Lelkünk sóvárogva kiált a júniusért! Erre várunk egész évben. Mágikus egy hónap, hiszen a csillagászati nyár kezdetét is ettől a hónaptól számítjuk: Szent Iván éjszakája egybeesik a nyári napfordulóval.
Egyes vidékeken ma is élő hagyomány Szent Iván napján tábortüzet rakni, s azt szerencsével átugrani.
Lángoló örökségünk
Még most is vannak, akik számára a napforduló valódi ünnep. A tűzugrás pogány hagyományokhoz köthető; s így lett belőle később néphagyomány. Az emberek már az ókorban is tudták, hogy az idáig egyre hosszabb nappalok ezután rövidülni kezdenek. Ezt a váltást ünnepelték meg június 23-án nagy összejövetelekkel és tűzrakással.
Párosítás
A tűzünnepet érdekesmód minden nép ismerte... A magyar népi szokásokban is helye van a Szent Iván-i tűzugrásnak. Zoboraljáról, a Nyitra melléki falvakból például sok Szent Iván-éji ének fennmaradt. A párocskák átugrották a tüzet, a dalokban pedig kiénekelték, s ezzel mintegy összevarázsolták őket. Ebben a szokásban benne van az esküvők emléke, de a megtisztulás rítusa is. Eleink hittek a tűz tisztító erejében, a lángoló fahasábokra pedig gyógyfüveket raktak, hogy fokozzák a gyógyító hatást...
Nyárközép éjszakáján (június 23-áról 24-ére virradóra) a néphit szerint a kívánságok valóra válhatnak, és varázslatos dolgok történhetnek. A tűz mindig is az élet és a világosság győzelmét szimbolizálta a halál és a sötétség felett. Zoboralján azt tartották – Kodály Zoltán gyűjtéseiből tudjuk –, hogy az e napon gyújtott tűz megvéd a jégeső, a dögvész ellen, s jó termést, termékenységet hoz.
„Tüzét megrakáljuk, négyszögre rakáljuk” – ahogy ezt a dalszöveg mondta, tehát négyszög alakúra rakták a tüzet.
Szerelemvarázslás, egészségkívánás!
Elmondhatjuk, hogy a tűzugrásnak egészséget hozó és szerelemvarázsló célja volt. A tűz körül ülő asszonyok sokszor cseresznyét ettek, mivel ez elősegítette a gyermekáldást... Valamint eleink hittek abban, hogy aki átugorja a tüzet, az egészséges lesz. „Kezem, lában ki ne törjön, minden csontom összeforrjék” – kiabálták.
Hiedelemből volt bőven, a hagyomány ma is él, s mindenki olyan tüzet rak, amilyen neki tetszik, s úgy ugorja, ahogy neki tetszik. Aki párt keres, az gondoljon erre ugrás közben; s emlékezzék arra, hogy e napon az asszonyok párosító dalokat énekeltek. Mégpedig olyan hosszan, hogy még szólás is született róla: hosszú, mint a Szent Iván-i ének... Sokáig tartott ugyanis, mire a falu összes fiatalját összeénekelték. Nosza, ugorjunk!
