Új év van, Új Nőt hoz a postás. Vajon hogy néz ki a postásnő élete, akinek segítségével lapunk eljut az olvasóhoz?
Bóna Katalin, Katica három maroknyi falu postafőnöke a füleksávolyi postahivatalban. Kora reggeltől a falu utcáit rója, hogy célba juttassa a postai küldeményeket. Az a fajta ember, aki ezekkel együtt szíve egy darabkáját is odaadja. Katica mérhetetlenül büszke lányára, Bóna Friderikára, aki Nyitrán egyetemista. „Alig húszévesen jelent meg az első regénye! Sosem felejtem el, mikor először beáll a pult elé, és feladta a könyvét. Sőt, az apja kézbesítette ki az első megrendelt példányt” – meséli.
Csodálatos intézmény a posta. „Micsoda szervezettség, micsoda rend! Ha meggondoljuk, mennyi dolguk van, s mi mindent bonyolítanak le hibátlanul, csak bámul az ember” – írja Jane Austen egyik regényében. A postások élete nem csupán a romantika korának írónője, de a modern ember számára is csupa rejtély. (Az online korban hogyan tudnak létezni?!) Interjúnkban a kulisszái mögé tekintünk, a füleki Bóna Katalint (45) kérdezzük, aki közel egy évtizede árulja töretlen lelkesedéssel az Új Nőt a Szlovák Posta kötelékében.
Katalin mosolya sugárzó: ez bizony a szív mosolya. Fél óra beszélgetés után már mi is postásmunkáról álmodunk. Katica pontos és precíz. Nem csoda hát, hogy az emberek a kapuban várják, és meginvitálják egy csésze kávéra. „Véletlen folytán lettem postás!” – kezdi a beszélgetést Katica. „A férjem akkor már sok éve kézbesítőként dolgozott, én pedig eladó voltam egy lottózóban. Egy nap aztán bejelentették: létszámleépítés lesz. Szomorkodtam, de hamar tudatosítottam: minden vég egy új kezdet egyben. Közben a férjem fülébe jutott, hogy a közelben postafőnököt keresnek. Biztatni kezdett, hogy próbáljam meg... Munkanélküli csupán egy hónapig voltam.
Tudtad-e? Régen az eldugott helyeken nagy napnak számított, mikor megérkezett a postás, hisz általában hírt hozott a családról, barátokról.
– Innen már egyenes volt az út a postára?
– Nem egészen. Megérintett a kétely, hogy nekem való-e ez a hivatás. Mert elszánt voltam, hivatást akartam, nem munkát. Úgy döntöttem, teszek egy próbát. Amúgy nemcsak a férjem, de a sógornőm és mindkét unokahúgom is a postán dolgoztak. A betanulásra kevés volt az egy hónap, annyi fronton kell helytállni a postásnak. Az első napjaimon már kölcsönt intéztem, az űrlapot háromszor visszaküldte a posta: vagy hiányosan adtam le, vagy hibásan töltöttem ki. Megfizettem a tanulópénzt.
– A férje nem volt példakép? Hiszen ő akkor már gyakorlott postás volt...
– Igen, negyed évszázadon át dolgozott kézbesítőként a füleki postán, a Covid ragadta el tőlünk. Nagyon hiányzik, most is előttem van, ahogy felül a kerékpárjára, és lelkesen rója a várost. Ahogy mondják, nem térkép volt neki a táj: Fülek összes utcáját ismerte, az emberek pedig már messziről integettek neki – mindenki tudta, ki az a postás Robi. Hozzá hasonlóan én is a kézbesítést szeretem, mert közben rengeteg ismerőssel találkozom. S ahogy egy postástól illik: mindig kétszer csengetek. Az idősebbek gyakran behívnak egy csésze teára, nyáron hűsítő limonádéra. Érzem, hogy örülnek nekem, megosztják velem mindennapi örömüket és bánatukat.
– Van a szakmának árnyoldala?
– Ha esik, ha fúj, nekünk sárban, hóban, kánikulában kézbesíteni kell. Meg persze ott vannak a postás ádáz ellenségei: a kutyák! (Nevet.) Hogy azok mennyit tudnak csaholni! Ám én szeretem az állatokat, így mindig lapul a nadrágzsebemben néhány jutalomfalat. Nem egyszer volt munkabalesetem: összezúztam a térdem, majd eltörtem a lábujjamat. Sűrűn havazott, nem láttam a vastag hótakarótól a járdaszegélyt... Mit tesz ilyenkor a postás? Végigbicegi az útvonalát, utána megy csak el orvoshoz. Egyébként én gyalog járok, nem biciklivel!
– A rablók, ugye, messziről elkerülik?
– Nem félek tőlük! Be vagyok biztosítva.
– Ön nem csak kézbesít: mi a dolga igazából egy postabankosnak?
– Kis falusi postán dolgozom, mindenes vagyok. Többek között pultos, műszak végén pedig takarítok.
– Hogy néz ez ki?
