Hamarosan végéhez ér a 2022-es katari labdarúgó-világbajnokság, amely már a nyitóünnepség előtt is jó esélyekkel indult az év legellentmondásosabb eseményének címéért. A szinte semmilyen futballkultúrával nem rendelkező Katart az évek során rengeteg kritika érte, elsősorban a rendezés jogának megszerzése, az embertelen munkakörülmények és az emberi jogok helyzete miatt. Ám a politika és az üzlet mellett szerencsére még mindig jut egy kis szerep a futballnak, amelynek hála történtek szép és emlékezetes dolgok is.
A világbajnokságok történetében először fordult elő, hogy egy tornát nem nyáron, hanem télen rendeztek meg. Emiatt az ősz folyamán többször is megjegyeztem, hogy a mérkőzésekhez sör helyett a forralt bor dukál majd, legalábbis nekünk, európai szurkolóknak.
Aztán napokkal a torna előtt úgy állt a helyzet, hogy Katarban sem jutnak majd sörhöz, mivel az állam és a labdarúgó-szövetség megtiltotta a világbajnokság hivatalos szponzorának, az amerikai Budweisernak, hogy sört árusítson a stadionok környékén. A sört gyártó cég a történtek után már biztosan perre viszi az ügyet, ám addig is a megmaradt, több száz hordónyi sört felajánlotta a torna győztesének. Hát lehet nem szeretni a világbajnokságot?
Emlékszem, évekkel ezelőtt nagyapámmal az egyik nagy labdarúgótornát néztük, s miközben beszélgettünk, szóba került a majdani katari világbajnokság. Arra már sajnos nem emlékszem, mit mondott pontosan, de arra igen, hogy megjegyezte: olyan messze van még, hogy lehet, ő már meg sem éri. Ahogy közeledtünk az idei világbajnoksághoz, ez a csonka emlék többször is eszembe jutott. Nemcsak azért, mert közel 12 éve tudni lehet, hogy a futballkultúrával nem, ellenben pénzzel bőségesen rendelkező arab ország rendezi majd a 2022-es tornát. Hanem, mert nagyapám még a 80-as évek közepén egyszer Vietnámban kirándult, repülőgépük pedig Abu-Dzabiban, az Egyesült Arab Emírségek fővárosában állt meg tankolni. Elmondása szerint a repülőtérre belépve mesés látványban volt részük, szinte minden csillogott, s ez a kis mozzanat is jól mutatja, hogy az arab államok már akkoriban sem szűkölködtek.
A kőolaj dúsgazdaggá tette őket, s ma már gyakorlatilag bármit megvehetnek és megtehetnek. Katar kedvéért például felborították az európai ligák természetes menetrendjét, mivel a helyi időjárás szerint ilyenkor a legelviselhetőbb a hőség. Arról pedig, hogy a klimatizált stadionok hogyan férnek össze napjaink klímaharcaival, inkább most ne beszéljünk.
Mi a probléma Katarral?
Katar a világ harmadik legnagyobb kőolaj- és földgáztartalékával rendelkező országa, így gazdasági teljesítményének alapját is ezek adják. Az orosz–ukrán háború miatt pedig talán még jobban is felértékelődött az arab állam szerepe – és vele együtt a többi ország energiafüggősége. Ami a rendezést illeti, Katar 2010 decemberében kapta meg a jogokat, s már akkor is sokan korrupciót és csalást kiáltottak. Hiszen a futballkultúra hiánya egy dolog, ám Katarnak akkoriban még infrastruktúrája sem volt egy világbajnokság megrendezésére. Indítottak ugyan nyomozásokat az ügyben, ám a mai napig nem derült ki semmilyen konkrétum. Az viszont talán sejtet valamit, hogy az akkor Katar mellett szavazó 22 elnökségi tagból azóta 16-ot eltiltottak minden futballal kapcsolatos tevékenységtől. Az indok „a FIFA etikai kódexének megsértése” volt.
