Szőgyén, a zöld falu

Ez a hely Szent István idején is állt! Körülöttünk egy templom romjai, amit nagy gonoszul a németek felrobbantottak. A romokon a Svajcer ikerlányok ülnek, akik szépek, mint a nap. Eddig egy hétnél több időt nem töltöttek egymás nélkül. Mosolyuk azt ígéri: van jövőnk!

Szőgyénben jártunk, a Garammente kis ékszerdobozában. Gyönyörködünk az élénk színekben, a gazdagon termő dűlőkben, s a távolban bástyaként magasodó pilisi hegyekben.

Igazi zöld faluba látogattunk, ahol még virágzik az orgona, a lankákon pedig jó szőlő terem. Jó tájék ez, nem véletlen, hogy régóta lakott: alig hét évezrede itt virult a lengyeli kultúra. A múzeumi tárlókban füles csészéket és kancsót látok: ez azt jelenti, hogy sok ezer évvel ezelőtt már civilizált lakomát rendeztek az itteni népek, és szépen megterített asztalnál ültek. Ja, és csereberéltek, mert tengeri kagylóból fűzött nyakláncokat is találtak az ásatások során. A nyomokat azonban betemették, mert mi itt a világnak olyan tájékán élünk, ahol feltárásokra nincs pénz. Vagy nem is tudom, mi a baj, de mindig ez a baj – hogy senkinek nem vagyunk elég érdekesek. Vagy az illetékesek úgy tesznek, mintha nem lennénk elég érdekesek.

Szerencsére Szőgyén tovább él és virul, s piruló lányka módjára hagyja, hogy a hozzánk hasonló jöttmentek rácsodálkozzanak. Ismerjük meg képekben a Garammente egyik legszebb szegletét, Szőgyént.

A határban Laci bácsival találkozunk. Gábris Árpád, akit az egész falu csak „Laci bácsinak“ hív, jókora kosár fűzfagombát tart a kezében. Tavasszal és nyáron szeret a határban gombászni: olykor egészen Csenkéig elmegy.

– Lassan érdemes a fűzfagombát leszedni, ha finom ízűt szeretnénk. Amikor megvénül, már nem jó. Van, aki megabálja. Mi, a feleségemmel csak leszűrjük, hagymás zsíron kisütjük, majd jöhet rá egy pici só és egy kis paprika. Tojással szeretjük a legjobban! – meséli. Laci bácsi igazi lokálpatrióta: cipészmesterként éveken át ingyen javította a néptáncosok cipőit. Másik szenvedélyét, a cirokseprű-készítést pedig készségesen átadja az újabb generációknak.

A tatárjárás jól lepusztította a falut, ezért IV. Béla telepeseket hozatott Szőgyénbe. Majd félszáz német család érkezett. A község pedig kettévált: létrejött Magyarszőgyén és Németszőgyén. Lassú víz partot mos, a németek lassan átvették a magyar családok nyelvét, ám a két falu csak a második világháború alatt egyesült. A nagytemplomot pontosan a két falu határára építették. (Amúgy a szőgyéniek mindig büszkék voltak arra, hogy oltárukon az angyalok nagyobbak, mint az esztergomi bazilikában.)

Robbantunk!

Palánkvár vette körbe a kistemplomot, aminek a török időkben végvár szerepe is volt... A plébánossal 1943-ban a német csapat tudatta, hogy a nagytemplom tornyát fel fogják robbantani. Azt viszont elhallgatták, hogy egy másik robbantás is készül... És minden zsenír nélkül felrobbantották a kistemplomot. A szőgyéniek büszkeségét, egy Árpád-kori ékszerdobozt! Sokáig romokban hevert, mikor aztán feltárták, falait kicsit megemelték... Húsvétkor, búcsúkor itt van a mise, mert a térnek szakrális ereje van. Aki nem tudja, milyen az, eljöhet ide. Itt megérezheti, mit jelent az, hogy Isten nem akar lemondani a világról...

A Hold-szentéllyel jön a világhír?

1935-ben Szőgyénben rábukkantak egy érdekes leletre: egy női alakot formázó edénykére... Ez alapján indultak a hetvenes években a régészeti ásatások, mikor is feltárták a lengyeli kultúra egyik legkiemelkedőbb leletét, a hétezer éves földvárat. Elnevezték Hold-szentélynek – majd betemették, mert a további feltárásokra nem volt lehetőség. Az edényke pedig rákerült Szőgyén címerére. Nemrégiben a polgármester úr azt nyilatkozta, hogy a betemetett szentély egy részének újjáépítésével a falu világhírre tehetne szert, ezért pályáznak a helyreállításra.

