. Ennek fényében már rég nem igaz, hogy az otthon biztosítja a szocializációt, a játékot és mozgást – az iskola pedig a matekot és a nyelvtant. A 90-es évek elején zárult kutatások szerint az iskolában megtanult anyag maximum 18 százalékban járul hozzá az életben való helytálláshoz, 82 százalékban máson múlik – olvashatjuk Vekerdi Tamás egyik könyvében. Öt év alatt még az eminens diák is elfelejti a tanultak 75 százalékát. Ezért talán át kéne gondolni, hogy a biflázás mellett milyen módszerekkel lehetne csiszolgatni gyerekeink ismeretanyagát, vagy hogyan tudnánk jobban gondozni a tehetségüket.

Nagy kár, hogy manapság a tej és a szilva mellett valódi pedagógiai témák alig kerülnek terítékre. Nagyon sok újító kezdeményezés van, csak elszigetelten. Sok ügyes és lelkes tanító van – ám ha a mérleg egyik serpenyőjébe pakolunk, akkor a másik felét sem kellene üresen hagyni... A mai tanító hiába várja Mózest, aki majd kivezeti a piték és tejek útvesztőjéből. Úgy tetszik, ez a Mózes még nem született meg.

Deák Csáky Julianna