Tóth Verát 19 évesen ismerte meg a nagyközönség, amikor bekerült a Megasztár című tehetségkutató műsor legjobb 12 énekese közé. Bár a döntőben nem ő volt a zsűri kedvezményezettje, a közönségszavazatok alapján ő lett 2004 legjobb énekese.
Látszólag az élet mindent tálcán kínált neki, pedig keményen meg kellett küzdenie a sikerért: elfogadtatnia magát olyannak, amilyen, majd kibújni a „megasztáros” (sokak szemében lekicsinylő) megkülönböztetés alól. Három évvel a győzelem után két lemezt mondhat magáénak, és saját, 9 tagú kísérőzenekarral is büszkélkedhet.
Fotó: @discogs.com
–Így utólag bevallhatom: én nagyon szkeptikusan fogadtam a Megasztárt. Na, itt van egy újabb valóságshow, ahol lehúzzák a bőrt az emberekről, majd kifacsarva eldobják őket! Féltettelek benneteket, hogy a ti sorsotok is ez lesz. Szerencsére nem így történt...
– Valami igazságalapja van a dolognak. Minden rezdülésünket kamerák rögzítették, és inkább a vidám, szórakoztató történéseket mutatták be, miközben a kemény dolgok fölött átsiklottak. Pedig keményen dolgoztunk! Reggel hétkor keltünk, tízre jött az énektanár, délután a koreográfus. Véletlenül sem fordítva, pedig hát reggel alig volt hangunk! Tizenketten voltunk a lakásban, állandó hangzavar közepette. A zongoránál Mujahid Zoli gyakorolt, bent Nagy Edmond hangolt, Schmidt Barbara az egyik szobában, Schmidt Vera a másikban, Oláh Ibolya fülhallgatóval a fején énekelt. Meg ugye a tévésstáb is ott forgolódott körülöttünk. És ilyen körülmények között kellett készülni a megmérettetésekre! Számunkra „fiatalság bolondság” volt az egész: egy nagy buli. Amikor először a szemünkbe mondta Pierrot, hogy „gyerekek, a csapból is ti fogtok folyni”, kinevettük. Furcsa érzés volt, amikor először felismertek a villamoson. Nem akartam elhinni, hogy a műsor ennyit számít. Mi nem néztünk magunkat, fogalmunk sem volt arról, hogy a műsor ennyire fel van futva.
– Azt mondtad, nem lehetett felkészülni a műsor fogadtatására. A győzelemre igen?
– A szerencsésebb fajtához tartozom. Mindig hosszú távra tervezek, nem csak a mának élek. Végig kísért a kétely: mi van, ha nem jön össze? A jelentkezési lapot is az anyukám adta be. Én nem hittem abban, hogy összejön. Gondoltam, megint csak a vékony csajokat fogják futtatni. Szerencsére nem ez számított! Aztán nyertem – de tudtam, hogy nem ez a világ közepe. A zenei pályafutásom csúcsát nem ez jelenti, ez csak egy állomás. Hiába voltam az első, lehetett látni, hogy nem én vagyok a központ. Persze rengeteget köszönhetek a tévének. De én nem voltam számukra igazán izgalmas. Egy normális családban élő vidéki lány, aki felkerült Budapestre.
Harcolnom kellett az érvényesülésért! Gondolkodtam, hogy mit is csináljak. Kezdjek el alakoskodni, vagy adjam önmagam... Nos, a természetességgel, a közvetlenséggel meg lehet ragadni az embereket. Jártam a saját utamat...
– Emlékszem a döntőre, ahol szentbeszédet tartottak arról, miért ne te legyél az első: fiatal vagy, tapasztalatlan, szerintük nem fogod tudni elviselni a győzelem súlyát. Erre teljesen rácáfoltál!
– Világéletemben tudtam kezelni az embereket. Már 13 éves korom óta az éjszakában dolgozom, sokat láttam és tapasztaltam. Apukám barátjának volt egy együttese, ahol én voltam az énekesnő. Lakodalmakon, bálokon léptünk fel. És bizony megesett, hogy megfenyegettek: ha nem éneklem el ezt vagy azt, bajom lesz belőle. Lassan megtanultam, kivel hogyan kell bánni. Az empátiakészségem nem átlagos. Ha valaki sír mellettem, én is rögtön elbőgöm magam. Megesett, hogy ezzel visszaéltek. De ma már nem hagyom magam! Halak vagyok, Oroszlán aszcendenssel. Mikor megérzem, hogy be akarnak csapni, bizony kibújik belőlem az oroszlán.
– A magyar sajtó valamiért azt a hamis képet festi rólad, hogy gátlásos és visszahúzódó vagy – miközben itt ül előttem egy életvidám, közlékeny lány, aki körül forr a levegő.
