1918-ban húsvétvasárnap március 31-ére esett. Szomorú, szürke és felhős volt az akkori háborús ünnep, még a hőmérséklet is rideg volt, nulla fok alá csökkent. Immár harmadik alkalommal tiltották be a húsvéti tojás festését a korabeli Magyarország területén… A Nagy Háború sújtotta országot a spanyolnátha is tizedelte. Több fiatal, életképes férfi vesztette életét a kórban, mint a hadszíntéren. Karantén, óvintézkedések, közintézmények bezárása…
A vasúti szolgálat arra kérte a mélyen tisztelt lakosokat, ha kellemesen akarják tölteni az ünnepet, akkor maradjanak otthon. A nyári időszámításra április 1-jén, húsvéthétfőn álltak át az emberek. A templomokban délelőtt és délután ünnepi istentiszteletek voltak, s a kaszárnyák udvarán is misét mondtak a tábori lelkészek.
Nehéz idők jártak…
Húsvéti népszokásaink sokszínűek. Virágvasárnapi barkaág, húsvéti bárány, húsvéti sonka az ünnepi asztalon, hímes tojás a locsolkodóknak – mindnek megvan a maga jelentése és hagyománya. A 20. századi történelmi csapások, kataklizmák idején az ünnepi rituálék, a nagyböjti áhítat, a húsvéti öröm kiáradása vigaszt nyújtott a megfáradtaknak, erőt adott a hétköznapokhoz és a gyötrelmek átvészeléséhez. Nehéz idők jártak…
A szülők igyekeztek megadni gyermekeiknek a mindennapi kenyeret. Nemcsak az első világháborút megélt déd- és nagyszüleink, de még anyáink konyháján is általános szabály volt, hogy az ember ételt nem dob ki, kenyeret pedig SOHA, hiszen az „Jézus Krisztus szent teste”. A felmaradt kenyérszeletek százféle alakot tudnak ölteni: kiszárítva panírozáshoz való prézlit készíthetünk belőle, kockára vágva, megpirítva pedig kiváló levesbetét, mondjuk, a fokhagymaleveshez. Az enyhén szikkad szeletek reggeli bundás kenyérré válnak egy bögre teával. Még az ünnepek után felmaradt szikkadt kalácsot sem hagyták veszni, soronként lekvárral rétegezték, vaníliás-tojásos tejjel megöntözték, s úgy vonult a sütőbe.
Az ünnepek utáni hétköznapokon pazar második fogássá vált valami kiadósabb leves második fogásaként.
A korabeli „boldog gyermekkort” össze sem lehet hasonlítani a maival. Karácsonykor a gyerekek örültek a kis Jézuska hozta karácsonyfának és a zacskó krumplicukornak, melyet a testvérek egymás közt szétosztottak. A húsvéthoz, a keresztény nagy ünnephez is szép hagyományok kötődtek, melyet minden évben lelkesen fölelevenítettek a fiatalok. A lányok húsvét előtt egy-két héttel már javában gyártották a hímes tojásokat a legényeknek. A locsolkodók pedig izgatottan várták a szebbnél szebb piros tojásokat és a vizeskedés körüli mókát. De ebben a zaklatott időben még ez sem adatott meg nekik. Az első világháború idején megtiltották a húsvéti tojás festését. Az ok nem a hagyomány tiltása volt, hanem a háború és a járvány okozta mélyszegénység. A tojás érték volt, s nem lehetett holmi festésnek alávetni.
A korabeli újságok és közlönyök világából származó hírek sokat írnak a helyzetről, és megpróbálják megmagyarázni az embereknek a húsvéti piros tojás betiltását ezekben a baljós időkben, 1916 és 1920 tavasza között. (Az egykori újságok megtalálhatók az Arcanum Digitális Tudománytár oldalain.)
Voltak idők, amikor szegény volt a húsvét
1916. április 4-én Tisza István miniszterelnök aláírta az I.123/1916. számú miniszterelnöki rendeletet, amely megtiltotta a húsvétkor szokásos tojásfestést.
„Az idén csendesebb lesz a nagyhét, és a lányok ujja nem lesz vérpiros a sok tojásfestéstől” – adja közzé a Pesti Napló 1916. április 6-án.
Az országos és vidéki napilapok ismertették a rendeletet a lakossággal. Megpróbáltak magyarázatot adni, valamint enyhíteni a húsvéti népszokás betiltása miatti feszültséget.
Eltelt egy év, megérkezett 1917 tavasza, s vele együtt a húsvéti ünnepkör. A háború egyre inkább meghatározta az emberek hétköznapjait, ünnepeit. A tojásfestés tilalma még mindig tartott. Az újságok már csak a rendeletet szövegét közlik a lapokban, és vigaszként írják, hogy a húsvéti locsolás nem marad el ez évben sem. Amikor reggel beállít a legény, hogy friss vízzel üdítse a leányt, nem fog sziszegni dühében, hogy elmarad a piros tojás – megbékél a kialakult helyzettel, helyette teli flaskó várja őt a szerény asztal terítékén.
