Szabad világban élünk, mégis a legnagyobb béklyóban: saját testünk foglyai vagyunk. Az ideálok megmutatják, hogy melyik testforma a jó – ezt hívják a szépség diktátumának.

S mintha ez nem lenne elég, a nők saját magukat is leszólják. Azt mondják, kövér vagyok, csúnya vagyok, nagy a combom, tehát nem vagyok megfelelő.

test-diktatuma-kezdo.jpg
Az olasz Romina Bassu képei a női test kiszolgáltatottságát mutatják be

Külön fogalom lett az „anyatest”: a megbélyegző kifejezést a nők már saját magukra is korlátozás nélkül használják. Az „anyatest” az aszexuális nő jelzője, akinek úszógumi van a hasán, és a combján is van egy-két gödröcske, sőt, kis hasa is van. Vagy ezekből semmi nincs, de a nő szült már gyereket – s ezért már nem számíthat teljes értékű és szépségű nőnek. Mekkora gonoszság! Igazság szerint a nők is jócskán meg vannak zavarodva.

A testünk nem lehet se szégyennek, se felsőbbrendűségnek a forrása – a testünk egyszerűen a mi testünk. Egyedi, és senki másnak nincs ilyen. Ha pedig kétszázhúsz kilósra hízunk, azzal nem illik dicsekedni, igyekezni kell kicsit lefogyni, mert a kövérség megbetegíthet. Igazából mindig önmagunk legjobb kiadását kellene elérni.

A szülés utáni testre vagy úgy tekintenek, mint a büszkeség forrására – ezért mutogatják a megnyúlt melleiket vagy narancsbőrüket az interneten. Ezzel a gyereket még nem szült társaik fölé akarnak kerekedni. Vagy éppen bő ingruhák alá rejtik a testüket, ha kimennek az utcára. Ez a másik véglet. Én nem hiszem, hogy ezzel a két koncepcióval egyet tudunk érteni.

molett-no.jpg

Az anyatest fogalma butaság, csak arra szolgál, hogy megbélyegezzen bennünket. Igen, anya vagyok, de nő is vagyok, testvér is vagyok, anyukámnak a lánya vagyok – akkor most mindegyik szerepemhez társuljon külön testképzet? Dehogy!

test-diktatuma-belso.jpg

Azon kell igyekezni, hogy egyik élethelyzetben se „hagyjuk el magunkat”, de attól nem lesz a testünk csökkent értékű, mert gyereket szültünk – vagy épp nem szültünk.

–nagyvendégi–