Bár a mondás szerint a szerelem az égben köttetik, a Földön kell megőriznünk ezt az égi ajándékot.

A kapcsolatokat leggyakrabban hét dolog teszi próbára. Talán nem is hinnénk, de mindegyiknek megvan a maga értelme: tesztként, ösztönzésként fogható fel, amely akár előre is viheti a kapcsolatot.

zatonyra-fut-a-kapcsolat-kezdo.jpg

1. próbatétel: A szerelem elhalványulása

A szerelmesek eleinte a hetedik mennyországban érzik magukat. Ám nem tart sokáig ez az állapot. Egy idő után alábbhagy a mámor (a szerelmi hormonnak is nevezett szerotonin termelődése három hónap után csökkenni kezd), és szembe kell nézni a valósággal. Olyan a másik, amilyennek elképzeltem? Tényleg udvarias, nagyvonalú, toleráns, vagy csak én ruháztam fel ezekkel a tulajdonságokkal? Már más szemszögből látjuk a párunkat, felfedezzük a hóbortjait és a hibáit. 

Mire jó ez a próbatétel?
Elgondolkodhatunk azon, hogy el tudjuk-e fogadni a másikat olyannak, amilyen. Ekkor még könnyen beismerhetjük, hogy tévedtünk, és gyorsan lezárhatjuk a kapcsolatot.

2. próbatétel: Az első közös utazás

Évtizedekkel ezelőtt a menyasszony csak a nászéjszakán állapíthatta meg, hogy párja horkol, és a frigyre lépés előtt a vőlegény sem sejtette, hogy kiválasztottja esténként másfél órát tölt a fürdőszobában. Időközben házasságkötés nélkül is fény derülhet ilyen és hasonló dolgokra. Például az első közös nyaraláson. Idegen helyen néha nehezen megy az alvás, így látjuk, hogyan viselkedik a másik, ha fáradt. Megfigyelhetjük, hogy a rossz idő mennyire tudja befolyásolni párunk hangulatát. Természetesen mindketten jól szeretnénk magunkat érezni.

De vajon egyezségre jutunk-e a programot illetően? Lehet, hogy az egyik a legszívesebben a várost járná egész nap, és látni szeretne minden nevezetességet, míg a másik órák hosszat egy kávézó teraszán üldögélne… 

Mire jó ez a próbatétel?
Megtudjuk, hogyan viselkedik a másik szokatlan környezetben, mennyire terhelhető, mennyire toleráns, milyen az alkalmazkodóképessége, hogyan bánik a pénzzel… Kiderül, hogy tudjuk-e egymást támogatni, tényleg kiegészítjük-e egymást, vagy inkább egymás terhére vagyunk. 

3. próbatétel: A család 

Egyszer ennek is eljön az ideje: az első találkozás a kiválasztottunk családjával, a bemutat(koz)ás, a szemügyre vétel. Amikor bemutat a párunk a családjának, nagyjából úgy érezzük magunkat, mint a vizsgázó a vizsgabizottság előtt. Egy nagy különbséggel: nemcsak a családi „vizsgabizottság” alkot véleményt, hanem a „vizsgázó” is elgondolkodik azon, hogy szeretne-e a „vizsgáztatókkal” közelebbi kapcsolatba kerülni, esetleg egy háztartásban élni. A nő szülei nem csak azt szeretnék tudni, hogy az új jelöltnek jó állása van-e. A férfi pedig talán azon tépelődik az első találkozás után, hogy vajon a kedvese az anyjára ütött-e. A férfi szülei többek között arra kíváncsiak, hogy fiuk barátnője elvált-e vagy hajadon. A lány számára pedig nyilvánvalóvá válik egy ilyen találkozó után, hogy párja a mama kedvence-e, vagy sem. 

Mire jó ez a próbatétel?
Néha a család megfogalmazza azokat a kételyeket, amelyeket a partnerek maguknak sem mernek beismerni. Másrészt figyelmeztet arra, hogy párunk nem légüres térben él, és az ő családtagjaival mi is kapcsolatba kerülünk majd. 

elofizetes_uj_no_0.png

4. próbatétel: Az első közös lakás

Minél kisebb a lakás, annál nagyobb a próbatétel. Bár 130 négyzetméteren is beüthet a krízis. Nem valószínű, hogy a két félnek egyforma az ízlése és a rendérzéke. Ahogy az sem, hogy egymással versengve viszik le a szemetet, és takarítják ki a fürdőszobát. Eleinte természetesnek tűnik az egyeztetés. De aztán kiderül, hogy a férfi tulajdonképpen azt szeretné, ha minden úgy lenne, ahogy az édesanyjánál. Vagy hogy a nő ki nem állhatja, ha a párja összemorzsázza a fotelt. Különböző szokások ütköznek. 

