A féltékenységet zöld szemű szörnyetegként emlegetjük, és tudjuk, hogy a legrózsásabb, legmámorosabb szerelemszemüveget viselő embereket is keményen lerángathatja a valóság kemény talajára. De miért vagyunk féltékenyek, mi váltja ki, és hogyan lehet védekezni ellene? Merüljünk el a villogó szemű szörny lélektanában!

benti.jpg

Ha a mag szárba szökken

„Hol jártál tegnap? Kivel voltál? Miért éjfél után jöttél haza? Miért nem mesélsz soha, hogy miről folyt a szó az irodában?” – kérdések özöne záporozik a másikra. Általában így szökken szárba a féltékenykedés magja. Az egyik kérdést kimondjuk, a másik viszont csak ott motoszkál a háttérben: csöndesen, de annál makacsabban rágva lelkünket. Lassan mérgezi meg gondolatainkat, és azon kapjuk magunkat, hogy bizonyítékokat keresünk, melyek megerősítik vagy megcáfolják a gyanút. Agyunk teljes fordulatszámon pörög, találékonyságunk az eget veri, minden apró jel felér egy bizonyítékkal. Kutatunk kedvesünk SMS-ei között, turkálunk a számítógépében, amikor nincs otthon, kiforgatjuk a zsebeit, vizslatjuk a ruháit hajszálak és rúzsfoltok nyomai után kutatva. És szép lassan beleőrülünk a gyanakvásba, pokollá téve a másik életét. A sejtések, a gyanú, a feltételezések durván belezavarnak a párkapcsolatba, mélyen aláássák a két ember között létrejövő törékeny bizalmat. És hát lehet-e felszabadítón szerelmeskedni valakivel, akiben nem bízunk meg százszázalékosan?

Csak a fejemben létezik?

A pszichológusok szemével nézve a féltékenységnek két fajtája van: racionális és irracionális. Az utóbbi a féltékeny ember bensőjéből ered, és legtöbbször csak a túlmagyarázott, ,,gyanús” jelek felesleges értelmezgetése áll a háttérben. A racionális, azaz észszerű okokra visszavezethető féltékenység azonban valós alapokon nyugszik, általában társunk viselkedése váltja ki. Rosszabb esetben például azzal, hogy beszél nekünk egy korábbi hűtlenségéről; véletlenül meglátjuk őt, amint önfeledten csókolózik valaki mással, esetleg szót ejt arról, hogy más nő is tetszik neki. A féltékenység mindkét fajtájára ugyanaz a szabály vonatkozik: magának a féltékeny embernek kell dolgoznia azon, hogy ezt a kínzó mániát felszámolja.  

Gyenge önbizalommal nagyon nehéz elhinni azt, hogy szerethetőek és értékesek vagyunk, így minden olyan helyzetben, amikor párunk másra figyel, mást dicsér, netán mással tölt több időt, megjelenhet a jól ismert mardosó érzés.

Pandóra szelencéje

Előszeretettel hangoztatjuk azt a mondást, hogy aki nem féltékeny, az nem is szeret! Mint a szólások legtöbbje, ez is népi bölcsesség, és természetesen van benne egy apró igazságszilánk. A szerelemféltés természetes emberi érzés: rettegünk, hogy elveszítjük azt, akit életünk értelmének gondolunk. Attól tartunk, hogy valaki más elorozza előlünk, és mindenre hajlandóak vagyunk, hogy ez ne történhessen meg.

Sok szerelmes viszont tévesen azt hiszi, hogy a szerelem legfőbb bizonyítéka az irracionáis féltés, a féltékenység. Az is gyakran előfordul, hogy a szerelmes ember mesterségesen gerjeszti ezt a másikban: érezteti vele, hogy bármikor átpártolhat valaki máshoz, hogy ezzel még jobban magához láncolja párját. Veszélyes manipulálás ez (egy újabb népi bölcsességgel élve: vigyázz, mit kívánsz, mert a végén valóra válik), mert a másikban valóban féltékenységet ébreszthet, ami olyan, mint a mondabeli Pandóra szelencéje. A gonosz könnyedén elszabadul, és pusztító féltékenységgel rombolhatja le mindazt, amit eddig felépítettünk. Mély szakadékba taszítjuk társunkat, amelynek mélyén ősi, tudat alatti félelmek vicsorognak rá – és ránk is.

A nyomozást folytató fél csupán percekre nyugszik meg a megszerzett információktól: utána máris keresi a következő lehetőséget, ahol a párja hibázhat, és ő rajtakaphatja.

Először magunkban nézzünk szét

Az irracionális féltékenység természete régóta foglalkoztatja a pszichológusokat. Tudjuk, hogy a leggyakoribb ok a féltékeny ember alacsony önbizalomszintje – abban a hitben él, hogy mindenki más érdekesebb, értékesebb, szebb és jobb nála. Hatalmas pusztítást okozhat az érzelmi labilitás, a stresszre való hajlam, a bizonytalanság és az ebből eredő uralkodni vágyás a másik felett. A társtól való erős függőség, a felek közti egyenlőtlenség – az, hogy a partner kirívóan felette áll a féltékeny félnek – szintén kenyértöréshez vezethet. A szorongó kapcsolattípus is reflektorfénybe kerülhet: ez abban nyilvánul meg, hogy a féltékeny fél mindig a másik közelében akar lenni, szinte lélegezni sem hagyja. ,,Miért nem megyünk együtt bevásárolni, miért akarsz elmenni a barátaiddal, hogyhogy még soha nem említetted ezt a kolléganődet?”

feltekeny.jpg

Hogyan győzzük le a féltékenységet?

A szakemberek három egyszerű lépést javasolnak. Az első, hogy a féltékeny ember tanulja meg fejleszteni az önbizalmát. Ez általában fájdalmas folyamat, mert meg kell találnia gyermekkorában azt a pontot, amikor lelki sérülést szenvedett a szülei vagy más ember hatására, és önbizalma emiatt nem tudott eléggé megérni. A második lépéshez már a partner közreműködése is szükséges: érdemes kerülnie minden olyan helyzetet, amely féltékenységet ébreszthet a társában. A mai viszonyok közt ez elsősorban azt jelenti, hogy csökkentenie kell szereplését a szociális hálón. A sok pötyögés és böködés – amit nem tud követni a partner – ugyanis radikálisan csökkenti társa önbizalmát („nem velem foglalkozik, nem engem talál érdekesnek, hanem valaki mást, másokat”). A harmadik lépést is közösen kell megtenniük – őszintén, a másik érzéseinek tiszteletben tartásával kell beszélniük a problémáról. A kulcsszó a megbecsülés és a tisztelet. A beszélgetés legyen nyílt és nyugodt, még akkor is, ha a féltékeny fél tele van szemrehányással, vádaskodással. A vádolt félnek tudatosítania kell, hogy a támadások nem ellene irányulnak, hanem társa gyerekkorában elszenvedett sérelmei ellen. A féltékenység ugyanis az az érzelem, amely legalattomosabban áshatja alá két ember életre szóló szövetségét. És aki folyamatosan eteti a szörnyet, annak nem szabad csodálkoznia, ha az a végén felfalja őt…

Varga Klára

Kapcsolódó írásunk: Szerelemféltés? Na nem!

web-bannerek-hirlevel-01.jpg

Új Nő csapata