Utazunk

Nem vagyunk tengeri nép, a magyar ritkán szállt tengerre, nem foglalt nagy hajókkal nagy területeket. A tengert mégis megkapjuk a nyárral, tengerben fürdünk, nagy vizeket bámulunk az Adria partján. Mi Miramare-t ajánljuk olvasóink figyelmébe – és Splitet.

Splitben egy kétezer éves ókori palota, Diocletianus palotájának a falai között sétálgathatunk. Nagyon más ez, mint sok más ókori emlék, mert sosem vált múzeummá, mint például a Colosseum. A falak mögött üzletek, kávézók, lakások sorakoznak. A középkorban az emberek beköltöztek a birodalmi terekbe, s azóta itt élnek: a palotába betelepült egy egész város. Nem tudom, mit szólna Diocletianus, ha most látná. (A nagy római császár itt született, ide vonult vissza öregkorában kertészkedni.)

Mi, magyarok nem csupán a tenger miatt kedveljük Splitet és Dalmáciát – és ezt a horvátok is tudják. A múlt közös, a várost Velence és a Habsburgok mellett uralta a Magyar Királyság is, II. András például innen vezette seregét a Szentföldre.

Három éve már annak, hogy Splitben betértünk egy nyitott kő kávéházba. Senki nem volt ott rajtunk kívül, a csokornyakkendős tulajdonos oda is jött, hogy exkuzálja magát. A koktélos, aki egyben az élettársa, kiugrott a városba, kicsit várni kell... Így aztán leült mellénk beszélgetni. A világ ismét összezsugorodott: kiderült, hogy festeget, s többször járt már művésztáborban a Csallóközben. Ismerjük-e Almási Robit, a festőt? Többször vendégeskedett nála, együtt festettek Mórockarcsán. Örvendeztünk és mosolyogtunk, hogy a világ milyen kicsi. Hát hogyne ismernénk, hisz ő volt a mi tördelőszerkesztőnk! Közben az élettárs is előkerült, aki ugyanolyan csokornyakkendős úriember volt, mint vendéglátónk. Kellemesen elcseverésztünk, házigazdánk még a festményeit is megmutatta fent az emeleten, de a végén kijelentette: Mégsem tetszenek neki a magyarok!

Az Orbán nagyon készülődik, el akarja foglalni a kikötőiket... Ezt írják mostanában a horvát újságok! Mi pedig megfagytunk, mert vendéglátónkat értelmes embernek gondoltuk. Olyannak, aki tudja, hogy a közös múlt összeköthet.

Főleg, hogy Almási Robi annyiszor megvendégelte Mórockarcsán.

Mert nem az baj, hogy mások vagyunk. (S ezt főként neki kellett volna tudnia.) A múlt egyes eseményeit is értékelhetjük némileg másként, mint a horvátok, de ez közelebb is hozhat bennünket. Hisz közünk volt egymáshoz.