„Szervuszt adó katonák" – a minta a háború idejéről maradt fenn. Benkóné Horkay Tünde gyűjteménye. (Fotó: Schnelczer Zoltán)
Újabb év, 1918-at írunk. Tavasztól két „hadszíntéren” küzdött a magyarság, a fronton és a spanyolnátha ellen, mely pusztítóbb volt, mint a világháború. Az éppen összeomló Osztrák–Magyar Monarchia Magyarországán a becslések szerint csak 1918-ban 50-60 ezer közé teszik az influenzában elhunytak számát. Gyászba borult húsvét volt ez az áldozatok hozzátartozóinak. A húsvéti hímes tojás újra tiltva volt, bár ebben az időszakban leginkább a fohász volt elsődleges mentsvára az emberiségnek.
Egyszer minden véget ér
Háború, járvány, megszorítások, éhínség. 1919-ben békés időszaknak egyáltalán nem nevezhető korszak következett, a Tanácsköztársaság ideje. A húsvéti tojás tilalma az új rendszerben is életben maradt, elbújva a sok rendelet között.
Új „szokásokat” vezetett be az akkori kormány. A legfelsőbb vezetés biztosította a lakosokat, hogy szabadon gyakorolhatják hitüket, de ez csak a reggeli misére vonatkozott. Húsvétvasárnapra és húsvéthétfőre proletárgyűlést hirdettek országszerte, melynek célja az új ideológia és az új intézkedések ismertetése és a munkások legfontosabb ünnepének, a május 1-i majálisnak a megszervezése volt. Arról nincs adat, hogy mennyien vettek részt a húsvéti tömegrendezvényen, de egy biztos: a frissen jött szabadság nem sok örömet hozott a szegények, a munkások és polgárok életébe. 1919 tavasza esős, nyirkos időjárásával egy szomorú, elszegényedett, éhező és beteg lakosságra köszöntött rá.
A háború és a spanyolnátha megtizedelte a felnőtt lakosságot, rengeteg rokkant tért haza a frontokról, miközben a Tanácsköztársaság pártoló csapatai folyamatos harcban álltak a régi rendszer híveivel. Általános volt az élelmiszerhiány, a szegények sokszor rabláshoz folyamodtak.
Új rendeletekkel próbálták szabályozni a mindennapi életet
Külön húsbizottságot hoztak létre, majd kialakították a jegyrendszert. Épp a húsvét utáni hétre esett a sertés- és marhahús általános kereskedelmi és fogyasztási tilalma, amely még a magánháztartásokra is vonatkozott. A böjti időszakban talán nem is számított volna ez a fajta szabályozás a hívő lakosság körében, de mivel az ünnepek utánra tették, elégedetlenséget keltett. Minden bizonnyal az élelmiszerhiány miatt tiltották meg a tojások húsvéti festését és kereskedelmét is. Szükség volt minden ehető falatra, nem lehetett holmi színes tojásra pazarolni a drága élelmiszert. A hallal és vaddal viszont szabadon lehetett üzérkedni, és ezzel jól is lakhatott a főváros népe.
Este tizenegy után tilos volt az utcán tartózkodni, ne adj’ isten, lármázni, de még a lakásokban sem lehetett önkényesen világítani éjszaka. A Tanácsköztársaság nagy alkoholtilalma elbukott, a finom magyar bortól nem kellett megválnia a lakosoknak. Egy biztos, aki felöntött a garatra és „túl jól érezte magát”, azt még húsvétkor is lecsukták. A tojásfestési tilalom alól 1920-ban mentették fel a lakosokat, bár hiába, mert akkoriban nem nagyon volt mit festeni…
Mennyivel lesz másabb az idei húsvét?
Ezt a kérdést teszem fel magamnak. A keleten és a Közel-Keleten dúló háború szorongást kelt az emberekben. A tervezett külföldi kirándulásokat sorra mondják le az ismerőseim. A bizonytalan légi közlekedés, az utazástól való félelem, a biztonságérzet megingása rányomja bélyegét az idei ünnepekre. A húsvéti locsolkodás ősi rítusa is elmarad(ozik)… Nem mindenkinek van kedve a régi hagyományokhoz. Hímes tojás lenne bőven, de sokszor nincs kinek átadni, így dekorációként végzik a húsvéti tucatáruk és a szekrények tetején sorakozó gyári fanyuszik között. A történelem valamilyen formában megismétli önmagát. Vannak idők, s lesznek idők, mikor az isteni erő felülmúlja az emberi akaratot. Mindenesetre tragikus látni, hogy a civilizáció fejlődése ellenére sem tanulunk saját hibáinkból.
