Martos a hagyományok falva: a világ zajától elzárt kis ékszerdoboz. Egy hely, melynek minden szegletét átjárja a hagyomány, s ahol az emberek a népi tradíciókat életben tartják.
Egy virágillatú napon jártam először Máriacsalád-pusztán. Egykor pálos szerzetesek éltek itt, a romokból kinőtt fák viszont mutatják, hogy senkinek nem hiányoznak. A falak mintha azt sugároznák: Most így van, de volt máshogy is!
A válasz kézenfekvő: Szentkút csodakút, mert csodatévő forrásvízzel rendelkezik. Fekvése csodálatos, egy mesés völgyben fekszik. Kegyhely, mert ezen a kegyes helyen vakok és gyengénlátók nyerték vissza látásukat.
Szőgyénben jártunk, a Garammente kis ékszerdobozában. Gyönyörködünk az élénk színekben, a gazdagon termő dűlőkben, s a távolban bástyaként magasodó pilisi hegyekben.
Mákja van a szerencsés embernek – mondjuk. A régebbi mákfajták tokja ugyanis gyakran felrepedt, így a mákszem még az aratás előtt kihullott a tokból. Mákod van, ha mákod van!
Ahogy a Felvidéket járjuk, kezdem azt gondolni: falvaink sokkal élhetőbbek, mint városaink. Szímő már a sokadik példa arra, hogy falun sokkal jobban működnek a dolgok.
Sosem jártam azelőtt Tallóson, amelyet a szlovákok ismeretlen okokból neveztek el Tomášikovónak. Most saját szememmel győződhettem meg arról a festői tájról, melyről egy-két ismerősöm nagy rajongással beszélt.