Mire jó ez a próbatétel?
Megmutatja, hogy a kapcsolatért dolgozni kell. Itt csak a kompromisszumok segítenek: szervezésre, megegyezésre, megszorításokra van szükség. Meg kell állapodni abban, hogy ki mit intéz el. A szervezés közösen történjen. Mindent meg kell beszélni. Nem az a cél, hogy legyőzzük a másikat, hanem hogy egyezségre jussunk. 

5. próbatétel: Az első gyermek

Akkor is megterhelő lehet ez az időszak, ha mindketten örömmel várták a kisbabát. És nem csupán azért, mert a család napi programja ezentúl az aprósághoz igazodik. A szervezésben a nő kap nagyobb szerepet. Előfordulhat, hogy az újdonsült anyuka nem is nagyon engedi az apát a pici közelébe, mert azt gondolja, hogy ő ehhez nem ért annyira.

Az anya szinte szimbiózisban él a csecsemőjével, és a férfi mellőzöttnek, kirekesztettnek érzi magát. A szabadidőnek, nyaralásoknak az első gyerekkel vége. Másrészt a szexuális életet is fel kell függeszteni egy időre. 

Mire jó ez a próbatétel?
A kisgyermekes szülők megtapasztalják, hogy az is örömforrás lehet, ha valaki másért élnek, ha felelősséget vállalnak egy kis emberkéért. 

6. próbatétel: Bizalommal való visszaélés, félrelépés

Természetesen vannak olyan kapcsolatok, amelyekben egyik fél sem csalta meg a másikat. Ám a legtöbb kapcsolatban előbb vagy utóbb az egyik -- félrelép. A megcsalt fél azt érzi, hogy becsapták, elárulták. A nőket párjuk kalandjai sokkal érzékenyebben érintik, mint ahogy azt a férfiak gondolják. A nők ugyanis általában akkor engednek közel magukhoz egy másik férfit, ha elégedetlenek a kapcsolatukkal. A nő hűtlensége sok esetben vészjelként értelmezhető. Ezzel szemben a férfi általában kalandvágyból létesít szexuális kapcsolatot, vagy azért, mert a félrelépés szabadságérzést nyújt számára. De ez nem változtat a lényegen. A feleség számára sovány vigasz, hogy pusztán szexről volt szó. Semmi sem olyan, mint azelőtt. Akit egyszer becsapott a párja, többé nem fog teljesen megbízni benne. Még akkor is megváltozik a kapcsolat, ha a félrelépés titokban marad, hisz az egyik fél állandóan hazugságokon töri a fejét, és távolságtartóbb, kevésbé közlékeny lesz, mint azelőtt. 

Mire jó ez a próbatétel?
Ha fény derül a félrelépésre, és a hűtlenkedő hajlandó magyarázattal szolgálni, újra lehet építeni a kapcsolatot. Sokszor csak a leleplezés után beszélnek egymással őszintén a felek, hosszú idő után. Talán ráébrednek, hogy valamin változtatni kell. 

zatonyra-fut-a-kapcsolat-belso.jpg

7. próbatétel: Karrier

Talán nem munkamániás a párunk, de rengeteget dolgozik. Sokszor még a hétvégeken is. Azt mondja, hogy ez a karrier ára. A másik (általában a nő) igyekszik beletörődni ebbe. Ám egy idő után egyre elégedetlenebb lesz, mivel a párja minden idejét és energiáját a munkájának szenteli. A munka akkor válik próbatétellé, ha valaki arra használja, hogy kivonja magát a családi életből. Újabban a nő karrierje is próbatételnek számít. Kezdetben a férfi bátorítja a párját, ám idővel zavarni kezdi, hogy a nő nagyon elfoglalt. 

Mire jó ez a próbatétel?
Ha a férfi elsősorban a hivatásának él, a nő is fog valamit találni, amivel lekötheti magát. Az egészséges önértékeléssel rendelkező férfi pedig rájön, hogy csak hálás lehet azért, ha a párja az évek előrehaladtával magabiztosabb lesz, és mozgalmasabb életet él. A párunk fejlődése lehet számunkra kihívás is, ami előrébb lendít bennünket.

–varga–
Cookies