– Elmesélem. Reggel a postafőnöki teendőimet végzem, osztok-szorzok, leszámolom a nem kikézbesített küldeményeket: közben megérkezik a friss posta. Szétválogatom a leveleket, csomagokat, a nyugdíjat házszám alapján rendezem. Dolgozik mellettem még egy kézbesítő, aki a faluhoz tartozó településekre hordja a postát. Szóval, nem unatkozom. Amúgy pénzzel dolgozni nehéz. Tudni kell, mennyi készpénzre lesz szüksége a hivatalnak; a nyugdíjakra és a szociális kifizetésekre mindig előre meg kell rendelni a pénzt.
Mivel postabank vagyunk, számlanyitást, kölcsönöket, betétkönyveket is intézek, illetve biztosításokat kötök. A pultban telefonkártyákat, újságokat árulok. S persze ott vannak a nagy kedvencek, a kaparós sorsjegyek!
– Belefér minden teendő nyolc órába?
– Sohasem viszek haza munkát. Mindig van másnap!
– Mi volt eddig a legbizarrabb küldemény, amivel találkozott?
– Az autóalkatrészek, de tévét is kaptunk már. Csomagot 15 kilogrammig szállítok ki, a nagyobb küldeményeket a postán vehetik át az ügyfelek.
– Sokunkat foglalkoztat: mi történik, ha hibásan van megcímezve egy levél vagy egy csomag?
– Hihetetlen, de még a 21. században is vannak olyan emberek, akik nem tudják leírni a nevüket. És nem idősekről van szó – fiatal emberekről! Ha hiányzik a házszám, a név elirányít. Hivatalos, ajánlott leveleknél viszont nagy gondot okoz az elírás.
– Mi a tapasztalata, leveleznek még egymással az emberek?
– A magánlevelezést nyugdíjba küldte a digitális posta, a telefonos és az internetes levélküldés. Viszont egyre több képeslapot vásárolnak az emberek. A jövő mégsem a miénk! Norvégiában már próbatesztnek vetették alá a robotpostásokat. A négy keréken guruló, elektromos hajtású kütyük napi 100 címzettel is elbírnak. Ez fogja jelenteni a postaszolgálat végét...
– Mi a terve erre nézvést?
– Tartok a létszámleépítéstől. A kisebb posták sorra zárnak be, fenntartásuk nem kifizetődő. De ez nem csak nálunk van így: a világ számos országában téma, hogy hetente hányszor kézbesítsen a posta. Múlt évben elém került egy hirdetés: a losonci pedagógiai szakközépiskola távutas óvó- és nevelőnői képzést kínált. Így most megint tanulok. Nem adom fel, kell a tevékenység!
– Igazán sokoldalú a személyisége!
– Fiatal koromban a számok bűvöletében éltem – végzettségemet tekintve közgazdász vagyok. Jövőre pedig óvópedagógiából érettségizem!
Mindig oda megyek, ahol szükség van rám... Nem én vagyok az egyedüli postás, akinek kanyarokat vesz az élete. Nézzük csak meg Abraham Lincolnt vagy Walt Disney-t. Ők is postásként indultak!
Aki kívülről látja a levelet
Mikor gyerek voltam, házunk kapuján nem volt postaláda. A postás a retró zöld vaskapu oldalába szúrta be a leveleket és az újságokat. Kontyos, szemüveges asszonyka volt ez a mi postásnőnk. Mikor anyukám pampuskát sütött, neki is csomagolt... Ő volt az a postás, aki kétszer csengetett. Zivatarban, hóviharban pedig mindig behozta a postát. Ha nem voltunk otthon, akkor reklámszatyorba csomagolta, hogy a küldemény szárazon megússza. A mostani postásnőnk ugyanolyan kedves. És igen, ő is kétszer nyomja meg a csengőt. Míg átveszem a küldeményt, addig kedvesen cseverészik a kislányaimmal. Az ajtót a nagylányom nyitja, mert szereti a postás néni derűs hangját. Mindig megvárjuk, hogy leérjen az utcába, ilyenkor nagyot int, majd felpattan a kerékpárjára.
Anyukám emlegeti mindig, hogy ő még rossz postással nem találkozott. Tiszteljük a postásokat, mert megérdemlik! Nagy utat tett meg az idő során a postaszolgálat a lovas futároktól a digitális rendszerekig. Október 9-e a postai világnap. Ezen a napon díjazzák a legsikeresebb postai alkalmazottakat, és kitüntetik az év postását (nálunk is).
Érdekesség
Az 1878-as évektől használják a díjjegyes levelezőlapot, amin a rejtvénymegfejtéseket küldjük a szerkesztőség címére. Még Gervay Mihály alkotta meg a Magyar Királyi Posta főigazgatójaként.
Reményik Sándor
A postás
A levelet átnyujtja, s elköszön.
S ahogy búcsúzik, mintha mondaná:
Ami benne van, ahhoz nincs közöm.
Megy, hogy a nyári port, s a tél havát
Lerázhassa a szomszéd küszöbön.
Ahogy búcsúzik, mintha mondaná,
Nem érdekelhet egyéb engemet,
Mint utca, házszám, ajtó, emelet.
Csak kívülről látom a levelet.
Neki pecsétet törni nem szabad.
A titkok végtelenjén átmegyen
Húnyt szemmel, házról-házra, csendesen.
Mosolyt fakaszt – és nincs érdeme benne.
Könnyet fakaszt – és nincsen vétke benne...