Embertelen körülmények és halálos balesetek
A világbajnokságot megelőzően több riport és írás is született arról, hogy az építési munkálatokban részt vevő katari vendégmunkásokat tulajdonképpen félrabszolgastátuszban, útleveleiktől megfosztva, erőszakos körülmények közt dolgoztatják. Ennél is szomorúbb, hogy a becslések szerint 10 év alatt körülbelül 6500 vendégmunkás veszítette életét a munkálatok során. A FIFA ez ügyben is vizsgálódott, de a vb kezdetéig nem született hivatalos eredmény.
S miközben ezeket a sorokat írom, friss hír, hogy egy újabb vendégmunkás veszítette életét a már javában zajló tornán. A szervezőbizottság vezetője közben számonkért egy újságírót, hogy az miért a halálesetről érdeklődik, és miért nem a csodálatos világbajnokságról beszélnek. Talán ez a fajta mérhetetlen cinizmus, talán a Katart körüllengő kettős mérce az, amely miatt nagyon sok szurkoló bojkottálta a világbajnokságot.
Hol marad az egyenlőség?
Katar kapcsán olyanról is olvashatunk, hogy az országban élő melegeket kínzással bírják rá arra, hogy segítsenek felderíteni a helyi LMBTQ-kisebbség többi tagját. Ismét csak fennáll a kérdés: Mennyire egyeztethető ez össze a FIFA által évek óta folytatott, egyenlőséget és elfogadást hangsúlyozó kampányokkal? Mindemellett a katari vezetés megtiltotta a szivárványos szimbólumok használatát – nemcsak a szurkolóknak, de a csapatoknak is. Többek közt ezért pózoltak a német válogatott játékosai eltakart szájjal: így fejezték ki a tiltakozásukat.
Azt gondolom viszont, hogy ha igazán fontosnak tartják a kisebbségekért való kiállást és a szolidaritást, akkor pont egy olyan országban kellett volna képviselni őket, mint Katar, ahol ilyen mértékben csorbulnak a jogaik. S ez nem csak a németekre vonatkozik: a válogatottaknak közösen kellett volna fellépniük, és szembe kellett volna menniük a katari vezetéssel, illetve az önmagát hiteltelenné tévő FIFA-val.
Persze, lehet azt mondani, hogy akkor megbüntették volna őket, ez nem ilyen egyszerű; Európa más tészta, hiszen más a kultúra. De erről mindig az a példa jut eszembe, amikor a kutya úgy ugat rám a kerítés mögül, hogy majd megenne – aztán, ha belépek a kapun, már iszkol is hátrafelé.
Számomra tehát e téren nagy csalódás az idei világbajnokság, még akkor is, ha úgy gondolom, hogy a sportban nincs helye a politikának.
De a futball nem csak üzlet és politika
Az előbb említettek ellenére szerencsére még mindig jut szerep magának a focinak, s a szimpla eredményeken túl is számtalan szép pillanatnak lehettünk szemtanúi. Ilyen volt például a japánok magatartása és helytállása.
Először a japán szurkolók nyűgözték le a világot, akik a németek elleni győztes mérkőzés után a stadionban maradtak, s összeszedték a szemetet. A válogatott tagjai közben kitakarították maguk után az öltözőt, s a szépen összehajtogatott mezek mellett 11 origami-papírdarut hagytak hátra.
(© Tanaka Tatsuya)
Aztán ott vannak még a lesajnált, ám nagy meglepetést okozó válogatottak, akik Dávidként győzték le az öntelt Góliátot. Vagy azok a játékosok, akik életük első világbajnokságán szerepelve gólt szereztek, s győzelemre vezették nemzetüket. Megannyi őszinte, emberi pillanat, amelyek a futballpályákon, több ezer ember előtt történtek.
Mert a sport valahol mindig is erről szólt: az emberi történetekről, az egyéni sorsokról, amelyek iskolapéldái a kitartásnak és az állhatatosságnak. S dacára a rátelepedni kívánó politikának, még mindig ezekért a pillanatokért éri meg nézni és követni a világbajnokságot.
