A kisbaba életének első hónapjaiban – főképp az első háromban, amikor is a szakember szerint még nem beszélhetünk túlzott gondoskodásról, ha a lehető leggyorsabban kielégítjük a gyermek minden igényét – teljesen rá van utalva édesanyjára, igényli közelségét.
Négy-öt hónaposan viszont már nem kell mindig felvenni a babát, ha éjjel felsír. Először csak menjünk oda az ágyához, simogassuk meg, és várjunk egy kicsit, hogy magától is visszaalszik-e.
A 2-3 éves gyerek fel szeretné fedezni a világot, és ebben nem szabad őt megakadályozni. Kíváncsi a miértekre és a hogyanokra. Akkor hiszi csak el, hogy a bögre meleg, ha megérinti. Próbára szeretné tenni az erejét. A sikerek mellett vereségben is része lesz, de nem baj. Nagyobb öröm hosszú kísérletezés után egymásra rakni négy-öt kockát, mint a szülők segítségével hatalmas tornyot építeni. A kisgyereknek a kis dolgok is nagy sikerélményt jelentenek.
Ha a kicsi útjából elgördítünk minden akadályt, később, mikor nehézségekkel találkozik, képtelen lesz önállóan megoldást találni. Azok a gyerekek, akik helyett a szülő mindent megcsinál, később nem hisznek magukban, bizonytalanok és ügyetlenek lesznek. Az sem jó, ha mindig megmondja valaki a gyereknek, hogy mit tegyen, mert a gyerek elveszíti kezdeményezőkészségét, semmibe sem fog bele magától.
Minden életkorban szükség van önálló elfoglaltságra, amikor kötetlenül, külső irányítás nélkül tevékenykedhet a gyermek.
A gyerek egyéves kora körül járni tanul, fizikailag eltávolodik az anyjától. Napról napra mozgékonyabb: mászik, fut, mindent megérint és tanulmányoz. A szülőnek napjában többször is döntenie kell, hogy „az ember a saját hibájából tanul” elvet kövesse, vagy inkább próbálja megelőzni a bajt. Mindkettő helyes – a maga idejében. A szülő elmondja, hogy az utcai forgalom veszélyes, és megfogja a gyerek kezét, ha átkelnek az úttesten.
Beavatkozik, ha például a kicsi forró vizes fazék közelébe kerül, esetleg a terasz korlátjára vagy a szekrényre készül felmászni, elzárja a gyógyszereket, vegyszereket.
A felfedezőútra induló gyerek nem ismeri fel a veszélyt, a felnőtteknek kell előle elhárítaniuk. Az olyan tapasztalatoktól viszont nem kell mindig megóvni a gyereket, amelyek kellemetlenek ugyan, de nem veszélyesek. Természetesen a gyereknek fáj, ha mezítláb rálép a szerteszét hagyott játékaira. Ha azonban a szülő mindig rendet rak, nehogy megtörténjen a baj, a negatív élmény és vele a tapasztalat is elmarad.
Vigyázzunk, mit mondunk! Ha a gyerek azt hallja, hogy „Le ne ess!”, megijed, és nem tudja, mit tegyen. Jobb a konkrét utasítás: „Kapaszkodj meg a legerősebb ágban!” Ugyanez érvényes, ha valami nem sikerül. „Most nem sikerült, de legközelebb biztosan fog.” Ez a megjegyzés bátorságot ad, míg a gúnyolódás elveszi a gyerek kedvét a további próbálkozásoktól.