A rondellát a Hold járása alapján tájolták, a kapuk tengelye a Hold pályájára irányul. Tudni kell még, hogy 18,6 évenként egyenesen a kapun át áramlik a Hold fénye a rondellába, és jövőre is egy ilyen „fényes” nap lesz.

Így nézett ki a rotunda!

A földdel töltött körtemplomnak magas fala, mély árkai voltak, négy keskeny ajtaját pedig könnyen el tudták torlaszolni, ha jött az ellenség. Az emberek körülötte éltek – egyterű, már padlással ellátott házakban, a szentélyben csak a rituálékat tartották. A leletek alapján tudjuk róluk, hogy hittek a túlvilági életben: halottaikat jobb oldalra fektették – élelemmel és mindenféle hasznos dologgal felvértezve engedték át őket a túlvilágra. A feltárásokat Viera Němejcová-Pavúková régész vezette a férjével. A földvár feltárása volt élete fő műve! Nemrégiben fia is visszatért a diákjaival, ugyanis nem esett messze az alma a fájától, Juraj a Károly Egyetemen tanít régészetet. Nosztalgiával nézegette a múzeumban a régi képeket. „Anyukám ebbe a gödörbe szokott beállítani, mikor rosszalkodtam..."

Smidt Róbert Himnusza

Smidt Róbert szőgyéni fafaragó grandiózus, tölgyfából faragott táblaképe a magyarság fontos állomásait eleveníti meg. Hamarosan átkerül végleges helyére, a magyar Országházba..

Itt élt Pató Pál?

Ki ne ismerné Pató Pál urat Petőfi Sándor verséből, melynek sorai szállóigévé váltak. „Ej, ráérünk arra még!” Szőgyénnek is volt egy Pathó Pál nevű jegyzője, akiről Petőfi – nem bizonyított, de nem is kizárt – akár mintázhatta is a léha uraság alakját. A leírás számos ponton illik a szőgyéni jegyzőre, aki maga is halogató, a hatalomnak behódoló ember hírében állott. Sokat tartózkodott Esztergomban, násznagyként Petőfi és Jókai is megfordultak a környéken – így útjaik keresztezhették egymást.

Pathó Pálnak szobrot állíttatott egy Svédországba elszármazott szerzetesnővér. A szobor Pathó Pált könyve fölött merengve, kuvaszával ábrázolja: a fáma szerint a jegyző éppen a fizetését várja... Ahhoz ugyanis túlságosan rest volt, hogy maga menjen érte.

Nemes jegyzőnk sírhelye mellesleg itt van a temetőben, sőt, a helyi sörfőzde egyik seritalát is a nevére keresztelte (Pató Pale Ale). Budapesten Pató Pál Párt is alakult amelyik az „Ej, ráérünk arra még!” gondolkozást képviseli. A párt tagjai a falunapon mindig tiszteletüket teszik. Sátrukban pipázgatnak, s a Pató Pál-féle életstílust próbálják közvetíteni... A lustálkodási jogot igyekeznek kiharcolni, s minden évben egy új szabadnapot: így háromszáz év múlva nemigen kellene majd dolgoznunk. Ezenkívül temetik a munkát, Szőgyénben már két munkát, a gyerekmunkát és a feketemunkát is eltemették.

A halogató jegyző szobra a főtéren Nagy János munkája.

Kenderfelfolgozás, stb.

A tájház udvarán vagyunk, egy régi disznóól felé tekintgetünk. Ez az a hely, ahol még kendert is termeszthettek – persze engedéllyel. (A tájházban ugyanis bemutatják a régi mesterséget, a kenderfeldolgozást.) Hátul pedig építkezés folyik, piactér és új pajta is épül közösségi térnek. Svajcer Edina, a tájház vezetője mondja: „Ha nincs járvány, néha hetvenen is összegyűlünk itt: fánkot sütünk, a gyerekek színdarabot néznek, vagy épp játékos vetélkedőket rendezünk nekik például a kender történetéről...” (A Szőgyén történelme képekben! nevű Facebook-csoportjában számos érdekességet találhatnak a falu múltja iránt érdeklődők.)