– A Megasztár alatt gátlásosabb voltam. Mert a közlékenységem ellenére félénk vagyok, idő kell ahhoz, hogy felengedjek. Időnként bezárom magam a négy fal közé. Sokat segített, hogy a fodrászok és sminkesek a háttérben mindig dicsértek: de szép a hajad, de szép a bőröd – ami hatalmas önbizalmat adott. Segített levetkőzni a gátlásokat. Mert engem soha nem kérdeznek másról, csak a kilóimról meg a barátomról. Pár nappal ezelőtt felhívtak az egyik bulvárlaptól: – Valóban nincs érettségid? – kérdezték. – Nincs! Közbeszólt a Megasztár, és az érettségi vizsga helyett a fellépési kötelezettségeimnek kellett eleget tenni.
– Mi a helyzet a kollégákkal és a szakma nagy öregjeivel?
– Mindenkivel jóban vagyok, úgy érzem, elfogadnak. Mindig önmagamat adom, és nem szálltam el. De mint mondtam: nap mint nap meg kell küzdenem az előítéletekkel. Pedig már a második lemezemen sincs rajta a Megasztár-embléma, hanem csak a nevem, a Tóth Vera. Próbálom megszerezni azt az elismerést, amiben például Zsédának része van. Emellett végtelenül örülök, hogy azzal foglalkozhatok, amit szeretek.
Fotó: @zene.hu
– Saját zenekarod van, gyakran hívnak fellépésekre...
– Közös kiadónál vagyunk Demjén Ferenccel, és a kiadó jóvoltából úgy esett, hogy együtt léptünk fel egy karácsonyi koncert alkalmával. Részt veszek a Somló Tamás és barátai turnén is, ahova Demjén helyére hívtak meg. Nagyon megtisztelő számomra, hogy alkalmasnak találtak. Egy rendezvényen a P-Mobil előtt léptem fel. Nagyon megtetszett nekik a műsorom, és felhívtak egy közös éneklésre. Erre büszke vagyok.
– Nem sokkal a Megasztár után úgy nyilatkoztál, hogy külföldön próbálsz szerencsét. Ez is csak hírlapi kacsa volt?
– Annyi csupán a hír valóságalapja, hogy a páromnak Németországban van egy zenekara, amely U2-s jellegű rockzenét játszik. Volt velük egy fellépésem, és kérték, hogy énekeljem fel lemezre az egyik dalukat. Ha összejön egy lemezbemutató turné, akkor valószínűleg én is elkísérem őket.
–„A magyar könnyűzene megkapta a maga 2. Cserháti Zsuzsáját”–írták a kritikák első lemezed megjelenése után.
– Megtisztelő dolog, hogy hozzá hasonlítanak, aki egy istennő volt! Mivel a hangszínem kicsit hasonlít a fiatalkori hangjához, elkezdtek erről cikkezni. Meg talán azért, mert az első megasztáros dalom a Hamu és gyémánt volt. De én nem akarom ezt a mércét. Ő egy volt, utánozhatatlan, nem lehet kopírozni. Én pedig Tóth Vera vagyok – igaz, hogy duci vagyok én is.
– A hangszínen és a testalkaton kívül más hasonlóság is van köztetek. A te dalaid is rólad szólnak, mint ahogyan ő is benne volt minden dalában. Ihletődnek és múzsádnak talán nevezhetjük...
– Ez igaz. Mint ahogy az is, hogy az első lemezemet Cserháti egykori stábjával csináltam meg. Viszont sok ilyen múzsám van. A kissé elvontabb zenét szeretem, nem a popot: Quimby, Heaven Street Seven, Anima Sound System, Balkan Fanatic, Belga, imádom a musicalszínészeket meg a dzsesszzenét. Nagyon jó kitaláció a Nox is.
– Kicsit még kanyarodjunk vissza a Megasztárhoz! Nem lehet, hogy ez a műsor – minden hibájával együtt – arra ösztökélte az embereket, hogy ne csak a gagyit nézzék és hallgassák?
– Sok visszajelzést kaptunk: végre igazi énekeseket akarnak hallani, nem összetákolt fiúzenekarokat meg lánycsapatokat. Azért közülünk is kihullottak tehetségek, mert ha kicsit meginogtál, eltanácsoltak. Ahogy Bakáts fogalmazott: az a jó focista, aki a meccsen rúgja be a gólt. Határozottságra volt szükség, kitartásra, meg a jó dalválasztás is sokat nyomott a latba.
– Nem lett kicsit sok a megasztárosokból?
– Dehogynem! Agyonverte a zenei palettát, bár ez előbb-utóbb bekövetkezett volna, mert túltelítettség van a piacon. Egyre több a letöltés, nem érdemes lemezt kiadni. Lehetsz énekes úgy is, hogy nincs lemezed. Csinálsz egy jó számot, és ha bejön, akkor adhatsz ki lemezt. Különben felesleges pénzkidobás. Nem az a baj, hogy sok volt a Megasztárból, hanem legalább két évet várni kellett volna az egyes műsorok között. Számunkra is meglepetés volt, amikor a döntőn Tilla bejelentette: jelentkezni lehet a második szériára. Nem hagytok bennünket érvényesülni! – mondtuk ijedten.
– Gratulálok a kitartásodhoz, mert nem lehetett könnyű fennmaradni. Kívánok sok sikert, minél több fellépést, új és még újabb lemezeket. Köszönöm a beszélgetést!
Bernád Emese
